Hatalmas az igény a viselhető okoskiegészítők piacán

Számtalanszor írtunk már arról, hogy a COVID-19 világjárvány okozta fejfájásból a viselhető kiegészítők piaca profitált a legnagyobbat. Az emberek kétszer meggondolják, hogy új okostelefont vásároljanak, azonban egy hozzájuk képest (olykor sokkal) olcsóbb tartozékra könnyebben bólintanak rá. Ezt hívja a szakzsargon rúzs hatásnak. 2020-ban a TWS vonal erősödött a legnagyobbat, ugyanis a harmadik negyedévben 238 millió darabra nőtt a leszállított termékek száma, ami nem kevés. Az okosórák piacánál 2%-os „fejlődést” mutatkozott, ami számban kifejezve nagyjából 100 millió értékesítésre szánt terméket takarna.

Önmagában is elképesztőek a mutatók, viszont osszuk fel a viselhető termékek piacát, hogy szélesebben lássuk. A szegmens 93%-át a viselhető okosórák, az aktivitásmérők és a vezeték nélküli fülhallgatók teszik ki. Nem is csoda, hogy a Samsung ennyi lehetőséggel árasztja el a vásárlóközönségét, hogy mindenképpen megfogja őket bármelyik termékével, ne pedig a versenytársak közül válasszanak.

A hordható okoskiegészítők eloszlása.
Forrás: Counterpoint Research

A Jack csatlakozó eltávolítása, valamint a fülhallgatók kivétele a termékek dobozából a TWS szegmensnek a fellendülését fogja erősíteni. Nem utolsó sorban meg lehet még említeni, hogy a mobiltelefonon történő médiafogyasztás mértéke is növekszik, amivel olykor már kötelezővé válik a kiegészítők vásárlása.

mondta Liz Lee, a Counterpoint Research vezető elemzője.

Számomra talán a legnagyobb meglepetést az okosszemüvegek hozták, hiszen 3%-ot ragadtak ki abból a bizonyos tortából, ugyanannyit, mint a testen hordható kiegészítők (jelentsen az bármilyen dolgot is). Kíváncsian várom, hogy a Samsung mikor áll elő a jövő okosszemüvegjével, hiszen az okosórák és a teljesen vezeték nélküli fülhallgatók nagyot futottak, most pedig ez lehetne a következő olyan újdonság, ami a felhasználókat segítheti.

A piackutatócég arra is választ szolgáltatott, hogy a piacágban, mely gyártók azok, amelyek malmára hajtódott a profit. A 2020-as harmadik negyedévben az Apple toronymagasan vezette a listát, hiszen 29%-os házrészt tudhatott magáénak. Őket a Xiaomi követte 13%-kal; majd pedig a dobogó alsó fokára a Samsung és a JBL állhatott fel 5-5%-kal. Amit kevesen tudhatnak, hogy anno a dél-koreai vállalat felvásárolta a Harman International Industries anyavállalatot, melynek leányvállalata volna az amerikai audiótermékekkel foglalkozó amerikai cég. Így valójában összeadódik a kettőjük teljesítménye.

A hordható okoskiegészítők házrész arányának eloszlása.
Forrás: Counterpoint Research

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.