Picivel többet, mint negyedévet kellett várniuk a Galaxy Note10+ 5G magyarországi felhasználóinak a legújabb One UI felületre, hiszen, ha visszaemlékeztek, akkor derenghet, hogy szeptember utolsó napjaiban élesítette a One UI 2.5-nek telepítését a hazai képviselet. A készülék alapvetően csak a szolgáltatóknál volt jelen, Samsung márkaboltokban és más elektronikai üzlethálózatokban az LTE változat került forgalomba. (Akadtak a folytatásban is hasonló példák, hiszen a Galaxy S20+ 5G-nél sem volt másképp.) A havi kötelező frissítések után azonban januárban már egy átfogó rendszer update-et kapott.
Csak szemléltetésként említeném meg, hogy a független, 4G képes Galaxy Note10+-re január közepén engedélyeződött, hogy az OTA szervereiről letölthessék a felhasználói az Android 11-es operációs rendszerre váltó csomagot. Az 5G-s változatnál már másabb a helyzet, hiszen a Telekom (TMH) és a Vodafone (VDH) kínálatában tűnik fel, akiknél a napokkal/hetekkel később vált elérhetővé a jogosultság a telepítésre. Most egyébként a vodások voltak előnyben, akik már január 21-én – a hivatalos patch note szerint – megkapták az új buildjüket.
Az N976BXXU6ETLL buildszámon futó csomag talán legérdekesebb pontja a biztonsági javításhoz kapcsolódik, ugyanis csak tavaly decemberivel vértezték fel, ami által arra tudnék gondolni, hogy majd egy újabb javítócsomaggal érkezik meg a közeljövőben hozzá. A másik teóriám, hogy már korábban elkészült, csak kellett hegeszteni rajta, ami miatt csúszott a kiadása. Az előző modellekhez képest nincs eltérés, ugyanazokat a képességeket kapták. (Lásd: lentebb!)
(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Forrás: OneTechTraveller
Buildszám: N976BXXU6ETLL [VDH] | N976BXXU6ETLL [TMH]
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2021-01-21 | 2021-01-27
Biztonsági javítás szintje: 2020-12-01
Az alábbiak az újdonságok:
A One UI 3 arra szolgál, hogy segítsen Önnek a fontos dolgokra összpontosítani. Vizuális újratervezésünk révén továbbfejlesztettük azokat a helyeket, amelyeket Ön a legtöbbször látogat meg, például a Kezdőképernyőt és a gyorspanelt, hogy csökkenthessük a zavaró tényezőket, kiemeljük a fontos információkat, és következetesebbé tegyük az Önnek nyújtott élményt. A teljesítményfejlesztések segítségével az alkalmazások gyorsabban futnak, miközben az akkumulátor-töltöttséget kevésbé veszik igénybe. A One UI 3 pedig új adatvédelmi vezérlőelemekkel, egyszeri engedélyekkel és továbbfejlesztett Digitális jólét funkcióval segíti az Ön általi irányítást.
A részletekről <ide klikkelve> informálódhatsz!