Hónap: 2021 február

Két funkció, amiről jó, ha tudsz a Galaxy Buds Pro kapcsán

A Galaxy Buds Pro megteremtette az abszolút felsőkategóriás vezeték nélküli fülhallgatók szegmensét. Ha a tudását vesszük górcső alá, akkor mindent tud, amit egy ilyen kütyünek tudnia kell. Kicsit olyan, mint ha fogták volna a Galaxy Buds+ és a Galaxy Buds Live összes jó tulajdonságát, és új terméket teremtve egybepakolták volna. A specifikációs jellemvonásait mellőzném, hiszen van rá egy remek infógrafika, ami összefoglalja.

Helyette két olyan funkcióra hívnám fel a figyelmet, amelyek hasznosak lehetnek. Az egyik az „Auto Switch”, melynek köszönhetően egyszerűen tudtok két eszköz között váltani. Tételezzük fel, hogy a tableten nézed Netflix-en a filmet, viszont a telefonodra beérkezik egy hívás; ilyenkor automatikusan átkapcsol oda, hogy ne kelljen a párosítással vesződnöd. A másik a „360 Audio”, melynek bekapcsolása után olyan érzést kelt a fülhallgató, mint ha 360°-ból érkezne a hangzás. Mindkettőre van egy közös tutorial videója a Samsungnak, amelyet a folytatásban csekkolhattok.

Nagyot ment az indiai tablet piacon a Samsung

A koronavírus évében hatalmasat ment a tablet piaca. Nem véletlenül, hiszen az oktatás digitális platformra költözött, illetve felélénkül az otthoni munkavégzés is. Ez leginkább az ázsiai régióra jellemző, ahol többnyire internetkávézókba mennek dolgozni az alkalmazottak, mert sokkal olcsóbban jönnek ki, mint ha fenntartanának egy irodát. Mindig kihangsúlyozom, hogy India egy eléggé nehéz falat a Samsungnak, ahol nagy nyomás nehezedik rájuk a versenytársakból adódóan. Volt, hogy az egyik negyedévben lecsúsztak a dobogó legalsófokára, de aztán megkapaszkodtak mostanság stabilan a második helyén.

Az International Data Corporation (IDC) piackutatócég kiadta a régióra fókuszáló kimutatását, melyben azt vehetjük górcső alá, miként változott az egyes gyártóknak a házrész aránya a 2019-es esztendőhöz viszonyítva. Mondanom se kelljen, de mint azt a címsorban elspoilereztem: a dél-koreai vállalat nagyot ment!

A táblagépek piaci részének változása.
Forrás: IDC

Az indiai táblagépek piacán 14,7%-os növekedés mutatkozott 2020-ban. Az IDC arra is rávilágít, hogy ez nagyjából 2.8 millió darab terméket jelentene. Kihangsúlyozzák, hogy fontos esztendőt tudhat maga mögött a piacág, hiszen négy egymást követő évben esett vissza folyamatosan, amely megállításra került, ám hozzáteszik, hogy az e-learning erősödése nagyban hozzátett a sikeréhez.

Eléggé megoszlott a tabletek iránti igény árzóna oldalról, ugyanis a 100 és 200 dollár közötti készülékek tették ki több mint a felét; viszont a 300 dollár feletti tartomány is éves szinten 72,3%-os növekedést mutatott fel. Utóbbiak között a legkelendőbb a Galaxy Tab S6 Lite és az Apple-féle iPad 10.2 kapott helyet.

Ami a legmeglepőbb, hogy a Lenovo uralja a táblagépek piacát. Minden harmadik készülék tőlük kerül eladásra. A Samsungra se lehet panasz, hiszen a 2019-es évi 19%-os házrészüket 32%-ra feltornászták. Sikerüket annak köszönhetik, hogy az iBall nevű gyártó eléggé megrogyott 2020-ban, így a vásárlóközönsége mindenki máshoz csapódott le. A dél-koreai vállalat 157%-kal növelte 2019-hez képest a szállításait.

DeX frissítést kapott a Galaxy Tab S7 család

A SamMobile értesülései szerint, a Samsung tartotta magát a korábban tett ígéretéhez, miszerint még a hónap végén kiadják a legújabb firmware frissítésüket a Galaxy Tab S7 termékcsaládra. Ez befutott a napokban, nemcsak globálisan, hanem magyar viszonylatban is. Az update különlegessége, hogy már a márciusi biztonsági résfoltozással látták el, hogy minél inkább naprakészebb legyen.

Egyelőre viszont csak a SIM kártya képes modellek felhasználói örülhetnek, ugyanis a T875XUU1BUBB buildszám a Galaxy Tab S7 4G-re, míg a T976BXXU1BUBB a Galaxy Tab S7+ 5G-re fókuszálna. A Wi-Fi változatokra valószínűleg csak március első heteiben debütálhat – de ne legyen igazunk.

A változások között lehet említeni azt, hogy a Samsung Daily átalakult Samsung Free-vé. Kapott egy új funkciót az S Pen, ugyanis mostantól beírhatjuk a szöveget a beviteli mezőbe közvetlenül, amire korábban nem volt lehetőség. Továbbgondolták a DeX élményt is, hiszen nem csak javítottak az üzemmód stabilításán, hanem beépítették a Dolby funkciót a minőségibb filmezős élmény elérése érdekében.

Ha a szoftverfrissítést még nem ajánlotta volna fel a készüléked, akkor mindenképpen célszerű asztali számítógépre telepített Samsung Smart Switch programon keresztül ránézni, hiszen az az OTA szerverre gyorsabban csatlakozik és nagyobb eséllyel történik meg a kiszolgálás is.

A Galaxy Tab S7 misztikus kék színben is elérhető!
Fotó: Samsung

Buildszám: T875XXU1BUBBT976BXXU1BUBB
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2021-02-26 | 2021.02.25
Biztonsági javítás szintje: 2021-03-01


Az alábbiak az újdonságok:

  • Támogatja az „S Pen-szövegbevitel” funkciót: Mostantól az S Pen kézírással közvetlenül beírhatja a szöveget a beviteli mezőbe.
  • A Dolby funkció Dex módban támogatott.
  • Javítottuk a(z) DeX mód stabilitását.
  • Javítottuk a(z) Ujjlenyomat-érzékelő stabilitását.
  • Samsung Free: A Samsung Daily ezennel Samsung Free szolgáltatássá alakult át, hogy fejlettebb felhasználói felületet és a tartalom sajátosságainak megfelelően különböző funkciókat nyújtson.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

One UI 3.1: Mik az újdonságok, és melyik készülékek kapják meg? Mutatjuk!

A beütemezett csúcskategóriás készülékek mindegyike megkapta az Android 11-es operációs rendszert, illetve a hozzákapcsolódó One UI 3.0-ás felületet. A Galaxy S21-ek lekövették az előző évi stratégiát, azaz az új felsőkategóriások érkezésével alverziószám ugrás történt, ezért beszélünk a jelenlegi legfrissebb esetében One UI 3.1-ről. Jogosan merülhet fel a kérdés: Milyen újdonságokat pakoltak bele a fejlesztők, illetve, mely készülékek azok, amelyek élvezhetik az előnyeit?! – A folytatásban erre adok választ!

Először is, amire a Samsung a legbüszkébb, hogy immáron nincs szükség külsős alkalmazás használatára akkor, ha mondjuk le akarunk retusálni valamit/valakit a képről, ugyanis a Fényképszerkesztőben megjelent a Tárgyeltávolító funkció. Ezzel pofonegyszerűen tudjuk eltávolítani az oda nem illő tartalmat, hogy ne vigyel el a fókuszt. Másik újítás között említhető a Galaxy Buds termékekhez kapcsolódó folyamatos váltását, amit a Samsung accounton keresztül sikerült kivitelezniük.

Az összehajtható készülékeknél leegyszerűsítették a Többablakos mód elkészítését és mostantól már az alkalmazásváltóban van lehetőség arra, hogy a bekalibrált hármast egyből kilőjjük, ne kelljen külön-külön vesződnünk velük. Szintén újragondolták a fényképező részt, hiszen valljuk be, az alulra elhelyezett gombtrió nem éppen a legjobb helyre került.

Talán, ami még egy nagyon okos húzás volt, az a Szemkímélő mód beépítése, ami az éjszaka közeledtével fokozatosan szoktatja a szemünket a pihentetőbb képernyőmódhoz, hogy ne hirtelen kelljen átállnia, amikor aktiváljuk.

A frissítést nem csak 2019-ig kiadott felsőkategóriás okostelefonok kapják meg, hanem néhány középkategóriás is. A teljes listát keresd lentebb.

A One UI 3-mal változott rengeteg megjelenés. Íme az egyik!
Forrás: Samsung

Az alábbiak az újdonságok:

  • Naptár:
    • Vonja ki a dátumot és címet az esemény címéből, és javasoljon automatikus regisztrációt.
    • Kapjon értesítéseket azon SmartThings eszközöktől, amelyek szintén rendelkeznek megadott ütemezési értesítésekkel.
  • Fényképező: Tökéletesítettük a(z) Fényképező működését.
  • Megjelenítés:
    • A Szemkímélő mód hozzáadva.
    • A képernyő színhőmérséklete automatikusan igazodik a környezeti fényviszonyokhoz.
  • Buds automatikus váltás: Támogassa a Buds automatikus váltást a Galaxy telefon és táblagép között.
  • Emlékeztető: Vonja ki a dátumot és címet az emlékeztető jegyzetekből, és javasoljon automatikus regisztrációt, illetve emlékezzen fontos információkra körülmények alapján.
  • Munkalap megosztása: Mostantól megvédheti az adatait azáltal, hogy kitörli a korábban készített fényképek helymeghatározási információit, mielőtt megosztja vagy közzé teszi őket a közösségi médiában.
  • Közösségi felület:
    • Szinkronizáljon érvényes, az eszközön létrehozott hivatkozásokat ugyanazzal a regisztrált Samsung accounttal.
    • A közösségi média szolgáltatások használata le lett egyszerűsítve. Barátaival megoszthat profilokat, fényképeket, jegyzeteket, ütemezéseket, és egyebeket, csak egyszerűen jelentkezzen be a Samsung accountjába.
  • Fényképszerkesztő:
    • A Tárgyeltávolító funkció hozzá lett adva a Fényk.szerk. Labs szolgáltatásához.
    • A Tárgyeltávolító használatával eltávolíthat olyan tárgyakat a fényképről, amelyeket nem szeretne, hogy szerepeljenek rajta.
Így működik a tárgyeltávolítási funkció a One UI 3.1-től.
Forrás: Samsung

Íme a lista, mely készülékek kapják meg:

Prémium kategória:

  • Galaxy Z Fold2 5G (SM-F916B) – [FRISSÍTVE – 2021.02.24.]
  • Galaxy Z Flip 5G (SM-F707B) – [FRISSÍTVE – 2021.02.18.]
  • Galaxy Z Flip LTE (SM-F700F) – [One UI 3.1 – 2021.02.18.]
  • Galaxy Fold LTE (SM-F900F) – [FRISSÍTVE – 2021.03.09.]

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S21 Ultra 5G (SM-G998B) – [One UI 3.1 – 2021.01.14.]
  • Galaxy S21+ 5G (SM-G996B) – [One UI 3.1 – 2021.01.14.]
  • Galaxy S21 5G (SM-991B) – [One UI 3.1 – 2021.01.14.]
  • Galaxy S20 (SM-G980F) – [FRISSÍTVE – 2021.02.22.]
  • Galaxy S20+ (SM- G985F) – [FRISSÍTVE – 2021.02.23.]
  • Galaxy S20+ 5G (SM-G986B) – [FRISSÍTVE – 2021.02.23.]
  • Galaxy S20 Ultra 5G (SM-G988B) – [FRISSÍTVE – 2021.02.23.]
  • Galaxy S20 FE 5G (SM-G781B)
  • Galaxy S20 FE (SM-G780F) – [FRISSÍTVE – 2021.03.01.]
  • Galaxy S10+ (SM-G975F) – [FRISSÍTVE – 2021.03.04.]
  • Galaxy S10 (SM-G973F) – [FRISSÍTVE – 2021.03.05.]
  • Galaxy S10 Lite (SM-G770F) – [FRISSÍTVE – 2021.03.18.]
  • Galaxy S10e (SM-G970F) –– [FRISSÍTVE – 2021.03.03.]
  • Galaxy S20 5G (SM-G981B) – Németországban – [FRISSÍTVE – 2021.02.18.]
  • Galaxy S10 5G (SM-G977B) – Németországban – [FRISSÍTVE – 2021.03.10.]

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note20 Ultra 5G (SM-N986B) – [FRISSÍTVE – 2021.02.25.]
  • Galaxy Note20 5G (SM-N981B) – [FRISSÍTVE – 2021.02.24.]
  • Galaxy Note20 (SM-N980F) – [FRISSÍTVE – 2021.02.24.]
  • Galaxy Note10+ 5G (SM-N976B) –
  • Galaxy Note10+ (SM-N975F) – [FRISSÍTVE – 2021.03.08.]
  • Galaxy Note10 (SM-N970F) – [FRISSÍTVE – 2021.03.10.]
  • Galaxy Note10 Lite (SM-N770F) –

Galaxy A-széria:

Galaxy Tablet-széria:

Duplán csúsztatható Galaxy A80 utód várható?

Emlékezetes, ám cseppet sem népszerű okostelefon kerekedett ki a Galaxy A80-ból. Mindenképp kategóriájában egyedi lett, hiszen a Samsung első olyan középkategóriásaként említhettük, ami motorizált kameramodullal lett felvértezve, melynek köszönhetően a hátlapi kamerarendszert kapta meg a felhasználó előlapiként – miután az átfordult. Az alapprobléma még mindig ugyanaz: a vásárlók szeretnének egy olyan készüléket napi szinten használni, ami az előlapon kamerakivágásmentes, és káva szinten nagyon keskeny. Nyilván minden gyártó arra törekszik, hogy kielégítse a vágyakat, mert azzal piacot nyer, viszont ezt az elmúlt 5 évben sem sikerült egyiknek sem előállítani.

Láthattunk a kijelző alá épített kameramegoldást a ZTE jóvoltából, aminek még kell fejlődnie. Más gyártó pop-up megoldással próbálkozik, azonban azok se hoztak átütő sikert. A Samsung is kísérletezett a 2019-es évben egy olyan modellel, aminél az előlapot teljesegészében átadták a képivilágnak. Ezt úgy tudtak elérni, hogy a hátlapi kamerarészt motorikával átforgatták előlapira. Gyorsaság elfogadható volt, azonban meghibásodás szempontjából talán nem a legjobb megoldásként könyvelődött el, mégis csak, ahol mozgóalkatrész van, az könnyebben adja be a derekát hosszabb távon. Most egy újabb szabadalmat foglaltatott le a dél-koreai vállalat, ami újraértelmezheti az okos-szétcsúsztatható telefonok világát.

Mutatnám először is a LetsGoDigital által elkészített lehetséges kinézetet, ami nagyon impozáns, főleg azért, mert a Galaxy S21-nél debütált Fantomlila színben tálalják.

A lehetséges kinézetes a Samsung kétfelé csúsztatható telefonjának.
Forrás: LetsGoDigital

2021. január 28-án került jóváhagyásra és felvételre a Samsung Electronics által benyújtott szabadalom az USPTO-nál (Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Irodája), amit még 2020 közepén kérelmeztek.

A Samsung által levédetett megoldás különlegessége, hogy az előlap két irányba csúsztatható: fel és le. A csúszka részbe különböző alkatrészeket építettek be, így, ha mondjuk lefelé csúsztatjuk – s ezáltal felül jelenik meg a „hátlap” –, akkor a szelfikamera mutatkozik; míg ha felfelé toljuk el az előlapot – ezáltal alul jelenik meg a hátlapoldal –, akkor egy nagyméretű hangszóró mutatkozik, ami valószínűleg sokkal erőteljesebb hangzást tud biztosítani.

A kettős csúszka-rendszernek köszönhetően az egész elülső rész a kijelző felületéből áll. Mondanom se kelljen, de ezzel egy olyan álom válna valóra, amire régóta vágynak a tech rajongók. Maga a megoldás persze hagyna kivetni valót maga mögött, hiszen meghibásodás szempontjából visszalépés történik, de valamit valamiért!

A szabadalomhoz kapcsolódó fotók.
Forrás: LetsGoDigital

A szabadalmi fotókon egyetlen, jobboldalra igazított szelfikamera köszön vissza, ha lefelé toljuk el a kijelzőt. A LetsGoDigital továbbgondolta kicsit mindezt, mert véleményük szerint elférne akár két középre igazított képalkotó is, ami a renderfotókon jól mutat, viszont azáltal, hogy a hátlapi kamerákat (és a LED vakut) szintén középre igazítanák csak épp hátoldalom ugyanott, kizárnánk az elképzelésüket, hiszen egymás mögött a kettő már neccesen férne meg.

Egy fokkal érdekesebb lehet az, amikor felfelé toljuk el a kijelzőt, mellyel elméleti síkon egy sokkal erőteljesebb hangrendszert kapunk, amit az AKG hangolt. 2017 óta a Samsung Electronics leányvállalata a Harman International Ind., melynek része az AKG. Már évek óta a felsőkategóriás készülékek, illetve az újonnan debütált vezeték nélküli fülhallgatók hangzásáért felelnek. A felhasználók többsége pedig elégedett a végeredménnyel, így izgatottan várom, mi lesz a végterméke az koncepciónak.

Anno nagyon szerettem az LG KU970-es szétcsúsztatható telefonomat, szóval abszolút megteremtené a retró érzetem, ha forgalomba kerülne! Ti miként álltok a kérdéshez?

Megérkezett a várva várt EKG és vérnyomásmérés a Galaxy okosórákra

2019 augusztusában a Samsung útjának indította a Galaxy Watch Active 2-családját. A termékek különlegességei között lehetett megemlíteni a vérnyomás- és az EKG-mérésnek a funkcióját, amit az előtte lévő okosóráik egyike sem tudott. Újat mutatott, amivel felhívta magára a figyelmet. Igen ám, viszont a képességek valóéletbéli elérhetőségéhez rögös út vezetett. Hiába lettek felkészítve rá, az egészségügyi hatóságoktól be kellett kérniük a hitelességéhez kapcsolódó engedélyeket, mivel csak ez bizonyította, hogy az adatok nem false-ok.

Először tavaly május tájt Dél-Koreában debütált a két egészségügyi funkció, aztán nem sokkal később az USA-ban. Az európai felhasználók abban bíztak, hogy az útközben napvilágot látó Galaxy Watch 3-termékek majd ledöntik a képzeletbeli falat, azonban nem lett így. Eltelt a 2020, azonban – többek között – a magyarországi felhasználók tovább bosszankodtak a hiányuk miatt. Január végén történt viszont egy fontos bejelentés, amikor dátumhoz párosították a rejtett funkciók elérését.

Az első indítási nap: 2021. február 4-re eshetett volna, azonban valamiért csúsztatás történt; és az általunk leközölt 2021. február 22-ét tette nem sokkal később közzé a Samsung Magyarország. Tartották magukat az ígéretükhöz olyannyira, hogy már múlt héten egyes okosóra felhasználók örömmel híresztelték el a funkciók megérkezését. Mostanra már csak a Galaxy Watch Active 2 eSIM képes 44mm-es változatához várjuk a frissítés befutását.

Maga az update tartalmaz más egyéb újdonságokat, mint pl.: a továbbfejlesztett Samsung Health funkciókat, vagy éppen a SmartThings Find-hoz kapcsolódó extrákat. Ezekről lentebb olvashattok. Ha még nem ajánlotta fel az okostelefonod, akkor se ess kétségbe, mivel a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Akár több napos átfutási idővel is számolhatsz! Kis türelmet, de minden esetben a Gear Wereable applikáció fog jelzést küldeni.

Felhívő kreatív egyike.
Forrás: Samsung

Buildszám: R830XXU1DUA7 | R835FXXU1CUA5 | R820XXU1DUA7
Kiadás dátuma:: 2021-02-18 | 2021-02-23 | 2021-02-19
Buildszám #2: R830XXU1DUA7 | R835FXXU1CUA5 | R850XXU1BUB1 | R855FXXU1DUA4
Kiadás dátuma #2: 2021-02-18 | 2021-02-23 | 2021-02-22 | 2021-02-22
Tizen-verzió: Tizen 5.5.0.2


Az alábbiak az újdonságok:

  • Továbbfejlesztett Samsung Health funkciók:
    • Mostantól 1 : N csoportkihívás lesz az 1 : 1 helyett, valamint élő kép, amikor a barátaival sétál.
    • Az automata edzésfelismerési idő csökkent (három sportnál: a futásnál, az evezőgépes és az elliptikus tréneres edzésnél).
    • Élvezze az otthoni edzést egy egész sor fitneszprogrammal.
  • SmartThings Find: Ha elvesztené az óráját, a helyét megtalálja a térképen.
  • Kézmosás: A letöltési alkalmazással az automatikus kézmosásészlelés gondoskodik arról, hogy a kezei mindig tiszták legyenek és jó kézmosási szokásokat alakíthasson ki.
  • Stabilabb és megbízhatóbb rendszer

A Vérnyomás alkalmazás és/vagy az EKG alkalmazás a Samsung Health Monitor alkalmazásban azokban az országokban érhető el, ahol minden alkalmazáshoz engedélyt, jóváhagyást vagy tanúsítványt szereztek. Előreláthatólag folyamatosan növekedni fog azoknak az országoknak a száma, ahol a Samsung Health Monitor elérhető lesz, a megfelelő hatósági engedélyek, jóváhagyások vagy tanúsítványok megszerzésének sorrendjében. Ne feledje, azt tapasztalhatja, hogy bár a Samsung Health Monitor letöltésre került készülékére, a BP és/vagy az EKG alkalmazás csak akkor aktiválható, ha a szükséges hatósági engedély, jóváhagyás vagy tanúsítvány rendelkezésre áll

Íme a felhívó kreatívja: