Monamivel is együttműködik a Samsung, melynek végterméke a ‘P1’ és a ‘P2’

Manapság a nagyobb brandeknél a kollaboráció elengedhetetlen. Célja, hogy a két tábort egy fedél alá hozza, és erősítsék egymást. A Samsungot nem kell bemutatnom, mert hiszen a blogok a termékeire épül. A Monami viszont lehet egyeseknek ismeretlen márkanév lehet, holott biztosan találkozhattál vele már – legalábbis nagyon kicsi a valószínűsége, hogy sehol se futottál bele. Egy dél-koreai írószerekre, nyomtató és irodai kellékekre szakosodott gyártó lenne, akik már 50 évnyi tapasztalattal rendelkeznek. Szóval mindenképpen a szegmens egyik meghatározó tagja, azaz, ha elmész egy papír-írószer üzletbe, biztosan találkozol a ceruzáival vagy a tollaival.

Nem árulok el nagy titkot, hogy a speciális toll kapcsán dugták össze a fejüket. Azáltal, hogy a Galaxy S21 Ultra 5G is képes már az S Pen fogadására, illetve a jövőre nézve tettek egy olyan kijelentést, miszerint egyre több termékük lehet kompatibilis attól függetlenül, hogy nem a Galaxy Note-termékcsaládból származik; már egyre nyitottabbak a népszerűbb tollgyártók felé.

A Monami 153S termékek három színben lesznek elérhetők.
Forrás: Samsung SEC

A Monami tollai két változatba érhetőek el, ugyanis nem csak 0.7mm-es tollheggyel lehet megvásárolni, hanem a megszokott 1cm-essel is, ami ugye a golyóstoll méretét adná ki.

Az egyik külföldi forrásunk, @Kuma_Sleepy megfejtette újabb két kódolt betűjelnek a kilétét. A címsorban említett ‘P1’ és ‘P2’ duójáról volna szó, melyek közül előbb a vékonyabb hegyű, míg utóbbi a vastagabb variáció lehet, ha a teóriája igaznak bizonyul. Egyelőre a weboldalon csak az S Pen végű van belistázva, de nincs kizárva, hogy nemsokára változtatnak rajta, mégis csak múlt hétvégétől (elviekben január 30-tól) érhető el kereskedelmi forgalomban.

A különleges tollakat úgy rakták össze, mint ha szimplák volnának, azaz van lehetőség a tollvégnek az elrejtésére, hogy a táskában vagy ahol éppen tároljuk, biztosan ne menjen ki a „hegye”. Súlya nehezebb, mint ha a Galaxy S21 Ultra 5G gyárijáról (EJ-PG998BBEGKR) beszélnénk, ami mindössze 4.47 grammot nyom; hozzáképest a Monami megoldása 15 grammot, cserébe abszolút hozza a toll érzetet. Méreteiknél szintén mutatkozik az eltérés, hiszen masszívabb vázba zárták, ebből adódóan (6.7 x 130.4 x 5.5 mm) nagyobb lett, számba kifejezve: 146 x 10 x 10 mm-es.

Nagyon pofásan néznek ki!
Forrás: Samsung SEC

A gyártó három színben kínálja a 0,7mm-es végű modellt:

  • barnában (GP-U999AMJPAKC)
  • zöldben (GP-U999AMJPAKB)
  • és lilában (GP-U999AMJPAKA)

Az ára 30.000 dél-koreai won, ami átszámolva 27 dollár, cirka 6 ezer forint. Nyilván, ha egyszer Magyarországra megérkezik, akkor sokkal drágább lesz, de nem hiszem, hogy a hazai képviselet a behozatala mellett döntene, pedig nem néz ki rosszul.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.