Az elmúlt években az okostelefongyártókat több sérelem érte a kijelzőkkel kapcsolatban, hiszen olyan sok technológiai újdonság érkezése mellett sem tudják megoldani azt, hogy a szelfiekamera helyén is megjelenítő köszönjön vissza. A Samsung a Galaxy S10 termékcsaláddal eltűntette a szenzorszigetet az előlapról, melynek eredménye az Infinity elnevezésű kijelzővariációk lettek. A Galaxy A80-nál megkísérelt egy motorikus megoldást, így kivágásmentes képernyőpanelt szállítottak – azonban a technológia hosszú távon aggályokat keltett, mert az, amikor mozgóalkatrésszel dolgoznak, növeli a meghibásodási rátát. Prototípusnak és ízelítőnek jó lett, de tavaly nem szállították az utódját.
A ZTE gyártó ezzel ellentétben lett az első, ami megkísérelte a képernyő alá építeni a képfeldolgozó szenzort. Felmerülhet a keresztkérdés, hogy a többiek miért nem jutott mindez eszébe? Az alapprobléma nagyon egyszerű: nem éri annyi fény az érzékelőt, hogy minőségi képek készülhessenek! Ezért a Samsung inkább megtartotta az Infinity-O megoldást, hiszen a kivágáson keresztül nincs akkor fényveszteség. Másrészről, magának a kijelzőfelbontásának a részletessége is gátolta őket, mert a felsőkategóriában QHD+-szal dolgoznak, ami nagyon részletes pixelelrendezést takar, s ezáltal újabb problémát szül a fényáteresztésénél.
A ZTE Axon 20 5G lett az első olyan okostelefon, aminél kivitelezték a megoldást. A piacra dobásara 2020. szeptemberében került sor, viszont a DxOMark csapata csak a napokban tesztelte le. Mutatnánk az összesített értékeit:

Forrás: DxOMark
Az okostelefon valójában egy középkategóriába szánt modell, tehát nem célszerű felsőkategóriás tudásokkal összehasonlítani. A teljesség kedvéért azért elárulnám, hogy a szelfikamerák TOP-listáját 104 ponttal a Huawei Mate 40 Pro vezeti. Mint említettem, egy alacsonyabb árfekvésű modellről van szó, így amondó vagyok, hogy vessük össze kategóriáján belül. A házon belüli versenytársa talán a Galaxy A71 lehet, ami 83 ponton zárta a megmérettetést. Nem túl erős, viszont annyira gyengének se mondanám, hiszen hasonló végeredményt tud felmutatni, mint a Galaxy Z Flip, ami 500 ezer forint felett jár még mindig.
A ZTE Axon 20 5G inkább hideget kapott, mint meleget. A pozitívumainak sorában említik meg a fókusz stabil megtartását, viszont minden mást a hátrányára hoznak fel. Nagyon zajosak a fotói. A bőrszín olykor olyan színekbe fut át, ami természetellenes. A mozgó videóknál szétesik a rögzített tartalom és még sorolhatnám. A teljes teszt elolvasható ide klikkelve.
Nem is bántani akarom a gyártót, mert felvállalt egy olyan tesztet, aminek eredményét már előre látták. Az ilyesmikből lehet építkezni. Biztosra veszem, hogy a jövőben is lesznek hasonló megoldások, amikor a képernyő alá lesz elrejtve a kamera, viszont mindig azt kell mérlegelni, hogy valamit valamiért: ha minőségi szelfikre vágytok, akkor szokjatok hozzá a kamerakivágáshoz, mert napszemüvegben se egyszerű látni az éjszakában.

Forrás: DxOMark
A jelenlegi híresztelések szerint fejlesztés alatt van a Samsung berkein belül egy pop-up kamerás megoldás, ami vélhetően a Galaxy A82 lehet; illetve megkísérlik egy extra kijelzővel elfedni a kamerát akkor, amikor az nincs használatban – de majd erről nemsokára írok részletesebben!
Mit szóltok a teszt végeredményéhez?