Március 17-én lehullott a lepel a Samsung legújabb középkategória felső szegmensét erősítő készülékeiről, a Galaxy A52 és a Galaxy A72 termékekről – illetve a Galaxy A32-nek az LTE változatáról, ami leginkább a képfrissítési módjával hívja fel magára a figyelmet. A hónapban már nem várható semmilyen Unpacked esemény. A dél-koreai eddig 3/3-nal zárja az év első negyedévét, hiszen mindegyikben hozott valamit. Fel is merülhet a keresztkérdés, hogy a jövőben mi várható, ugyanis van elég terméke, ha belevesszük a fehér- és a barnaárut, amivel ki tudná az esztendő mind a 12 hónapját tölteni. Evan Blass, népszerű és megbízható szivárogtató hozzájutott a közeljövő menetrendjéhez, ami igazolja azon korábbi feltételezésünk, miszerint nyáron legalább három bemutatóval lehet számolni.
De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen nyárig hátra van a tavasz kétharmada, ahol megint csak nem szándékozik a seggén ülni, de előbb vessünk egy pillantást az összképre:

Forrás: evleaks
Noha hazánkban nincs jelen – egyelőre! – a Samsungnak a Galaxy Book-termékcsaládja, más országokban kelendő termékek, így nem is kérdéses, hogy külön leleplezést szán az IT-s szegmensének, ahova ezeket sorolhatnánk. A képen látható dátum szerint: 2021. április 14-én (szerdán) lesz mindez esedékes. Ekkor mutathatják be a Galaxy Book Pro-t, a Galaxy Book Pro 360-at, valamint a Galaxy Book Go-t.
Májusra nincs beütemezve semmi, ugyanis júniusra ígérik a következő felsőkategória belépőszintjét képező készüléknek az érkezését, ami valószínűleg a Galaxy Tab S7 Lite vagy a Galaxy Tab S7+ Lite névre hallgathat. Az internetes szivárgásokból már tudni véljük a típusszámait: az SM-T735F az LTE, míg az SM-T736B az 5G képes variánsa lesz, míg az alapmodell az SM-T730 modellkódon futhat. Osztjuk azt a nézetet, hogy a pluszból érkezhet gyengített, S Pen támogatású csemete, hiszen ott van az árképzés jobban elrugaszkodva. Egyelőre csak egy típusszámcsalád tűnt fel, így biztosan nem várható két különböző méret belőle. Mellesleg a Galaxy Tab S5e és a Galaxy Tab S6 Lite utódjaként funkciónálhat.
Júliusban a belépőszintű készülékek közé érkezhet vérfrissítés a Galaxy A22 személyében, amiből megint csak várható LTE és 5G képes variáns. Nincs kizárva, hogy ekkor lepleződhet le a Galaxy A82 is, bár azon se lennénk meglepve, ha idén még a polcon heverne.
Míg 2020-ban a Galaxy S20 FE szeptember végén látott napvilágot, addig 2021-ben a trónkövetelő Galaxy S21 FE már augusztusban. Ezzel pedig körvonalazódni látszik, hogy Galaxy Note-széria vagy nem várható, vagy a Fan Edition-ös változatba építik a toll képességeit. Beszélik egyes fórumokon azt is, hogy nincs kizárva az ugrás jellege, mint anno a Note5-ről Note7-re, úgy most Note20-ról Note22-re.
A Galaxy Z termékcsalád bejelentési ceremóniájára vagy júliusban, vagy kora ősszel lehet számolni.