Három változatban érkezik a Galaxy Tab S7+ Lite


A Samsung az év első felében ismételten két tabletet hoz el az érdeklődőinek. A híresztelések szerint, várható lesz a Galaxy Tab A7 Lite, valamint a Galaxy Tab S7-nek az utódja. Szinte biztosra vehető, hogy mindkettőjüket a szegmensük belépőtagjának szánja. Foglalkozzunk utóbbival, ami több kérdést vetett fel az elmúlt időszakban. Eleve nincs tisztázva a neve, hiszen egy netre került belsős prezentáció diájában Galaxy Tab S7 Lite-ként említik, azonban a fejben lévő keveredés elkerülése érdekében sokakkal egyetértünk azzal, hogy a Galaxy Tab S7+ Lite lesz a végleges valós elnevezése, végtére is 12.4 inch-csel debütál, ugyanakkorával, mint a Galaxy Tab S7+.

Bizony, ha alapul vesszük azt, hogy a Samsung a Galaxy Watch 3 okosórát hozta el csak azért, hogy a Galaxy Watch Active 2-vel ne keveredjen össze a fejekben, akkor valószínűsíthető, hogy fenntartják a logikai összekapcsolást. Tehát, ha már a Galaxy Tab S7+ is azonos méretű megjelenítővel rendelkezett, akkor bizony a nagy modell kap Lite-os variáns-t. (Végtére a kisebb kijelzőjük majd a Galaxy Tab A7 Lite testesíti meg egy alacsonyabb árponton.)

Az internetre került prezentáció leleplező diája.
Forrás: Twitter

A dián feltűnik a bevezetésének hónapja, ami fedi azt a road map-et, ami nem olyan régen szivárgott ki. Alapvetően várható volt a nyár eleji felsőkategória belépőmodelljének érkezése, hiszen anno a Galaxy Tab S5e áprilisban, majd a Galaxy Tab S6 Lite májusban debütált. Most a nyár első hónapja tűnik a legvalószínűbbnek, azonban még mindig az év második negyedévében esedékes az elrajtoltatása.

A címben említettem, hogy három változat érkezik. Ez így lesz, hiszen a jelenlegi netes tényekből fakadóan nem csak LTE, hanem 5G modellel ugyanúgy számolhatunk – amit a dia megint csak megerősít:

  • Galaxy Tab S7+ Lite WIFI – SM-T730
  • Galaxy Tab S7+ Lite LTE – SM-T735F
  • Galaxy Tab S7+ Lite 5G – SM-T736B

Nincs tisztázva, melyik piacra szánják az 5G-s alternatívát, de ha tippelnem kellene, akkor nem Európába.

Szintén leszögezhetjük, hogy míg az alapmodell két méret opcióval látott napvilágot, addig az utód csak egyetlen eggyel. Nagyjából ugyanaz a felállás, mint mondjuk a Galaxy S20 termékcsaládnál az okostelefonoknál; ahol a Galaxy S20 FE csak egyetlen egy méretben debütált, az is nagyobb lett, mint a família legkisebbje.

A verziószámai eléggé árulkodóak.
Forrás: Twitter

Az biztos, hogy a Samsung nem hagyja háta mögött a tablet piacot. A COVID-19 világjárvány okozta változások hatalmas hatással voltak a szegmensre, ami pozitívan jött ki a több éve tartó hanyatlása után.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.