Április 12-én érkezik a Galaxy SmartTag+

A Galaxy S21 leleplező eventje alkalmával a Samsung két tárgykövető okoskiegészítőt mutatott be január közepén. Míg a Galaxy SmartTag szinte azonnal értékesítésre került, addig a Galaxy SmartTag+-ra még várniuk kellett az érdeklődőknek – de a dél-koreai vállalat megígérte, hogy ez évben forgalomba helyezik a fejlettebb hardveres adottsággal felvértezett változatukat. A híresztelések 2021 második negyedéves debütálást emlegettek, amit a jelek szerint tudnak tartani, mert az egyik amerikai webshopban feltűnt a hozzákapcsolódó előrendelhetőség, amit a droid-life.com oldala szúrt ki.

A jelenlegi felállás szerint, a Galaxy SmartTag+ április 12-én rajtolhat el. Kiindulva abból, hogy egy okoskiegészítőről van mindösszesen szó, azon belül is egy pénztálcabarát méretűről és költségvetésűről, a Samsung külön Unpacked eseménnyel most nem fog készülni. Érthető, hiszen csak 10 dollárral kerül többet, mint a szimpla Galaxy SmartTag változat. A B&H oldala 39,99 dollárért kínálja az érdeklődőinek előrendelésben, arról viszont nem találtam sehol se infót, hogy az azutáni időszakban feljebb mehet-e az ára vagy sem, ugyanis nincs áthúzva magasabb.

Az előrendelésre búzdító felhívás.
Forrás: bhphotovideo

Bizonyos oldalakon +15 dolláros felárt tűntettek fel, amiből arra tudnánk következtetni, hogy nincs kizárva, hogy a 39,99 dolláros csak egy előrendelői kedvezmény – ami az időszak lezajlását követően megemelkedhet további +5 dollárral. Kár is rá fecsérelni a szót, hiszen nagyjából ezer forint különbségről beszélhetek magyar valutába átszámolva.

A Galaxy SmartTag+ annyival másabb, mint az egyszerűbb változata, hogy UWB-t (Ultra-Wide-Band) technológiát kapott, amely sokkal pontosabb hely- és irányinformációk szolgáltat. A jelenlegi Bluetooth 5.0-ás kapcsolattal, illetve előbbivel egy közel 400 méteres nyomkövetési tartományt fed le, ami 20-30 méterhez képest sokkal ütőképesebb. A víz- és a porellenállóság tekintetében IP53 besorolást kapott, tehát úszni semmiképp se vigyük. Az erőforrás igényét gombelem látja el, amivel a gyártó szerint 5 hónapon keresztül lehet használni.

Új funkciók se maradtak ki belőle, hiszen okosotthonnál lesz lehetőség programozni; valamint a SmartThings applikációval AR (kiterjesztett valóság) formájában is meg lehet nézni, merre a keresett kütyünk. Immáron beállítható rutinokhoz, módosítható a csengőhangjának ereje, valamint annak hangja, amire 8 opciót kínál a gyártó.

A Galaxy SmartTag+ két színben: feketében és farmerkékben lesz kapható. A termék az EI-T7300 modellkódon kerül bevezetésre a Samsung SKU-listájába. A napokban egyébként megkapta az FCC tanúsítványát.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.