Az áprilisi aktivitásmérők, okosórák és más kiegészítők árazásáról…


Márciusban a boltok bezárása miatt nem kerültek ki a lenti kreatívok, azonban muszáj szem előtt tartani a tényt, hogy immáron a Samsung okosórái is képesek az EKG- és a vérnyomásmérésére. (Zárójelben azért hozzá tenném, hogy mióta jelen van a Galaxy Watch3 okosórámban, egyszer sem indítottam el. Jómagam azon felhasználók közé tartozom, akiket a jelenlétük nem túlzottan mozgat meg, hiszen se korban, se másban nem vagyok ott, hogy fontos információkat szolgáltasson az az tény, hogy most magas éppen vagy alacsony. Ti miként vagytok a ténnyel?)

Kifutó státuszban emlegethető a Galaxy Fit, a Galaxy Fite és a Galaxy Watch Active. Ezek lekerültek a szokásos havi figyelős táblázatból. A márkaboltok némelyikében azért még fellelhetők. Értelemszerűen a februári árazással vásárolhatjátok meg, de mindenképpen közülük akarnátok egyre beruházni.

Az általam megszerzett információk szerint, a lentebbi okosóra és okoskiegészítő árak: 2021. április 1. és 18. között érvényesek, de nincs kizárva, hogy a hónap második felére is meg lesznek hosszabbítva, így kezeljük őket teljesen havi szinten.

Az aktivitásmérők és az okosórák:

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft14 390 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81084 990 Ft76 490 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80094 990 Ft85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ84 990 Ft76 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ94 990 Ft85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS109 990 Ft98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS119 990 Ft107 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840144 990 Ft130 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850154 990 Ft139 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE224 990 Ft202 490 Ft

Több hónapon keresztül, nem sok árváltozást tudtam felmutatni az eSIM képes okosórák piacáról, azonban megtört a jég. Az év második negyedévébe lépve a Telekom módosított rajtuk, és sokkal barátibbá tette a leendő vásárlóinak. A csavar, hogy mindezt csak a Galaxy Watch 3 eSIM családdal érvényesítette, a többiek árcímkéjéhez nem nyúlt, de legalább a frissebb modellek vásárlására ösztönözi az érdeklődőket, ami jobb a piacnak.

Termék:Modellkód:Áprilisi ár:
Galaxy Watch eSIM 42mmSM-R815FZKATMH119 680 Ft
Galaxy Watch eSIM 46mmSM-R805FZSATMH129 800 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS124 960 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS134 860 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 41mmSM-R845158 840 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 45mmSM-R855168 740 Ft

További okoskiegészítők:

Lerostálódott a Galaxy Buds a vásárolható készülékek listájáról. Aki az első generációban gondolkodik, annak beragadt készleteket kell felkutatni. Amondó vagyok, hogy felesleges keresgélés helyett, inkább ugorjatok szintet és nevezzetek be újabbra, hiszen tudnak annyival többet. Mellesleg, a Galaxy Buds Pro megkapta az első komolyabb árleszállítását. A Galaxy SmartTag is bekerült a csapatba, hogy hirdethesse az igét.

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy Buds+SM-R17552 990 Ft44 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft63 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18064 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Buds ProSM-R19089 990 Ft76 490 Ft
Galaxy SmartTagEI-T530013 490 Ft11 490 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.