Az elmúlt időben nem vittük túlzásba a Samsung Members-ben feltűnő nyereményjátékokra történő felhívást, viszont változtatnánk a hozzáálláson, és ahogy azt tettük tavaly egész évben, mostantól tényleg odafigyelünk, hogy a rajt pillanatában mindenki be tudjon csatlakozni. Az esélyt megadjuk, éljetek vele, hiszen nincs veszteni valótok. Másrészről, eléggé jó dolgokat lehet beszerezni, ha Fortuna rátok mosolyog, arról nem beszélve, hogy odafigyel az aktuális újdonságaikra, tehát a címben emlegetett királyság hatja majd át.
A márciusban bemutatott Galaxy A-széria tagok kerülnek a fókuszba. Arról már írtunk, hogy kamera szempontjából mekkora előrelépést kapunk, viszont a hazai képviselet nem szeretné, csak úgy magában odaadni a 9 nyertesnek a választott okostelefonját. Mellé csap még egy szilikontokot, valamint egy képstabilizátort, amivel még simább videókat tudtok összehozni. Érdemes lesz átgondolni, ki-melyikre teszi a voksát, mert a DJI Osmo 4 sokkal szimpatikusabb, mint a – világomban neve nincs – Feiyutech variánsa.
A szokásos módon, ha Samsung okostelefonnal vagy tablettel rendelkezel, akkor mindenképpen (töltsd le, majd) indítsd el a Samsung Members applikációt. Ha bejelentkeztél a Samsung fiókodba, akkor láthatod a Kedvezmények menüpontban a felhívó kreatívját, ami adja magát miként kell kitöltened, hogy bedobd a neved a virtuális sorsológömbbe. [2] oldalon csekkolható teljes egészében a leírás.

Fotó: Galaxy Világ
A nyereményjáték tétje:
3 féle nyereménycsomagból választhattok, melyekből külön-külön 3-3-3 db-ot sorsolnak ki, tehát összesen 9 db talál gazdára április végén:
- 1. Nyereménycsomag:
- 1 db király kék színű Samsung Galaxy A52 készülék (SM-A525FZBGEUE),
- 1 db lila színű Samsung Galaxy A52 gyári szilikon tok (EF-PA525TVEGWW),
- illetve 1 db ezüst színű DJI OM4 kézi stabilizátor.
- 2. Nyereménycsomag:
- 1 db király lila színű Samsung Galaxy A52 5G készülék (SM-A526BLVDEUE),
- 1 db fekete színű Samsung Galaxy A52 5G gyári szilikon tok (EF-PA525TBEGWW),
- illetve 1 db ezüst színű DJI Osmo Mobile 3 kézi stabilizátor.
- 3. Nyereménycsomag:
- 1 db király fehérszínű Samsung Galaxy A72 készülék (SM-A725FZWDEUE),
- 1 db kék színű Samsung Galaxy A72 gyári szilikon tok (EF-PA725TLEGWW),
- illetve 1 db fekete színű Feiyutech Vimble One Gimbal (Termékinfó).
A nyereményjáték időtartama: 2021. április 12. 10:00 – 2021. április 25. 23:59. A nyertesek kiértesítése: 2021. április 26. éjfélig történik meg. (A részvételi feltételekről: ide klikkelve informálódhattok.)
Sok sikert mindenkinek!
Íme a hirdetménye:
