Elég sok lehetséges specifikációs jellemvonás került a netre a legújabb Galaxy Z-generáció kapcsán. Úgy fest, megkaphatja a termékcsalád a por- és a vízellenállóságot, valamint az sincs kizárva, hogy egy másabb kijelző felhasználásával az S Pen fogadására szintén fel lesz készítve – mint ahogy az a Galaxy S21 Ultra-nál csinálták. Az egyik külföldi médium, a Thelec.kr oldala azt is lehozta már, hogy kisebb akkumulátor társulhat a Galaxy Z Fold3-hoz, mint amekkorát az előző generációba épült. Eddig nem kezeltük könyvelhető tényként, hiszen nem volt semmilyen formában alátámasztva; azonban mindez a hét elejére megváltozott.
Az SM-F926B típusszámon regisztrált Galaxy Z Fold3 megjárta a kínai 3C hatóság adatbázisát, ami megerősítette, hogy valóban megtartották a Samsung mérnökei az osztott akkumulátor megoldást, amelynél szimmetria megint nem mutatkozik, ahogy eddig egyik testvérénél sem. Mutatnám a berögzítést, majd folytatnám lentebb:

Forrás: the_tech_guy
Mint az leolvasható, a nagyobb akkumulátortelep (EP-BF927ABY) 2.215mAh-s mérettel; míg a kisebb (EB-BF926ABY) 2.060mAh-ssal rendelkezik. Valószínűsíthető, hogy a kameraszigettel egységben lévő részre helyeződik utóbbi, hogy a kameraszenzorok elférjenek. Ha mindezt összegezzük, akkor kijön 4.275mAh-ás akkutelep, ami egy eléggé fura szám, így bátran lehet arra következtetni, hogy ez a kapacitás papírra fektetve valahol 4.380mAh és 4.400mAh közé kerülhet. Mellesleg, előbbi nagysággal a Galaxy Fold rendelkezett, ezért gondolnánk, hogy a netes teóriák között helytálló lehet ez az álláspont.
A dokumentációban nincs feltűntetve a töltési sebesség. Ha tippelnünk kellene, akkor nem a Galaxy Z Fold3 lesz az a termék, amelynél forradalom várható ilyen téren. Teóriánkból fakadóan könyvelhető lesz a 25 wattos sebesség – de nemsokára hozunk egy cikket, ami rámutat arra a tényre, hogy miért mellőzhette a 45 wattos sebességet a dél-koreai brand.
A termék bemutatása nyár végére esedékes, és ha lehet hinni a pletykáknak, akkor a Galaxy Note-termékcsalád bemutatását válthatja – de ne legyen igazuk a pletykagyártóknak.