Érdemes elgondolkodni az okoskiegészítő vásárlásán!

Érzitek a tavasz beköszöntét? – Minap is 17°C volt odakinn, sütött a nap és ha az a fránya szél nem kezd rá, akkor teljesen jó, pólós időnk lett volna. A Samsung hazai képviselete se szeretné, ha a négy fal között töltenétek az évszak egyik legszebb időszakát, hiszen ilyenkor virágoznak a fák, valamint kezdenek el zöldelleni az erdők. Mozgásra buzdítja az érdeklődőket. Úgy a készülékekre egész hónapban készülékbeszámító promóció zajlik, amivel előnyösebb helyzetbe kerülnek a legdrágább csúcskategóriásaik is. Azt se feledjük el, hogy a középkategória új generációjára is elhoztak egy árleszállítást, amivel legalább 10 ezer forintot a zsebünkben tartanak. Egyébként a két ajánlat összevonható, éljetek vele!

A hónap végéig az okosórák és okoskiegészítők csapódnak a fenti listához, amelyekre nagyobb árkedvezményeket ajánlanak akkor, ha a Samsung márkaboltok egyik webstore-jába, a sestore.hu-ra látogattok el, és adjátok le rendeléseteket. Természetesen boltban történő vásárlás során, a netes árra is hivatkozhattok, szintén megkapjátok a kedvezményt, hiszen a cél, hogy mindenki jól járjon.

Külön felhívnám a figyelmet, hogy a Galaxy Watch Active terméknél az egyik színre, kékre, valamiért nagyobb az árengedmény, így ha mindegy, hogy kék, rózsaszín vagy szürke, akkor inkább előbbire add le a rendelésed, amivel legalább 5 ezer forintot spórolsz. A listán nem tűntettem fel, de a weboldalon találhattok még Galaxy Fit és Galaxy Fite aktivitásmérőt, bár ha adtok a szavamra, akkor helyette az új generációt vásároljátok meg.

A promóció: 2020. április 23-tól a hónap végéig tart, valamint a készlet erejéig.

Képernyőfotó az éppen futó webstore akcióról.
Kreátor: Galaxy Világa
Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Webes ár:
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft13 591 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50059 990 Ft45 892 Ft
/ 50 991 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81084 990 Ft72 242 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ84 990 Ft72 242 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ94 990 Ft80 742 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS109 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS119 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840144 990 Ft123 241 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850154 990 Ft131 741 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE224 990 Ft191 241 Ft

További okoskiegészítők:

Az okoskiegészítők sorából a vezeték nélküli fülhallgatók se maradtak le az online promócióból. Noha az április termék listán már nem szerepel a Galaxy Buds, hiszen kifutott termék, azért feltűntetném még itt, mert még nem tűnt el teljesmértékben. Én inkább arra ösztönöznélek, hogy dönts az újabb generáció bármelyikében, mert jobban jársz. A dilemma persze adott, mert a Galaxy Buds+ és a Galaxy Buds Live között mindössze cirka 5 ezer forint a felár, ám mind a kettőnek van egy-egy olyan tulajdonsága, ami a malmára hajthatja a vizet.

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Webes ár:
Galaxy BudsSM-R17039 990 Ft33 992 Ft
Galaxy Buds+SM-R17552 990 Ft45 042 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18064 990 Ft49 716 Ft
Galaxy Buds ProSM-R19089 990 Ft76 492 Ft
Galaxy SmartTagEI-T530013 490 Ft11 466 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.