Hónap: 2021 augusztus

Remekül fogynak a magyar piacon a Samsung új okosórái és összehajtható készülékei! (frissítve)

Mint arra a Samsung Magyarország oldala is emlékeztet, beléptünk az utolsó 36 órába, amikor még van lehetősége mindenkinek előrendelni a gyártó augusztus első felében bemutatott új termékeit. A várthoz képest tényleg sokkal nagyobb az igény mind az okosórákra, mind az összehajtható készülékekre, amit mi sem prezentál jobban, mint mindenhol feltűnik a „Kérjen készletértesítőt!” felirat, ám olyan hálózatok is előfordulnak, ahol pusztán levették a terméket a kínálatból, hogy ne is találják azt meg a kereső szemek!

Több év elteltével most érzem újra azt, hogy végre van ereje az előrendelésnek. Nem szabad félvállról venni, ugyanis, aki későn kapcsol, az könnyedén lemarad a jóról – vagy legalábbis várakoznia kell. Fontos megemlíteni, hogy az előrendelési kampány időtartalma nem azt jelenti, hogy a gyártónak ez idő alatt biztosítania kell a termékek mennyiségétilletve a ráadás ajándékokat, ha azok mellé jár –, hanem azt, hogy bármikor elfogyhat, és így lemaradhatsz róla. Ilyenkor célszerű felvenni az ominózus csatorna ügyfélszolgálatával a kapcsolatot, hátha van bé opciójuk, hogy a fennálló problémára megoldást találjanak.

Több terméknél mutatkozik a készlethiány, ugyanis akkora az igény a hazai felhasználók részéről, amekkorát már nem tud kiszolgálni a magyar képviselet.

Nem csak a Galaxy Watch4 termékcsalád egyes típusainál és színeinél mutatkozik a jelenség, hanem bizonyos összehajtható készülékeknél is. Mint pl.: a Galaxy Z Flip3 5G 128GB-os tárhelyű variánsánál, amit jelenleg Krém és Zöld színben nem lehet előrendelni a gyártó hivatalos webshopjából, ugyanis „Kérj készletértesítő!” felirat mutatkozik ott, ahol máskor “Kosárba” szokott. (Frissítés: azóta a fantomfekete is kiürült!)

A Samsung webshopjában lévő felhívó szöveg a kosár helyén!
Forrás: Samsung

Meglepő módon nincs más helyzetben a Galaxy Z Fold3 5G 512GB-os változata a Fantomzöld színben sem, amit ugye 729 990 Ft-ért értékesítenek!

Talán egy fokkal drasztikusabb a helyzet a Galaxy Watch4-eknél. A Bluetooth-os változatú Galaxy Watch4 két méretének összes színe kiürült a Samsung webshopjában, sőt, a Galaxy Watch4 Classic lekerült a főoldal elérhetőségei közül, vélhetően azért, mert megint csak elfogyott az előrendelésre beérkezett készlet. És mi a helyzet a Galaxy Buds2-vel? – Nos, ugyanaz. Mindegy, hogy olívazöld, grafitszürke vagy levendula kellene, egyik sem elérhető.

A Galaxy Watch4 Classic-ra visszakanyarodva még meg kell említenem, hogy az eSIM képes változatnak az aloldalát a Telekom inaktíválta, azaz nem érhető el. Nem lehetséges a készletértesítő kérése, így, aki ilyen terméket szeretne vásárolni, annak tudnánk javasolni, hogy folyamatosan nézze, mik a lehetőségei, illetve, mikor lesz újra aktív. Természetesen van az a lehetőség, hogy más csatornát választatok, pl.: az Alza-t vagy az emag-ot, azonban ezekkel óvatosan, ugyanis itthon csak és kizárólag a Telekom értékesítésében van jelen a Samsung eSIM képes okosóracsaládja, azaz, ha valamiféle hiba állna fenn, akkor a hazai szerviz nem fog vele tudni foglalkozni, hiába adják hozzá ugyanazt a töltőpad triót, amit minden hivatalos partnere az előrendelés mellé csomagol. (Becsapós, tudom!)

FRISSÍTVE: A Telekom a komplett Galaxy Watch4 Classic eSIM szegmenst levette az oldaláról, már csak a Galaxy Watch4 eSIM rendelhető elő az oldalukon! – 2021.08.25. 17:35

Mi tévő legyek?!

Jogosan merülhet fel a költői kérdés! Amit tudnánk javasolni, hogy vedd fel mindenképpen azzal a csatornával a kapcsolatot, hogy mik a lehetőségeid! A Samsung Experience Store-okban van előregisztrációra opció, azaz, ha újra érkezik készlet, akkor előrébb vesznek. Nyilván előfordulhat, hogy ekkor már nem dukál a rendelésed mellé a ráadás termék, de nézd a jobbik oldalát, legalább meglett a kiszemelted!

Tény tisztázás az eSIM képes okosórák kapcsán, ha már a Vodafone is beszállt a ringbe!

Manapság elég sokat foglalkozom a Samsung okosóráival, ugyanis bárhogy nézzük, mérföldkőhöz érkeztek azáltal, hogy WearOS-re cserélték le a Tizen rendszerét. Valami jónak a megteremtője: a Galaxy Watch4 és a Galaxy Watch4 Classic. Kb. olyan előfutárok lehetnek, mint hajdanán a Galaxy S10-zel az Infinity-O kijelzők; vagy a Galaxy S9-ek a One UI 1.0-ás felülettel. Emlékeztek, hogy mindkettő esetben mennyire vágyakoztunk az új termékekért? Ennyit jelent, ha okos húzásra határozza el magát egy gyártó, ugyanis rengeteg ajtót tud kinyitni.

Ismételten az eSIM képességet veszem elő, mert ez egy olyan téma, amivel mindenképpen érdemes foglalkozni 2021-ben. Egyre több csúcskategóriás telefonnál jelenik meg a technológia, elég csak a közelmúltból felidézni a Galaxy Z Fold3 5G-t, ami két fizikai SIM kártya mellett képes arra, hogy az egyiket feláldozva eSIM-é alakítsa át a hálózati vevőt. Ergo, egyből kapni fogunk egy fizikai SIM mellé egy elektronikust. A címsorban említettem, hogy immáron a Telekom mellett már a Vodafone is megkezdte a szolgáltatásnak az értékesítését. Igaz, magának az igénylésnek még nincs annyira egyszerű, rugalmas és kézenfekvő módja, mint a konkurenciánál; de az idő majd kikupálja őket. Ám ne kanyarodjunk el a főtémától.

A Galaxy Watch4 Classic eSIM kreatívja.
Forrás: Samsung

Az elmúlt időszakban – munkám során – rengetegszer találkoztam az alábbi kérdéssel/kérdésekkel:

„Csak a Telekomtól vásárolható eSIM képes Galaxy Watch4? Miért nincs jelen másoknál? – Ha veszek szürkeimportból, akkor fogom tudni használni itthon?”

mondta az utca embere

Nyilván első körben az a keresztkérdés merül fel bennem ilyenkor, hogy miért akarna bárki egy olyan terméket vásárolni, amelynek bizonyos funkcióját nem akarja használni?! – …és talán a legfejfogósabb tény, hogy mennyi savazást kap a Samsung mostanság a felhasználóktól abból fakadóan, hogy rengeteg felesleges dolgot épít a készülékeibe. Mint pl.: minek a Galaxy S21 Ultra 5G-nél az S Pen képesség, úgy se használom?! …de ezektől az emberektől kérdezném, hogy akkor minek egy eSIM képes okosóra eSIM szolgáltatás nélkül? Mindegy, mert sosem fogom megérteni őket, ahogy ők sem Engem.

Na, de tény tisztázást ígértem.

A Samsung eSIM képes okosóráiról azt kell tudni, hogy hiába a Telekom kínálatában kaphatóak csak – egyelőre, mégis szolgáltató függetlenek. Nem kötőd magad a magenta színt képviselő brandhez, csak akkor, ha mondjuk részletfizetéssel tudod megvásárolni; vagy rád sózzák olcsóbban valamilyen eSIM szolgáltatás igénybe vételével. Ha viszont nem kell a szolgáltatás, csak maga a termék, akkor mindössze annyit kell csinálnod, hogy listaáron kell megvásárolnod, azaz ki kell egy összegben fizetned az árát.

Ez azért fontos tény, ugyanis jelenleg a Vodafone kínálatában még nincs jelen egyik eSIM képes okosórája sem a Samsungnak. Ellenben még két napig tart a Galaxy Watch4-termékcsalád előrendelési kampánya, melynek keretében grátiszba kapsz hozzá egy töltőpad triót. Tehát, ha megveszed az okosórát a Telekomnál, azt majd fogod tudni használni a Vodafone eSIM szolgáltatásával; illetve majd egyszer a Telenor-éval is.

A Galaxy Watch4-ek azonban az új operációs rendszer miatt Android-os készülékekhez kötöttek. Olyannyira, hogy se HarmonyOS-szel, se IOS-szel nem teszi kompatibilissé a gyártó, mert egyszerűen nem érdeke – valószínűleg cserébe hagyta a Google, hogy One UI felületével módosíthasson a keresőórás által kitalált látképen és működésen. Mellesleg bizonyos egészségügyi funkciók használatát is alapkövetelményhez kötnek, gondolok az EKG-re és a vérnyomásmérésre.

Mi a helyzet a fizetéssel?

Köztudott, hogy a Samsung Pay jelen van Európában (pl.: Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svájzban, Angliában és Svédországban), ám Magyarország nem képezi a lista tagjának magát. Már több éve zajlanak az előzetes tárgyalások, hogy majd egyszer érkezik; ám egyik bank se akar nyitni a szolgáltatás felé, ami érthető; hiszen azáltal a sajátjukat helyeznék háttérbe. Kicsit hasonló a helyzet a Samsung Care-rel, ami biztosítás alapot nyújtana arra az esetre, hogy ne kerüljön teli árba a javítás, ha az a felhasználó hibájából ered, mint pl.: ha mondjuk leejti a metron olvasás közben.

A Galaxy Watch4-eknél a WearOS-nek köszönhetően a Google Pay veheti át azt a szerepet, hogy végre valahára fizethessünk az okosóránkkal ugyanúgy, mint az almások az Apple Pay-jel. Egyelőre maga a szolgáltatás még legálisan nem aktív, viszont a Samsung Magyarország (és gondolom számos másik képviselet, ahol nincs Samsung Pay) azon van, hogy mihamarabb élesíthessék!

Kis türelmet, nemsokára lesz! Reméljük, nem kell annyit várni rá, mint anno az EKG támogatásra és a vérnyomásmérésre a Galaxy Watch Active2-knél.

Érdemes odafigyelni a Samsung webshopjára, mert az előrendelők is jól tudnak járni! (frissítve)

Az tiszta sor, hogy több csatornán zajlik még két napig (2021. augusztus 26. éjféléig) a Samsung legújabb termékeinek az előrendelése, azonban az nem, hogy mindegyiknek megvan a maga szépsége, előnye. Pl.: ha ellátogattok a Samsung Experience Store-okba, azaz a Samsung márkaboltokba, akkor van lehetőségetek céges számlával megvásárolni a legújabb kütyüjeiket, de ott van még a részletfizetésnek az opciója is, ha éppen nem szeretnél mélyebben a zsebedbe nyúlni. Ám nem olyan régen elrajtolt a Samsung eshop-ja, azaz a webáruháza, ahol szinten adott a lehetőség, csak éppen nagyobb kedvezmény mértékkel.

Az előrendelési termékekre is vonatkozik a promóció, melynek így nézne ki a felhívó reklámja.
Forrás: Samsung

Az ugye köztudott, hogy aki előrendeli a Galaxy Z Fold3 5G-t és/vagy a Galaxy Z Flip3 5G-t készülékbeszámítással, az extra 35 ezer forint értékű bónuszt kap a leadott terméke után. Tehát példának okán, ha a beszámításra szánt készüléked 20 ezer forintot ér, akkor a végösszegből 55 ezer forint vonódik le. A promóció igényvételéhez a https://tradeinsamsung.tmx.hu/estore/voucher oldalra kell az érdeklődőknek ellátogatnia, ahol a szükséges adatok és paraméterek megadását követően kapnak egy úgy nevezett vouchert, amit érdemes feljegyezni, hiszen majd a Samsung webshopjában ezt fogják kérni.

(A készülékbeszámítás oldala: a https://tradeinsamsung.tmx.hu/, ahol azt a csatornát kell kiválasztanod, ahol az előrendelést le szeretnéd folytatni. FONTOS: hogy csak ott tudod érvényesíteni a kuponod, ahol az igénylésed leadtad. Nincs lehetőség az átjárásra.)

Oké, de miért válasszam a Samsung webshopját?! Nem tudom, megvolt-e az az infó, hogy a hónapvégéig iskolakezdési promóció zajlik? – Akadnak termékek, amelyekre 20%-os kedvezményt adnak, azonban vannak olyanok is, amelyekre 10%-ost. Nos, itt kell keresni az okokat, amiért érdemes a gyártó hivatalos oldaláról rendelni, ugyanis a kedvezménye összevonhatók. Tehát, ha leadod a rendelésed a Galaxy Z Fold3 5G-re, akkor a kosár végösszegéből 10% egyből levonódik, és akkor még nem is vetted igénybe a készülékbeszámításos ajánlatukat – amit természetesen össze lehet vonni.

Az Back to School promóciónak külön kreáltak egy aloldalt, hiszen akadhat olyan érdeklődő, aki nem feltétlenül akarja a legdrágább termék mellett voksát letenni. Az extra kedvezmény mellé még ráadás termék is dukál, ugyanis aki Galaxy A vagy S szériás terméket vásárol, az ajándékba kap egy Galaxy SmartTag-et.

UPDATE: a -10%-os árengedményt a Samsung Experience Store-ok is átvették.

Várton felül teljesít előrendelésben a Galaxy Watch4 termékcsalád

Már másfél hete, hogy a Samsung „új fejezetet” nyitott az okostelefonok életében. Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy megreformálásra került az okosóra szegmensük. A döntés értelmébe azonos néven futtatják tovább az idei generációikat, ami a Galaxy Watch4 lett; illetve ezzel egyidejűleg továbbra is megkülönböztetik az egykori „Active” vonalat a „Classic”-tól. Előbbinek nem lesz utótagja, míg utóbbinak az említett. Talán egy fokkal meglepőbb, hogy mind a két részlegét megújították, ugyanis az előző időszakban kétéves periódust lehetett megfigyelni, ám stratégia szempontból kukázták mindezt, és változtattak szokásaikon.

Nem csak a Galaxy Z-termékekre startolt el az előrendelési időszak, hanem a Galaxy Watch4-érára is. Akik 2021. augusztus 11. és 26. között teljesítik a pre-order előírásait, azok ajándékba 1db vezeték nélküli trió töltőpadot kapnak fekete színben. Igen ám, azonban több csatornán eltűnt utóbbi a „kosár” extra tartalma közül, ugyanis elfogyott a bekalkulált mennyiség!

Az okosórák mellé ráadás töltőpad jár az előrendelési kampányban.
Forrás: Samsung

A Galaxy Watch4-ek előrendelése várton felül teljesített az elmúlt másfél hétben, ugyanis koránt sem gondolt a Samsung Magyarország arra, hogy ilyen mértékű kereslet lesz az új generációs okosóráik felől.

Múlt héten pl.: több leendő vásárlóval történt meg az, hogy hiába ment fel a Samsung Magyarország webshopjára és tette kosarába a kiszemelt terméket, fizetéskor nem volt a „végszámlán” a ráadás termék. Ilyenkor két lehetőség közük választhatott: 1) vagy végig vitte enélkül az előrendelését; hiszen ott a leírásban a „készlet erejéig” szócska; (2) vagy felkeresett másik értékesítési csatornát, pl.: a Samsung Experience Store-okat, amik még rendelkeznek a töltőpaddal és tudják vállalni a termék kiadásával történő átadását. Azóta persze történt egy s más.

A Samsung oldalán újra kosárba kerül a töltőpad trió, tehát, aki éppen emiatt hezitált volna az előrendelést meglépésén, annak örömmel tudom tudatni, hogy bátran menjen fel és rendeljen elő, mert könnyedén készlethiány ütheti fel a fejét a nagyobb keresletből adódóan. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a termék leosztásánál a gyártó saját márkaboltjai és webshopjai előnyt élveznek más csatornákkal szemben!

Az előrendelést teljesítő ügyfelek már javában kapják meg a Galaxy Watch4-eiket. Csütörtöktől megkezdődött a termékek kiadása. Aki a Samsung Magyarország oldalán rendelt elő, azoknak a futárszolgálat augusztus 24-től kezdi meg a kiszállítást.

Még tart az előrendelési kampány!

Volt szerencsém az elmúlt napokban tévé elé ülni, ahol nem egyszer, nem kétszer, hanem számtalanszor botlottam bele a Samsung Magyarország reklámjába, ami felhívja a legújabb készülékeinek az érkezésére a figyelmet! Aki egyébként már benevezett vagy a Galaxy Z Flip3 5G-re, vagy a Galaxy Z Fold3 5G-re, az a hétvége folyamán megkaphatta azt; de akik házhozszállítással rendelték, azoknak jövő hét elejéig mindenképpen kell várniuk – hiszen csak hétköznap van futárszolgálat. A megszerzett információnk szerint a Sprinterrel van leszerződtetve a Samsung.com eShopja, míg a Samsung Experience Store-ok többsége a GLS-sel viszi a megadott helyre.

Mutatnám azt a félperces ajánlót, amivel a jövőt hozzák el a jelenbe!

Reklámmentes élet elé nézünk!

Manapság már tényleg leszögezhető, hogy nincs sok különbség egyik-másik okostelefongyártó között. Technológiai fronton mindenki próbálja a legmagasabb minőséget az asztalra letenni! Szerintem nem mondok butaságot akkor, ha a szoftver által adott felhasználói élmény javítása mindenhol az alap célkitűzés. Elég csak felidézni azt az időszakot, amikor a Samsung áttért a TouchWiz-ről a One UI felületére, s ezáltal egy olyan BUMM-ot hozott el, ami sokakat magával rántott. Talán a jelenkor egyik fő bosszúsága, ha egy applikációban kéretlen reklámok rondítják az összképet – ha pedig gyárilag elő van telepítve az, akkor külön tehet egyet a fejlesztőgárda… hiszen kifizettük a készüléket, de úgy fest, ez sem elég.

A Samsung most piaci trendet akar diktálni, melynek értelmében: eltűntetik a gyári applikációkban felbukkanó reklámokat, hogy ezzel tovább növeljék a felhasználói élményt. Ezt annyira komolyan gondolják, hogy hivatalos formában is közzétették!

Akadnak azért feltűnő reklámok!
Fotó: Galaxy Világa

A dél-koreai vállalat úgy határozott, hogy leállítja a hirdetések megjelenítését az előretelepített és gyártói alkalmazásoknál, ez alatt pedig nyugodtan lehet érteni: a Samsung Weather-t, a Samsung Pay-t és a Samsung Theme szolgáltatást is. Maga a frissítés, ami elhozza a reklámmentességet, az év végére ígérik – cseppet sem lennék meglepve, ha a főszoftver váltással élesítenék, hiszen akkora van nagyjából beütemezve a One UI 4.0 és az Android 12-nek a debütje.

Mindenesetre az update-nek egyelőre pontos megjelenési dátuma nincs, de az bátran leszögezhető, hogy mérföldkő lehet a szoftverfejlesztéseknél; valamint sokaknál barátságosabbá teheti azokat a gyártó által kreált applikációkat, amelyekre van másnak alternatívája és helyette inkább azt is használják – még ha reklám is van benne. Nemmellesleg azt se feledjük el, hogy a One UI 2.5 érkezésével sokakat felháborított, hogy ez a törekvés mégsem került élesítésre, ugyanis már akkoriban meg akarták lépni, de valamiért elálltak a döntéstől. (És akkor még jöhet a savazás oldaláról az is, hogy drágultak a készülékei, melyeknek a doboza már nem tartalmaz minden tartozékot.)

A Samsung az okostelefongyártók között piacvezetőként tűnik fel. Jelenleg a Galaxy Z-termékcsaláddal – valamint előtte a Galaxy Note-okkal – törekszik arra, hogy piacot diktáljon, azaz mindenki Őket másolja. A közelmúltban a töltő és a fülhallgató dobozból való eltávolításától volt hangos a tech-világ sajtója, azonban ma már ott tartunk, hogy egyre több gyártó határozza el magát a környezettudatosság (és az extra profit lehetősége) mellett, ahova a napokban a Google is becsatlakozott. Nincs kizárva, hogy a döntés meglépését követően sokak szemében szimpatikusabb lesz a brand, ami hosszabb távon több profitot termelhet. Ezáltal pedig akarva-akaratlanul a versenytársaknak is nyitnia kell az irány felé.

A döntés tehát hivatalos. Nyilván még egyszer kihangsúlyoznám, hogy a Samsung Electorinics alkalmazásait érinti! Csak szemléltetésként adnék egy linket, hogy akad bőven a tarsolyukban.