Most Galaxy Watch4 okosórát nyerhetsz a Samsung Membersben

Attól, hogy az elmúlt időben hanyagoltuk a Samsung Members nyereményjátékoknak a közlését, még nem azt jelenti, hogy a Samsung nem készült a lelkes követőinek havonta legalább eggyel! Most sincs ez másképp, hiszen elrajtolt egy újabb, amely az „Éld meg tudatosan a hétköznapokat” szlogennel próbál még közelebb kerülni a közönségéhez. Mondanom se kelljen, de egy okoskiegészítőre esett a választásuk, hiszen ősszel a legjobb dolog a túrázás, a testmozgás a természetben (vagy éppen akárhol). Erre pedig a Galaxy Watch4 termékek mindegyike alkalmas, nem feltétlenül kell választanotok a mozgásotok lekövetéséhez a Galaxy Watch4 Classic-ot, ami mindössze anyaghasználatában tér el az alapmodelltől.

Tehát az egészség megőrzésére helyezik a hangsúlyt, ezért kisorsolásra bocsájtanak azok között 3-3db okosórát, akik veszik a fáradtságot és leadják regisztrációjukat. Gondoltak a hölgyekre is, hiszen 3db kisebb modellt ajánlottak fel – bár hozzátenném, hogy fekete szíjjal a rózsaarany kivitelés eléggé jól néz ki, így nem kérdéses, mire szavazok.

Ha nincs még telepítve a Samsung Members applikáció, akkor irány a Galaxy Store vagy a Play Áruház keresője, ahova begépelve már ki is adja. Töltsétek le, majd a Samsung fiókotokkal jelentkezzetek be. Lehet, hogy kell egy kis átfutási idő (pár óra), hogy a nyereményjátékot lássátok a „Kedvezmények” mezőben. Utána pedig igazából értelemszerűen kell cselekedni – de ha valakinek nem menne, akkor készítettünk egy ábrajzot.

Sok sikert mindenkinek!

A Samsung Membersben található októberi nyereményjáték.
Kreálta: Galaxy Világa

A nyereményjáték választható tétjei:

6 db nyereményt sorsolnak ki. (Egy játékos csak egyszer nyerhet.)

A nyereményjátékra: 2021. október 7. 10 órától 2021. október 20. 23:59-ig van lehetőség nevezni. A nyerteseket: 2021. október 21-án 10 és 11 óra között sorolják ki. A hozzákapcsolódó általános szerződési feltételeket itt olvashatjátok el.

Íme a nyereményjáték kreatívja:

A [2] oldalon megtekinthető a játék teljes oldalképe.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.