Galaxy S21 FE 5G helyett Bespoke Edition érkezett


Mint említettem napokkal ezelőtt, a Samsung az eddig év legrejtélyesebb Unpacked eseményét prezentálta szerda délután, ugyanis a rendezvény előtti órákban szivárgott ki a „nagy leleplezésnek” a ténye, hogy mégis mivel készültek október második felére. Tavaly ilyenkor már dübörgött a Galaxy S20 FE és a Galaxy S20 FE 5G készülékeknek a forgalmazása, azonban a 2021-es év egyik nem várt történése az volt, hogy a koronavírus-járvány utána piaci fellendülés alapanyaghiányhoz vezetett, ami szinte minden szegmenst és gyártót érintett. Tulajdonképp ennek köszönhető, hogy a Galaxy S21 FE 5G útnak indításáról semmiféle szó sincs, illetve a Galaxy Tab S8-termékcsalád elhalasztása mögött is valami hasonló állhatott.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a Samsung a mostani évtizedben azt szeretné, ha a piacból minél nagyobb szeletet ragadnának ki az összehajtható készülékek, azaz a Galaxy Z-termékek, ugyanis sosem vallotta magát piackövető brandnek, helyette inkább piacdiktáló jelzővel szeretné magát illetni a médiumoknál. A kedvezőbb árcímke pedig jó ötlet volt a Galaxy Z Flip3 5G esetében, hiszen annyira jól fog a „legolcsóbb” foldable termékük, hogy a Galaxy S21 FE bizonytalan helyzetéhez nagyban hozzátett. Sikerét pedig nem szeretnék chipset hiánnyal letörni, helyette kitaláltak valami olyat, ami másnak is eszébe juthatott volna… a csináld magad színezést!

Variáld magadnak a Galaxy Z Flip3 5G küllemét.
Kreálta: Galaxy Világa

Az október 20-i rendezvény legnagyobb dobása kétségtelenül a Galaxy Z Flip3 5G Bespoke Edition leleplezése volt, ami tulajdonképpen egy „csináld meg magadnak a telefonod dizájnját” elképzelés. Létre is hoztak egy aloldalt, ahol a felhasználók a készülék három modulját színezhetik az alábbiképpen:

  • az elejét (hátlapi kamera alatti részt): kékre, rózsaszínre, sárgára, fehérre vagy feketére;
  • a hátulját (ahol fogod): kékre, rózsaszínre, sárgára, fehérre vagy feketére;
  • valamint a zsanért: feketére vagy ezüstre.

A lehetőségek tárházában: 49 variáció foglal helyet. A megrendelésre kerülő egyedi készülékek egyedi QR-kóddal lesznek ellátva, ha netán összetörnéd a telefont, akkor is kiolvasható, hogy mit választottál – már ha nem lenne meg fejben. Természetesen, ismét egy Samsung.com exkluzív mókáról van szó, amit más forgalmazásban nem fogtok megtalálni.

Értesülésünk szerint egyelőre Magyarországon nem lesz elérhető a vásárlási lehetőség, viszont a jövőben ez változhat. (Egyelőre a nagyobb piacok felhasználóinak kedveskednek, mint pl.: USA vagy Dél-Korea. Egyébként,) európai szinten a németeknél igénybe vehető a szolgáltatás, tehát nem kell olyan messze utazni, ha valaki ilyesmire vágyik. Ha az árazására pillantanánk, akkor az USA-ban a Bespoke Edition-ért 1.099 dollárt kérnek el, míg a szimpla modellért – ha nincs épp akcióban – 1.049 dollárt.

A Samsung ezen kívül tovább ment, ugyanis, ha valakinek a választott szín nem nyerné el tetszését, akkor – némi plusz pénzért – szervízen keresztül van lehetősége másikat kérni az eredeti helyett! Ilyen esetben persze jó, ha olyan országban élsz, ahol maga a termék vásárlása is opciónális, mert ahol nincs erre lehetőség, ott sajnos nem fognak tudni segíteni ilyesmiben. Említettem, hogy QR kóddal látják el a modellt, amihez az IMEI-t is rögzítik – ezzel egy időben egyedi csomagolásban is részesülnek azok, akik mellette döntenek. (A csomagolás tetején lévő Z betű száránál a BeSpoke színek köszönnek vissza.)

Egyedi csomagolásban kapod meg.
Forrás: Samsung

A BeSpoke elképzelést legelőször a háztartási termékeknél hozta be a Samsung, azon belül is a hűtőknél, hogy megtörjék az alap normát, miszerint fekete vagy fehér lehet csak a készülék, illetve egyszínű. Ugye a nagy újítás, hogy a kétajtós változatoknál eltérhet a felső és az alsó ajtó színe.

Szerintünk nagyon okos húzás volt, hiszen a leendő vásárlók nagyobb választékból választhatnak. A jóság mellé persze jár némi fricska is, ugyanis, az egyediség legyártása időbe telik. Pl.: ha olyan variánst választasz, ami nincs az alapszínek között (amit a legkelendőbbnek gondolt a Samsung), akkor a mostani megrendelésed az USA-ban nagyjából 1 hónapos csúszással adják kézhez.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.