Fontos évtizedkezdést tudhat magáénak a Samsung, ugyanis a 2020-as esztendőben büszkén adhattuk hírül, hogy legértékesebb öt világmárka között foglal helyet: leelőzték a Coca-Colát, amely évről évre veszti el a közönségét. Hiába fordítanak rengeteg pénzt a kapós marketingekre, nagyon úgy fest, hogy a TOP5-ben mással kell villantani. A dél-koreai vállalatnak sikerült megőriznie a pozícióját, sőt, még növekedést is letett az asztalra egy olyan időszakban, amikor a koronavírus harmadik- és negyedik hulláma ostromolja a lakosságot; valamint a kereslet növekedéséből fakadó chipset hiány az, ami megnehezíti az eladási adatoknak a további emelkedését.
A Samsung márkaértéke 20%-ot erősödött, ami elképesztően magasnak tekinthető. Jó néhány éve nem volt hasonlóra példa, így mindenképpen – már most is – sikernek könyvelhetik el a 2021-es esztendőt, mert az Interbrand szerint beérik az a sok feszítés, innováció, és fejlesztés, amelyekkel próbálnak minél feljebb törekedni a ranglétrán.
„Nagy öröm számunkra, hogy a Samsung tavaly a világ öt legjobb vállalata között szerepelt, majd idén jelentős, kétszámjegyű növekedést értünk el, amely a legnagyobb ugrás a márkaértékben 2013 óta. Ezentúl is kiemelt figyelmet fordítunk a felhasználók visszajelzéseinek, hogy ezzel is megköszönjük a világ minden tájáról érkező, hatalmas támogatást.”
– mondta YH Lee, a Samsung Marketingvezetője

Forrás: Interbrand
Az Interbrand évente megvizsgálta, melyek a Föld legértékesebb vállalatai. A tanulmány végeredményét október folyamán a Best Global Brand elnevezésű listán teszik elérhetővé. Mondanom se kelljen, de a legrangosabb elismerésről beszélhetünk, amikor felemlegetjük, így nem is csoda, hogy a Samsung is foglalkozik az elért eredményekkel. Míg 2019-ben 61.098 milliárd dollárra saccolták a márkaértékét, 2020-ban 63.3 milliárd dollárra, addig 2021-ben immáron 74,655 milliárd dollárra növekedett, ami elképesztő. Már csak azért, mert a Coca-Cola, amit tavaly taszított ki a TOP5-ből nem sokat tudott felmutatni egy esztendő elteltével, de ezt szerintem a dél-koreaiaknál senkit sem zavar, mert legalább jön fel, mint a talajvíz.
A jelenlegi legértékesebb brand az Apple maradt, ami szintén tovább erősödött. Immáron 408,2 milliárdra becsik az értéket, azaz bőven négyszer többre, mint a Samsung-ét. Kétség nem fér hozzá, hogy a legnagyobb riválisról számolhatok be személyében. A második helyen az Amazon (249,2m), a harmadikon a Microsoft (210,1m), míg a negyediken a Google (196,8m) mutatkozik. Utóbbi kettővel a Samsung nagyon szoros viszont ápol, így sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy mikor múlhatja felül őket?!
Az Interbrand elemzői szerint a Samsung sikeréhez az alábbiak járultak hozzá:
- Áttérés egy fogyasztóközpontú vállalatirányítási rendszerre, amelynek fontos mérföldköve volt az új, Felhasználói élményért felelős csapat alakítása, akik a vásárlói élmény kezelése mellett a fogyasztói értékajánlat fejlesztéséért is felelnek.
- A fenntartható fejlődésért tett lépések, amelyek összhangban állnak a Samsung „Együtt a holnapért! Együtt az emberekért” társadalmi felelősségvállalási jövőképével, illetve olyan, vállalati szintű, a környezettudatosságot előtérbe helyező programok, mint például a televíziók Ökocsomagolása vagy a Galaxy készülékek újrahasznosítási kezdeményezése.
- Olyan innovatív termékek bemutatása, mint például a Galaxy Z Flip3 5G, a legújabb Neo QLED tévék és a Bespoke háztartási berendezések kínálata.
- Olyan kiemelkedő technológiák fejlesztése, mint például a mesterséges intelligencia (MI), az 5G, az autóipari megoldások vagy a robotika.

Nem mellesleg a Forbos a 2021-es évben a Samsungot választotta a világ legjobb munkaadójának! Szóval a sikerek gyüjtőgetése töretlen. Kíváncsian várom, hogy hány év kell a bűvős 100 millárdos márkaértéknek az eléréséhez?! 2025-re simán el tudnám képzelni!