Az év második felében sorra kapjuk a kedvezményes időszakot, hiszen a karácsonyi előszezon elstartolt. Gondolom ez nem lep meg senkit sem, mivel a nagyobb üzletekben már a mikuláscsokikat lehet vásárolni, szóval mindenki beáll a sorba, hogy ne maradjon le. Szeptemberben a Samsung.com oldalán található webshop Galaxy Week-et tartott, melynek folytatása a – globális jellegű – Samsung Week, amit ez évben is október végére ütemezett a dél-koreai vállalat marketing osztálya – kicsit elébe menve annak, hogy nem éppen érdemes Black Friday-ig várni (pláne chipset hiányos időszakban…), ha már megvan a kiszemelt termék, amit ajándékoznál magadnak vagy éppen másnak.
Az idei kicsit másabb lesz, ugyanis míg tavaly piacra dobtak egy olyan Galaxy Buds Live színopciót, ami még nem volt fellelhető a kínálatukban, addig most ilyesmiről szó sincs. Helyette kiterjesztik a választékjukat, ugyanis, míg az előző hónapokban csak okostelefonokat, tableteket és a hozzájuk tartozó tartozékokat lehetett beszerezni; mostanra kibővült a CE szegmenssel, azaz a barna- és fehérárus jóságokkal.
Mielőtt részletekbe merülnék jelezném, hogy lesznek olyan ajánlatok, amik csak adott napon kerülnek élesítésre, illetve olyanok is, amelyek egész héten. Mivel heti árkedvezményről beszéltem, így a promóció: 2021. október 25. és november 1. között aktuális, valamint a készlet erejéig; szóval, aki most vásárolna, az ne üljön a babérjain.

Forrás: Samsung
Az okostelefonokhoz kapcsolódó kedvezmények:
Kezdjünk az oldalhoz kapcsolódó termékekkel, az okostelefonokkal, amelyek egész héten akciósok lesznek. No, nem mindegyikre alkalmazzák az árlecsapást, hanem csak a tavaszi felsőkategóriásokra, valamint a középkategória legfrissebb tagjára. A Galaxy S21 termékekre 20%-os, míg a Galaxy A52s 5G-re 15%-os kedvezmény dukál. Sőt, ha valaki előbbihez vásárol Galaxy Buds kiegészítőt, azt 50%-kal olcsóbban tudhatja magáénak.
A teljesség kedvéért mutatnám az árakat, hogy mennyi az annyi:
Termék: | Típusszám: | Októberi ár: | Samsung Week ár: |
Galaxy A52s 5G | SM-A528B | 179 990 Ft | 144 500 Ft |
Galaxy S21 5G 128GB | SM-G991B | 329 990 Ft | 263 992 Ft |
Galaxy S21 5G 256GB | SM-G991B | 349 990 Ft | 279 992 Ft |
Galaxy S21+ 5G 128GB | SM-G996B | 409 990 Ft | 327 992 Ft |
Galaxy S21+ 5G 256GB | SM-G996B | 424 990 Ft | 339 992 Ft |
Galaxy S21 Ultra 5G 128GB | SM-G998B | 479 990 Ft | 383 992 Ft |
Galaxy S21 Ultra 5G 256GB | SM-G998B | 499 990 Ft | 399 992 Ft |
Galaxy S21 Ultra 5G 512GB | SM-G998B | 512 990 Ft | 410 392 Ft |
Ne feledkezzünk el az időszaki promóciókról sem, melyek listája bővülhet és fogyatkozhat. A jelenleg felállás szerint az alábbiakkal tessék számolni:
Napi akció: | Termék: | Ráadás termék vagy ajánlat: |
2021. október 25. (hétfő) | Galaxy Z Fold3 5G | Galaxy Watch4 vagy Galaxy Watch4 Classic |
2021. október 27. (szerda) | Galaxy Buds2 vagy Galaxy Buds Live | 30% kedvezmény az árból |
2021. október 28. (csütörtök) | Galaxy Tab S7+ | Galaxy Buds Live |
2021. október 29. (péntek) | Galaxy Watch 4 termék | vezeték nélküli töltőpad |
2021. november 1. (hétfő) | Galaxy Z Flip3 5G | 15% kedvezmény az árból |
2021. okt. 25. – nov. 1. | Galaxy S21 termékek | + Galaxy Buds2 50%-os kedvezménnyel |

Forrás: Samsung
Fehér- és barnaárus termékek is már kaphatók!!
A Samsung Magyarország a Samsung Week keretében indította útjának a CE termékcsaládját, azaz a fehér- és a barnaáruit. Magyarosabbon a tévéit és hangprojektorjait; valamint a háztartási termékeit. Eddig csak a nagyobb elektronikai áruházláncoknál (Media Markt, Euronics, stb.) voltak jelen velük, viszont immáron közvetlenül a gyártótól is vásárolhatók. Ennek örömére különféle kedvezményekkel készültek, melyeket csokorba szedtünk.
Mutatnánk elsőként az egész hetes promóciókat:
Termék: | Ráadás termék vagy ajánlat: |
QN95 Neo QLED TV | Q600A hangprojektor mellé 25% kedvezménnyel |
55″, 65″, 75″ Neo QLED TV | 15%-os kedvezménnyel |
RB34T675DWW alulfagyasztós hűtő | 15%-os kedvezménnyel |
BRB26715FWW/EF alulfagyasztós hűtő | 15%-os kedvezménnyel |
WD8NK52E0ZW/LE mosó-szárítógép | 15%-os kedvezménnyel |
WW10T634 DLH/S6 elöltöltős mosógép | DW80T6220LH/S6 szárítógép mellé 20% kedvezménnyel |
NV68A1110BS elektromos sütő | CTR164NC01 elektromos főzőlap mellé 20% kedvezménnyel |
NV68A1140BK elektromos sütő | NZ64M3NM1BB indukciós főzőlap mellé 20% kedvezménnyel |
NV68A1140BS elektromos sütő | NZ64F3NM1AB indukciós főzőlap mellé 20% kedvezménnyel |
Természetesen a napi kiemelt ajánlatokról se feledkezzünk el:
Napi akció: | Termék: | Ráadás termék vagy ajánlat: |
2021. október 27. (szerda) | 65″ -os QN800A Neo Qled TV | ráadás Q600A hangprojektor |
2021. október 30. (szombat) | The Frame TV | ráadás kerettel, hozzá hangprojektor 35% kedvezménnye |
Ha lesz olyan ajánlat, ami időközben érkezik, akkor frissítjük a bejegyzést!