A Galaxy S22 termékcsaládban külön kezeljük az Ultra terméket, hiszen az sejthető, hogy a Samsung a pro felhasználókat általa szeretné megnyerni. Az előzetes pletykák alapján mindent megtesz a sikerének érdekében, hiszen akadnak olyan híresztelések, melyek szerint visszacsempészik a készülékvázába az S Pen foglalatot. Míg a neve egyelőre titkolt, a hivatalos típusszáma már bejárta az internet bugyrait, ugyanis könyvelhető az SM-S908B beazonosítás. Most azonban ne csak rá, hanem a két kisebb testvérére is fókuszáljunk, ugyanis a Galaxy S22 által sokan újra megszerethetik a dél-koreai vállalat termékét.
Ismételten Ice Universe szállítja a legfrissebb információkat.
Kezdjünk mindent az előlappal, hiszen azok az üveg védőfóliák már elkészültek, amelyeket a harmadik felek által lehet majd megvásárolni. Révén, hogy ők már ismerik a kijelzőnek a kialakítását és a méreteit, szinte biztosra vehetők a fizikai adottságai. Mielőtt a lényegre térnek, mutatnám egymás mellett ezeket:

Forrás: Galaxy Mobile
A Galaxy S22 5G-nél 6.06 inchet említenek. Csakhogy legyen viszonyítási alapotok, ugorjunk vissza az időben, azaz vizsgáljuk az elődjeivel össze. A Galaxy S21 5G és a Galaxy S20 6.2 inches kijelzővel képviselte a „legkisebb felsőkategóriás” termékeket. Kettőjük közül a karcsúbb utóbbivolt, hiszen a fejlesztők megoldották, hogy 69.1mm széles legyen 71.2mm helyett. Háromójuknál kisebb már csak a Galaxy S10e volt, ami 5.8 inchével tényleg sokak szívébe belopta magát.
A Galaxy S22+ 5G-nél 6.55 collt emlegetnek. Ez az érték nagyobb, mint a Galaxy S21+ 5G-é vagy a Galaxy S10+-é. A Galaxy S21+ 5G-hez képest kisebb (6.7 inches az!), míg a Galaxy S10+-hoz viszonyítva nagyobb (6.4 inches) mérettel rukkolnak elő, azaz megközölik, ha úgy tetszik. Kicsit azt érzem, hogy a Galaxy S20 FE irányába viszik el, ami 6.5 inches szegmenst erősíti. Valószínűleg a nagyobb okostelefon csak kijelzőben és akkumulátor kapacitásban fog többet tudni kistestvéréhez képest.
Állításomnak okát bizonyítja a kameraszigetnek a védőfólia prezentációja:

A kamerasziget is megkapja a maga védelmét.
Forrás: Galaxy Mobile
Csak a tisztánlátás mivoltából mutatnám, hogy a Galaxy S22 5G és a Galaxy S22+ 5G milyen szenzorokkal lesz felvértezve:
- Főkamera: 50MP, 1/1.57″, 1 µm, F1.8
- Telefotó: 3X, 10MP, 1/3.94″, 1 µm, F2.4
- Ultraszéles látószögű: 12MP, 1/2.55″, 1.4 µm, F2.2
- Előlapi kamera: 10MP, 1/3.24″, 1.22 µm, F2.2
Ami első pillantásra feltűnhet, hogy az Ultra tagnak a kamerakivágásai sokkal nagyobbak. Ez azért lehetséges, mert teljesen más szenzor méretekkel dolgoznak nála. A főkameránál a két kisebb családtagnál debütálhat az 50MP-es új szenzor, amit egyelőre nem tudok hova tenni, hiszen újdonság lesz a piacon. A teleobjektívnél is újítanak; míg az ultraszélesnél a régi bevált megoldást pakolják bele. Nem gondolják újra! Megsúgom hallkan, a szelfiekameránál sincs módosítás.
Szóval ezek azok a dolgok, amiket szinte biztosan lehet könyvelni a Galaxy S22 termékcsaládnál! Mit szóltok a tényekhez?