Újabb részletek a Galaxy S21 FE 5G előrendelésével kapcsolatban!


Kicsit azt érzem, hogy ez már nem szivárgás, ami éppen a Galaxy S21 FE 5G körül zajlik, hanem szabályos csőtörés, ugyanis sorra jönnek az újabbnál újabb információk, amelyeket véleményem szerint, a Samsung már nem is nagyon akar elfedni. Készülődnek a jövő évre, hiszen az ideihez képest sokkal nehezebb elé néznek. A versenytársak egyre inkább szorongatják, de ez a felhasználóknak jó, ugyanis profitálni fognak mind tudásban, mind felszereltségben. A Galaxy S21 FE 5G sikeréhez minden adott, mégis csak az előd jól teljesített, illetve volt kellő ideje a mérnökcsapatnak, hogy tökéletesíték a végeredményt.

Tegnap az edigital általi szivárgásról, valamint az összes hozzákapcsolódó tokjáról szólt a nap, most azonban a notebook.hu-ra felkerült aloldal hozott újabb információkat, amelyek az előrendeléshez és a típusokhoz kapcsolódnak.

A Galaxy S21 FE 5G 128GB-os változata a notebook.hu webshopban.
Forrás: notebook | Találat: Samsung Community fórum

Kezdjük az árral, ugyanis a 6/128GB-os változatért 274 990 Ft-ot kérnek, viszont a Galaxy S20 FE mintájára érkezik a nagyobb tárhely kondíció is, azaz, akinek ez kevés, az választhatja 8/256GB-os változatban 299 990 Ft-ért. A Samsung Magyarországra felkerült aloldalak alapján négy színben várható, melyek között: a fekete, a fehér, az olívazöld és a levendula érkezhet a hazai piacra. További különlegesség, hogy az utódnál mind a négy szín a nagyobb méretnél is jelen lesz – ha emlékeztek, akkor az elődnél csak a sötétkék/fekete debütált, a többit elmarasztalták.

Termék:Termék színe:Ára:
Galaxy S21 FE 5G 128GB
Fekete [SM-G990BZADEUE]
Levendula (?) [SM-G990BLVDEUE]
Olívazöld (?) [SM-G990BLGDEUE]
Fehér [SM-G990BZWDEUE]
274 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 256GBFekete [SM-G990BZAGEUE]
Levendula (?) [SM-G990BLVGEUE]
Olívazöld (?) [SM-G990BLGGEUE]
Fehér [SM-G990BZWGEUE]
299 990 Ft
Összesítő táblázat.
Találat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

A termék leleplezésére a CES 2022-es rendezvényen kerülhet sor, legalábbis a notebook oldalán az alábbi olvasható:

„Vásárolj Galaxy S21 FE 5G készüléket ráadás Buds2 fülhallgatóért! A promóció 2022. január 4-től 23-ig, vagy a készlet erejéig tart.”

A Galaxy S21 FE 5G 256GB-os változata a notebook.hu webshopban.
Forrás: notebook | Találat: Samsung Community fórum

Tehát igazunk lett abból fakadóan, hogy a Galaxy Buds2 vezeték nélküli fülhallgató lehet a ráadás terméke az előrendelőknek. Kiindulva abból, hogy január második feléig tart a pre-order időszaka, szinte biztosra vehető, hogy a Galaxy S22 termékcsalád bejelentésére az év első hónapjában nem kerül sor.

További érdekesség, és megerősítés a specifikációban rejlik, azaz biztosan Snapdragon 888 5G-vel érkezik, a magasabb árpont pedig biztosítja, hogy 3 éves jótállás társuljon mellé, azaz mint az összestöbbi felsőkategóriáshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.