Hónap: 2021 december

Ilyen színekben jöhetnek a Galaxy S22 termékek

Izgalmas év elé nézünk, hiszen a Samsung sok mindenen változtatott. Új stratégiával ugrott neki az esztendőnek, amiből egyértelműen profitált, hiába kellett szembe néznie az ellátási és a chipset hiány által keletkezett gondokkal, akadályokkal. A jelek szerint, 2022 sem fog a kiszámíthatóságról szólni, ugyanis januárban várhatóan a Galaxy S21 FE 5G-vel, februárban pedig az újdonsült Galaxy S22 termékcsaláddal frissítik fel a prémium kínálatukat. Bizonyos híresztelések szerint, nincs kizárva a tablet utánpótlás se, hiszen már egy ideje érik a levegőben a Galaxy Tab S8 család debütálása, ami megint csak 2022 telére esedékes. De most kanyarodjunk vissza a Galaxy S22-khöz.

Mindig megvizsgáljuk az előzetes információk alapján, hogy milyen színekkel számolhatunk az újdonsült termékcsaládnál, hiszen sok múlik egy jól eltalált küllemen, amivel kitűnhet a tömegből. Nyilván az általános opciókat is számításba kell venni, amelyeket könnyebb értékesíteni, mint pl.: a feketét és a fehéret. Nézzük csak!

Forrás: BenGeskin

A jelenlegi értesülések szerint:

  • a Galaxy S22 Ultra (S22 Note): 4 színnel érkezhet,
  • a Galaxy S22+: 8 színnel debütálhat, melyből 4 lehet online exkluzív,
  • valamint a Galaxy S22: 7 színnel láthat napvilágot, melyből 3 lehet online exkluzív.

Annyi biztos, hogy a dél-koreai vállalat fel szeretné élénkíteni az online keresletet, azaz folytatja a Samsung.com webshopjában történő vásárlásnak a promócióját, mint ahogy azt tette a Galaxy Z Flip3 5G-nél. Kicsit hosszabb kiszállítással, de limitáltabb kiadásban elárasztja a világot olyan színvariációkkal, amik nem köszönnek vissza minden utcasarkon. Nincs kizárva az a tény sem, miszerint a BeSpoke Edition megtalálja a Galaxy S22 termékcsalád bizonyos tagjait, amivel tovább tudják növelni az exkluzivitást. Ha tippelnünk kellene, akkor ezt egy későbbi Unpacked esemény keretében élesítenék, ahogy azt tették a legkompaktabb terméküknél.

Visszakanyarodva, a színeknél tartottunk. A két alap(abb) modellre nagyobb hangsúly kerül. Nem véletlen, hiszen a Galaxy S22 5G várhatóan az elmúlt 3 év legkisebb flagship terméke lehet házon belül, amivel biztosan kelendő is lesz.

Így alakulhat a színkiosztás:

  • a Galaxy S22-nél: a Black, a Green, a Beige, a Grey, a Light Blue, a White és a Rose Gold;
  • a Galaxy S22+-nál: a Black, a Green, a Beige, a Grey, a Rose Gold, a Light Blue, a Violet és a White;
  • a Galaxy S22 Ultra-nál: a Burgundy (=Dark Red), a White, a Black és a Green az emlegetett.

Nyilván előfordulhat, hogy másképp említik a termékeket, de az leszögezhető, hogy csekély a valószínűsége a Red szín feltűnésének a két kisebb modellnél, ugyanis a legütősebb terméknél akarják elsütni; cserébe viszont ott a világoskék, ami a Galaxy S20-nál debütált. …hááát…

Anthony kolléga úgy véli, hogy a Beige, a Light Blue, a Viole és a Grey lehet az online exkluzív színválaszték palettája, de majd a februárra esedékes Unpacked esemény lerántja minden tényről a leplet, addig marad a spekuláció és a Samsung általi titkos igényfelmérés, hiszen nehéz elhinni, hogy ennyire pechesek a titoktartással kapcsolatban az ott dolgozók…

Utószó jogán még azért odabiggyeszteném, hogy matt formában tessék számolni mindegyik készüléknél a színekkel – tehát úgy fest, nem lesz csillog maszatgyűjtő kiadás.

Tesók között is jól mutat a Galaxy S22 Ultra

Csak egy lazább hangvételű cikkel készültem az ünnepek elé, hiszen a GSMarena oldala úgy gondolta, hogy dummy formájában prezentálja a felhasználóinak, hogy a soron következő Galaxy S termékek milyen méretekkel és küllemekkel érkezhetnek a tél végén. Tényleg nem szeretnék a specifikációkba belefolyni, helyette csak a szemnek mutatnám a tényeket.

Kezdésként azt, ahol a Galaxy S20 Ultra 5G, a Galaxy S21 Ultra 5G és – vélhetően – a Galaxy S22 Ultra 5G mutatkozik.

Forrás: GSMarena.com

Mennyire „kompaktnak” tűnik a Galaxy S22 Ultra a „fivérek” társaságában! Nyilván a Galaxy S20 Ultra 6.9 inches kijelzővel érkezett, aztán a folytatásban 6.8 inchre csökkent a megjelenítő mérete. A fenti fotó sokat torzít, melyet a soron következő tesz helyére, hiszen látszik azért, hogy a jelenlegi Ultrához viszonyítva se lesz kisebb termék.

Forrás: GSMarena.com

Az aljára pillantva a Galaxy Note20 Ultra-t idézték meg a dizájnerek. Révén, hogy a kamera sok helyet vesz el, így megint csak maradunk a balkéz felöli S Pen foglalatnál. Egyes külföldi értesülések úgy vélik tudni, hogy fekete tollal érkezik a főmodell, tehát a Galaxy Note9-es sárgával nem kell számolni, ami valahol jó hír, nem de?!

Forrás: GSMarena.com

Zárószó gyanánt pedig a forrásunk úgy gondolta, hogy prezentálja egymás társaságában a Galaxy S22 termékcsalád trióját, azaz a legkisebb sima Galaxy S22-t, a funkcióban és tudásban azonos nagyobb testvért, a Galaxy S22+-t, valamint az ütős, S Pen-nel és foglalattal ellátott Ultra-t. Bár, nincs kizárva, hogy Ultra szócska helyett Note lesz az utótag.

Forrás: GSMarena.com
Forrás: GSMarena.com

Már a Galaxy S21 FE 5G ára sem titok egyes piacokon

A Samsung már gőzerővel készülődik a 2022-es esztendőre, hiszen, amit ki akart hozni az ideiből, azt szerintem sikeresen elérték. A globális chipset hiány és az ellátási problémák ellenben stratégiai módosításokra kényszerítették, de eléggé bátrak ahhoz, hogy a jelenlegi legnépszerűbb felsőkategóriás okostelefonjuk utódját, a Galaxy S21 FE 5G-t ne engedjék veszendőbe. Pedig ha visszaemlékeztek, akkor előttetek lehetnek azok a vészjós spekulációk, amelyek szerint temethetjük a modellt. Szerencsére szó sincs ilyesmiről, sőt, talán a lehető legjobb időszakot célozzák meg egy „kedvezőbb árazású” flagship killernek a bevezetésével.

Tényleg nagyon közeli a premierje, ugyanis EvLeaks információi szerint a premierre 2022. január 11-én lehet számolni. Igaz arról nem tesz említést, hogy ekkora várható-e az Unpacked eseménye, vagy már a forgalmazása veszi kezdetét? Ha tippelnünk kellene, akkor előbbi állhat a háttérbe, hiszen egy előrendelési kampánnyal sikeresebbé tehetik. Másrészről, azt se szabad elfelejteni, hogy a Galaxy S21 termékcsalád utódjának rajta visszacsúszik februárra.

A Samsung oldalán lepleződött le a nyitóára a Galaxy S21 FE 5G-nek.
Forrás: SamMobile

A döntések valahol adhatják magukat, mivel január a tech iparág egyik leglehangolóbb hónapja – már, ami a forgalmat illeti. Az ünnepekben mindenki kiköltekezte magát és próbálja egyenesbe hozni. Ezért fontos, hogy a valódi csúcskategóriás készülékeinek bevezetésével várnak legalább 1 hónapot, ami igazából másfél, kettő lesz, ugyanis nem hinnénk, hogy a hónap közepe előtt megtartják a leleplezésüket. A Galaxy S21 FE 5G ellenben még egy elfogadható árcímkét szállít, amolyan határközelit, amire sokan fognak igent mondani.

Itt említeném meg a Samsung újabb bakiját, ami elképzelhető, hogy direkt szivárgás, hogy a felhasználóinak többségét szoktassák a Galaxy S21 FE 5G árához. Történt ugyanis, hogy pillanatra aktiválásra került az aloldala az egyik európai országban, ahol feltűnt, hogy 769 eurós indulóárral számolhatnak azok, akik már ősz eleje óta várják az érkezését. Ez átszámolva 283 ezer forintot takarna, de nyilván valahol 270 és 290 ezer forint körüli debüthat hazánkban – előrendelők pedig biztosan egy Galaxy Buds2-t kapnak grátiszba mellé.

Az ‘R9’ fedőnéven említett modell sokak bánatára dupla chipsettel debütál, azaz szinte biztosan Exynos-szal emlegetjük az európai piacon, de nem tartjuk kizártnak, hogyha folytatódik a globális chipset hiány, akkor a Snapdragon is feltűnik a hivatalos forgalmazásban később, most viszont erről egyelőre szó sincs. Méreténél csak annyit emelnék ki, hogy 6.5 inchről csökken 6.41 hüvelykre a kijelzője, ami biztosan sokaknak szimpatikussá válik.

Közeleg a Galaxy S21 FE 5G debütje

Már egy ideje várjuk a méltán népszerű Galaxy S20 FE utódjának a debütjét, azonban a Samsung elhalasztotta az érkezését abból kifolyólag, hogy a Galaxy Z Flip3 5G-nek nagyobb teret adhasson. Sokan már verték a koporsójába a szeget, azonban ez hiba lett volna, hiszen a Fan Edition elnevezés beépült a köztudatba, ahol manapság egy ár/érték arányban korrekt felsőkategóriás készülékre hagyja az érdeklődőit következtetni. Nincs is ezzel semmiféle probléma, ugyanis a kezdeti időszakban sokszor hangzott el a flagship killer jelző, amikor szóba került.

A dél-koreai vállalat a jelek szerint a 2022-es év elejét szeretné általa meghúzni, mielőtt még útnak indítanák a következő Galaxy S-szériás termékcsaládjukat. Most a Samsung UAE bakizott, ugyanis miközben zajlik az SM-G990 típusszámú készüléknek a bevezetési stratégiája, aközben építik be a különféle képviseletek az oldalba. Az Arab Emírségnél történt az, hogy véletlenül az aloldalon felbukkant a terméknek a valós neve, típusszáma és nem utolsó sorban egy fotó, amit tényleg lehet hivatalosnak ítélni.

A jelenséget evleaks szúrta ki, aki tweet formájában meg is osztotta. Tudjátok, ami a netre felkerül egyszer, az bizony ott marad, hiszen a Google archívum rendszere lementette, így nem csak fotó, hanem a lenti linkre klikkelve meg is tekinthetitek.  

A Samsung Galaxy S21 FE 5G elképeszült aloldala, ahol a termék is megmutatkozik.
Forrás: evleaks | Google Archívum: Klikk

A termékről már esett szó, így nem térnék ki rá. Mindössze annyit tennék hozzá, hogy a weboldal üzemeltetői nem éppen végzik jól a munkájukat, mert ha ide klikkeltek, akkor bizony a mai napig elérhető a zöld színű modellnek a külleme.

A Galaxy S21 FE 5G egyik főszíne.
Forrás: Samsung AE

Felütötte fejét a Galaxy M-termékcsalád egyik tagja Magyarországon

A Galaxy M-termékcsalád egy viszonylag friss (de nem a legeslegfrissebb, hiszen az jelenleg a Galaxy F kütyüké!) irányvonal a Samsung életében. 2019-ben debütáltak az első termékek, melyek nem sokban térnek el a Galaxy A-szériás testvéreiktől. Most hirtelenjében meg nem mondanám, hogy melyikkel rajtolt el az életpályája a szegmensnek, de azt már akkor lehetett tudni, hogy kezdésként csak az indiai piacra készültek. Az ottani képviselet célja a versenytársakkal való lépéstartás és minél nagyobb piaci részesedésnek a begyűjtése volt azáltal, hogy csak online módon, a Samsung.com/in webshopjában lehetett megvásárolni. Az offline kereskedők kihagyásával tudták kedvezőbb áron kínálni; ez volt az üzleti csavar.

Azóta sok minden változott, hiszen európai bizonyos országaiban már tavaly felütötte fejét egy-egy variánsuk. Tényleg, már lehetett várni, mikor fog elrajtolni Magyarországon a forgalmazásuk, mert ha a németeknél jelen van valami, akkor bizony kis időn belül az honosulni fog hazánkban is – kb. ugyanúgy van ez, mint a szoftverfrissítésekkel.

Tényleg jelen van a Galaxy M22 a magyarországi piacon.
Forrás: Samsung | Lőtte: Galaxy Világa

Már tavaly kiszúrtuk, hogy a hazai képviselet belistázta a Galaxy M11-et, azonban forgalmazásban nem került. Akkoriban nem sejtettük az okát a döntésnek, azonban most megvilágosodtunk – persze azt azért gyorsan hozzátenném, hogy mindössze spekulációról van szó, a Samsung Magyarország által nem kaptunk egyelőre megerősítést, de amint ez megtörténik, jelezzük.

Történt ugyanis az, hogy 2021 decemberében feltűnt a hazai forgalmazásban a Galaxy M22 LTE okostelefon. Ezzel pedig megtört a jég, ugyanis Magyarország se lóg le azon országok listájáról, ahol nincs jelen a termékcsalád. Végülis a Galaxy M11 elkerült minket, viszont az eggyel erősebb és frissebb testvére megjött.

Jogosan merülhet fel a kérdés, miért csak most, és miért pont karácsonyi időszak alatt?! Nos, megpróbálnám egy teória alapján megfejteni, mi történhetett. Ismétlem, spekuláció következik, aminek lehet alapja! Adott a Galaxy M22, ami 2021 októberében került Indiában forgalomba. A terméken minimálisat alakítottak – de tényleg csak egy-két helyen nyúltak hozzá, ugyanis összességében egy újracsomagolt Galaxy A22 LTE  ismerhető fel, ha a specifikációjára alapozunk. Különbség szempontjából picit vékonyabb lett, valamint más színekkel operálnak mellékvonalon. Ennyi.

Az tiszta sor, hogy globális chipset hiányban küszködnek a gyártók; illetve az ellátási problémákról se feledkezzünk el, melyből adódott nyáron, hogy a Xiaomi olyan jól pozícióba kerül több európai országban. Révén, hogy a Galaxy M-termékek inkább az indiai piacra fókuszálnak, így van arra lehetősége a Samsung Global-nak, hogy a készleteket átcsoportosítsák olyan területekre, ahova nagyon kell készülék a piaci rész megtartására. Véleményem szerint, valami hasonló állhat a háttérben! Ha a 2021/Q3-as adatokra pillanatok, akkor a dél-koreai vállalat Ázsiában gyengén muzsikál, ellenben van más régió (Pl.: Európa, Latin-Amerika), ahol minden harmadik embert megnyernek. Ergo, ahol nem fogy, onnan úgy sem fog hiányozni a többlet, tehát mehet máshova.

Az is tiszta sor, hogyha bemennétek most egy Samsung Experience Store-ba, nem tudnátok vásárolni Galaxy A22-t, azaz a 80 ezer körüli szegmensben egy lyukat találnátok. Ergo, ezt valamivel pótolni kellett. Mivel a Galaxy M22 kvázi „ikertestvére”, megoldották egyszerűen.

A Galaxy M22 fekete, világoskék és fehér színben érhető el 84 990 Ft-os áron a Samsung.com-on, valamint a Samsung márkaboltokban. Ha a Galaxy A22 LTE-t keresnéd, akkor ne hezitálj, mert vele sem fogsz rosszul járni.

A Samsung a piacvezető világszerte az okostelefon értékesítésben

A kereskedelem legmeghatározóbb időszaka zajlik, aaz az év utolsó negyedéve, azonban az eladásokról majdcsak jövő év elején fogunk tudni beszámolni. Most a Counterpoint Research elemzésének köszönhetően 2021 harmadik negyedévére helyezném a fókuszt, hiszen a dél-koreai vállalatnak ismételten sikerült nagyot mennie. Nagyot, hiszen nem szabad megfeledkezni arról, hogy ebben az időszakban indult útjának az Apple új termékcsaládja, amely a felsőkategóriában eléggé komoly versenytársnak bizonyult. A cikk azonban a globális teljes okostelefon eladásra koncentrál, ahol komoly előnnyel zárt a Samsung.

A gyártóóriás megtartotta az első helyét az év utolsó előtti időszakában. A leszállított készülékek 20%-ot tudhatja a magáénak, ami számban kifejezve 69,3 milliónyit jelent. Ezzel pedig minden ötödik okostelefon részékről került gazdára, ami eléggé tekintélyt parancsoló – pláne úgy, hogy a második helyen lévő almás brand 15%-tal, illetve 48 milliós értékkel követi.

A harmadik negyedévben se változott a felállás, a Samsung tartja a világvezető pozícióját.
Forrás: Counterpoint Research

Az időszak legnagyobb veszte nem látszik a TOP-listán. A Huawei azáltal, hogy elvesztette az Androidos termékeinél a Google támogatást, elvesztette egyúttal a vásárló közönségét is. Míg a 2020-as év azonos időszakában a Samsung mögött menetelt 14,9%-os piaci részesedéssel, most sehol sincs, vagy legalábbis valahol nagyon mélyen. Azt híhetnénk, hogy a Xiaomi erősödött meg, azonban szó sincs ilyesmiről, mert ugyanúgy 13% körüli értéket hoztak. Helyette fellendült az érdeklődés az eddig kisebb közönséget betaláló brandek, mint pl.: az Oppo, a RealMe vagy a Vivo iránt.

Fura látni, hogy a számok valahol csökkenést is prezentálnak. A Samsung tavaly ugyanebben az időintervallumban 23%-os piaci részt tudhatott magának, míg most csak 20%-ot. Azaz 3%-ot visszaesett.

Az okostelefon összességénél hasonlóan mutatkozik a „fogyatkozás”, ugyanis 6%-kal múlta alul magát a piac. Míg 2020 Q3-ban 365,6 millió termék került leszállításra, addig most „csak” 342 millió. Holott tavaly, a koronavírus második hulláma bizonytalanabbá tette a vásárló közönséget. Most a csökkenés inkább az ellátási problémáknak tudhatók be, melynek egyik előterméket a chip hiány, amit áthatja a 2021-es évét a tech iparnak.

A Samsung két piacon nem tudott csak érvényesülni. Észak-Amerikában az Apple határozottan lenyomta, ugyanis majdnem minden második vásárló döntött iPhone mellett. Azért a 34%-os piaci szereplésével se tekinthető rossznak. A legtragikusabban Ázsiában áll, ahol mindössze 11%-a a vásárlóknak választja a terméküket. Külön megemlíteném, hogy itt a Vivo nagyot ment, ugyanis 17%-kal a Xiaomi (16%) és az Oppo (14%) elé került. A dél-koreai vállalat Latin-Amerikában hozza a legjobb mutatókat, ahol 36%-kal vezeti a piacot, míg Európában 34%-kal.

Összességében, nincs panasz az idei stratégiájukra, hiszen szépen hozzák a tavalyi számokat – legalábbis közelítik azt. Nyilván az a kérdés, hogy éves szinten az általában belőtt 10%-os növekedés ott lesz-e vagy sem?!