Így párosíthatod két termékhez a Galaxy Buds fülhallgatód!


A(z alap) Galaxy Buds fülhallgatóm nagyon szerettem, azonban volt egy olyan fontos tulajdonsága, amit a Level U Pro ANC-hez képest nem tudott: ez a többpontos csatlakoztatási lehetősége, ami igazából két különböző termékkel való párosítást jelent, illetve az egyikről a másikra való egyszerű váltásnak a lehetőségét. Számomra ez egy szívfájdalom, így amikor adódott a lehetőség, akkor egyből cseréltem az következő generációra, a Galaxy Buds2-re.

A Samsung előtte még azért piacra dobta a Galaxy Buds+-t, valamint a Galaxy Buds Live-ot és a Galaxy Buds Pro-t. Utóbbi kettő a vezeték nélküli fülhallgatók prémium szegmensét szeretné megteremteni. Különlegességük továbbá, hogy szintén támogatják a multe-point connectivity-t.

Szóval számomra adott volt egy alapprobléma, miszerint a laptopomhoz és az okostelefonomhoz nem külön (!) szeretnék használni egy-egy fülhallgatót, hanem, ha van rá lehetőség, akkor egy eszköz alkalmazásával orvosolnám a megoldást. Van rá! Mióta a Samsung és a Microsoft szoros viszonyt ápol, azóta Windows rendszerekre sok minden érhető el a Microsoft Store-ban. A dél-koreai vállalat fejlesztő csapata nem ült ölbe tett kézzel, hanem lefejlesztették többek között a Samsung Buds névre keresztelt applikációt, ami megteremti a módot.

Baloldalon a Windows-os applikáció, jobb oldalon az okostelefonos.
Kreálta: Galaxy Világa

A Samsung Buds tulajdonképpen: a Galaxy Buds Live, a Galaxy Buds Pro és a Galaxy Buds2 triójának programja Windows operációs rendszerre. A felülete párosítást követően a Gear Wereable-t idézi meg, annyi különbséggel, hogy itt tényleg csak a fülhallgatóra helyezi a hangsúlyt. A fentebb nem említett elődökkel nem kompatibilis – próbáltam!

Kanyarodjunk vissza az alapproblémámhoz, ugyanis a dupla párosítás nem annyira kézenfekvő, ahogy azt már megszokhattuk minden ilyen Samsung terméknél, akár egy Level U Pro ANC-nél vagy egy mono Bluetooth-os HM1350-nél. Ha nem ismered a metódust, akkor könnyedén beletörik a bicskád.

Mutatnám mi a menete:
  1. Célszerű a fülhallgatót alapértelmezett állapotba visszaállítani. Jobb tiszta lappal kezdeni!
    (Okostelefon esetében nyisd meg a Galaxy Wereable applikáción belül a párosított fülhallgatót, majd „Fülhallgató beállításai” menüpont, „Visszaállítás” almenüjében zárjátok rövidre a dolgokat.)
  2. Kezdjük a PC-vel/laptoppal. Ellenőrizd, hogy be van-e kapcsolva a Bluetooth, illetve telepítve van-e a Samsung Buds applikáció.
  3. Párosítsuk össze a két készüléket. Ilyenkor elegendő felnyitni a fülhallgató bölcsőjét, valamint a programon belül elvégezni az egyértelmű teendőket. Ha ez megvan, akkor az egyik eszköz már adott!
  4. Itt jön a lényeg! Helyezd a két fülhallgatót a töltőbölcsőbe (ha nem ott volna!), majd felnyitott állapotban helyezed az ujjad mindkettő füles érzékelőjére (amit bökdösől, amikor léptetsz vagy hangerőt állítasz), amin tartva min 3-5 sec után jön a belső LED visszajelzőnek a diszkozása.
  5. Ekkor tudod párosítani a másik termékkel, mondjuk az okostelefonoddal. És ennyi.

Nem tűnik nehéz menetnek, azonban ha nincs meg a 4. lépés, akkor buktad. Nyilván, automatikus ide-odakapcsolódás nincs, viszont ha rányomsz a PC-s vagy az okostelefonos applikáción belül a „Kapcsolódás” gombra, akkor automatikusan átvált oda és már tudod is használni.

A multi csatlakozás nem csak okostelefon és PC között működik, hanem más eszközzel is. Csak fejben kell tartani, miként lehet ezt az állapotot kicsalni a terméknél.

További hasonló tartalmakért dobj az oldalra egy követést és tudasd felénk bármilyen megosztás funkció használatával, hogy hasznosnak érezted. Nemsokára jövők újabb hétköznapi problémával, hiszen azok jelentik a legnagyobb fejfájást.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.