Számos kimutatás bizonyítja, hogy a Galaxy Note-termékcsalád felszámolásával új döntést hozott a Samsung, hiszen egy olyan széria építésébe kezdett, amelyre a piac nyitott, csak éppen az elérhetőségén kell változtatniuk. Nem is titkolt céljuk, hogy a jövőben minél több foldable készüléket értékesítsenek, hiszen egyelőre versenytársuk a piacon nem sok, amiből abszolút profitálni tudnak – manapság a normális kinézető okostelefon nem indítja be annyira a felhasználókat, velük viszont egyfajta vérfrissítést hajtanak végre.
A 2022-es első negyedévi eladási adatokra pillantva a dél-koreai vállalat remekül áll, ugyanis a tipikusan válságosként tekintett évkezdési időszakban a Galaxy Z Flip3 5G és a Galaxy Z Fold3 5G duójából cirka 2 millió sikerült értékesíteniük, ami a Galaxy S22 termékekhez viszonyítva korrekt teljesítmény. Utóbbiból 7.2 millió lelt gazdára.

Forrás: Samsung
A legtöbb hír a napokban a Galaxy Z Flip4 5G körül kelt lábra, amelyeket azért érdemes óvatosan kezelni, mert már sokszor bebizonyosodott, hogy sokan csak követőszámot szeretnének növelni a valótlan tényekkel.
Azt már korábban lehetett sejteni, hogy a zsanérmechanizmusnak az átalakításával a fejlesztők teret nyernek, melyet akár az akkumulátorhoz rendelhetnek. A jelenlegi értesülések alapján, a Galaxy Z Flip4 5G-nél változni fog a telepek kapacitása. Ugyanúgy osztott megoldással dolgoznak, mint az elődöknél, viszont növelik a méreteket. Nem sokkal, nagyjából 50-100mAh-val lehet több becslések szerint, hiszen míg a Galaxy Z Flip3 5G-nél 2.370mAh-át, addig a frissítésnél 2.240mAh hírlik a tipikus mérete a nagyobbik akku-félnek – a kisebbik maradna a jólbevált 903mAh. Ha valóban összejön a bravúr, akkor akár 3.300mAh-ról 3.400mAh-ra is „hízhat”, bár a Galaxy Note7 óta óvatosan bánnak ezzel a témával.
A külső kijelzőre helyeződhet a másik fókusz. Alapvetően az 1.9 inches mostani se tekinthető rossz méretűnek (az 1.1 inches Galaxy Z Flip-hez képest meg pláne!), de a tervezők 2 inch fölé növelnék azt, hogy még több funkciót tudjanak rá integrálni; még kényelmesebbé tegyék a fotózási módot. Nyilván inkább a nit szám növekedésnek őrülnék, mint sem a cover display átméretezésének, de attól az elképzeléstől messze áll jelenleg a pletykaréteg, hogy full kijelzőt kapna kívülre is, mint a Galaxy Z Fold3 és annak utódja.
Ross Young értesülései szerint, színben hozzányúlhatnak a színválasztékhoz az alapmodellek esetében, ahol az elsőgenerációban megszeretett Gold mellett feltűnne a Gray, a Light Blue és a Light Violet. Mellesleg, a Be Spoke program körében lehetne ugyanúgy saját ízvilágot kialakítani a felhasználóknak némi felár ellenében. Ár tekintetében az álláspont a „még olcsóbb lehet”, hiszen továbbra is a cél, hogy minél nagyobb piaci részesedést vágjanak ki ebből a részlegből. Ezt pedig az elérhetőbb árcímkével tudják biztosítani.