Akár már be is mutathatnák a Galaxy Watch 5 termékeket


Közelgőben az augusztus 10-i dátum, amikor a Samsung megtartja a nyári utolsó Unpacked eseményét. Ha visszaemlékeztek a tavalyira, akkor derenghet, hogy korszakváltás történt, ugyanis elhagyták a portfóliójukból a Galaxy Note-termékeket, melynek helyére egy új irányvonal érkezett a Galaxy Z-k által. A dél-koreai vállalat szeretné, ha a hajlítható készülékeké lenne a jövő, s ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy összejöjjenek a törekvéseik, mégis csak a trenddiktáláson van a hangsúly, nem pedig a követésen.

Az augusztusi event kapcsán leszögezhető a tablet front kizárása, hiszen az év elején mutatkozott be a Galaxy Tab S8-termékcsalád, amit eredetileg 1 évvel korábban kellett volna megmutatniuk a jelenhez képest. A Galaxy Z Flip4 5G és a Galaxy Z Fold4 5G mellett lehet számolni vezeték nélküli fülhallgató és okosóra utódokkal.

A 91Mobile oldaláról emelnénk át azt az összesített képsort, ami prezentálja a Galaxy Watch 5 és a Galaxy Watch 5 Pro termékeket kinézet ügyileg. A fotó számos tényről lerántja a leplet, mint pl.: a lünetta kérdéséről; a lehetséges színekéről; vagy éppen arról, hogy a nem olyan régen bemutatkozott Bora Purple színvariáció beépül-e az okoskiegészítők színválasztékába?!

A Galaxy Watch 5 Pro és a Galaxy Watch 5 termékek külleme.
Forrás: 91 Mobiles

Nézzünk rá a modell kódokra és a lehetséges színeire:

OkosóraTípusszámLehetséges színei
Galaxy Watch 5 40mmSM-R900 | SM-R905Blue | Gold | Graphite | Silver
Galaxy Watch 5 44mmSM-R910 | SM-R915Blue | Gold | Graphite | Silver
Galaxy Watch 5 Pro 45mmSM-R920 | SM-R925Black | Titanium
Forrás: Anuj Atri

A WearOS és a One UI Watch felület újabb frissítésen fog átesni, amely remélhetőleg valamelyest az üzemidőnek a növekedését eredményezheti, legalábbis a Galaxy Watch4-eknél nagyon elmarasztalja a felhasználó közönség. A S AMOLED kijelző, az IP68-as por- és vízállósági szabvány, a mikrofon és a hangszóró jelenléte, az EKG, a pulzusmérés, a vérnyomásmérés, a vér-oxigénszintmérés, a barométer, a gyorsulásmérő könyvelhető. Egyes pletykák szerint mindez kiegészülhet egy testhőmérséklet-mérővel, azaz rá szeretnének menni a lázmérésre – ha így jobban tetszik. A híresztelések szerint, viszont, ha bele is kerül, akkor egyből nem élesedhet, ugyanis az algoritmusban problémákat tapasztaltak, tehát lehet, hogy ugyanaz lesz, mint az EKG-val és a vérnyomásméréssel a Galaxy Watch Active 2-knél.

A Galaxy Watch 5 40mm-es és 44mm-es változatban, míg a Galaxy Watch 5 Pro 45mm-esben kerülhet piacra. Mind a három modell kapni fog LTE változatot, azaz önállóan képesek leszünk a telefonálásra és az SMS fogadásra általuk. A Pro variáns amellett, hogy nagyobb akkumulátorral rendelkezik, szíj tekintetében egy pillangócsatos megoldással kerülhet a dobozba. Ezen felül, támogathatja a modell a 10W-os vezeték nélküli töltést.

A leleplezésre jövő héten kerül sor, vélhetően egy rövidebb előrendelési időszak övezi a bevezetését, amely mellé valami ajándék dukálhat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.