Szeptemberre több termék kifutóvá vált


Viszonylag régebben foglalkoztam a kifutó termékekkel, így úgy gondoltam, leporolom az End of life topikot. Szeptemberben több készüléktől kell búcsút vennie a vásárló közönségnek. Részben ennek oka, hogy megérkezett az utód; részben pedig az, hogy kijárta azt az életciklust, amit a gyártó szánt neki. Harmadrészről, a kevesebbszer emlegetett alkatrészhiányról és ellátási gondokról se szabad elfeledni, mert attól, hogy nem említjük meg az egyes cikkekben, még ugyanúgy jelen van a probléma a tech világban.

Talán az egyik legszívfájóbb a Galaxy S20 FE LTE változatának eltűnése. Az utolsó darabok 150-180 ezer forint körül találtak a promóciók keretében gazdára, amivel az árszegmens legkedveltebb modellje lett. Felsőkategóriás tudás, elérhető áron – ezt hivatott szolgáltatni. Kifutásának oka érthető, hiszen már 9 hónapja köztünk van a Galaxy S21 FE 5G, amit egy jobb promóció kifogásával hasonló árfekvésben tudok megvásárolni. Időközben az Exynos-os változatot Európában is a Snapdragon váltotta; valamint arról se feledkezzünk el, mikor látott napvilágot: 2020 őszén, ami nem mostanság volt.

A Galaxy S20 FE egyik kreatíva.
Forrás: Samsung

A középkategóriában a Galaxy A52 LTE készüléktől kell búcsút vennünk, amit inkább a szolgáltatók és a nagyobb elektronikai üzletek értékesítenek már csak. Árban 100-120 ezer forint környékére sikerült amortizálnia a vételárát, viszont véleményem szerint a Galaxy A52s 5G-vel jobban jártok, némi felár ellenében. Egyelőre ezt a modellt még nem tervezi kivezetni a Samsung – még ha elég sokszor készlethiányra is futnak vele.

Maradva a 100 ezer forint, és az alatti részlegnél… A Galaxy A32 5G és a Galaxy A03 duójától szintén vegyetek könnyes búcsút. Utóbbi a totál basic szegmenst erősítette. Mondhatni, vele kezdődik a gyártó belépőszintje papíron. Eltűnésének oka a Galaxy A04 és a Galaxy A04s debütje, amelyek mostanság kerülnek be a portfólióba.

Zárásképpen, a foldable kategóriát érinteném. Sokan abban reménykedtek, hogy a Galaxy Z Fold4 5G érkezésével lejjebb csúszik a Galaxy Z Fold3 5G ára, azonban nem igazán hozta a papírformát a teória. A Samsung az új változat bevezetésével egyből kivezette utóbbit, ami érthető, hiszen árkülönbségük elenyésző. További érdekesség, hogy a Galaxy Z Flip3 5G nincs hasonló cipőben a Galaxy Z Flip4 5G bevezetéséből adódóan. Ott csak egyelőre a 256GB-os, nagyobb tárhely változatot távolítják el a készülékportfólióból, a 128GB-osban továbbra is elérhető. Az már csak egy másik kérdés, hogy mi értelme: hiszen megint csak csekély árkülönbözetről beszélgetünk az új és a régi készülék esetében.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.