Senkit se érjen meglepetésként, ha már valamilyen szinten a 2023-as évre hangoltat a gyártó. A Samsung ősszel szokta megkezdeni az új okostelefon portfóliójának bevezetését, amelyekkel a jövő évben szeretné a legnagyobb piacot magáénak tudni. (Azért az Android főszoftver váltásáról se feledkezzünk el, hiszen ekkor zajlik a béta időszak lezárása, valamint a tesztelt modellek közül a Galaxy S-ekre történő frissítése.) Nem is habozott sokat, bevezette a belépőszintű termékét, amely meglepetésre nem a korábban bejelentett Galaxy A04, hanem annak egy picit turbósított változata, a Galaxy A04s lett.
Melléje érkezett a Galaxy A22 és a Galaxy A22 5G-nek az utódja, a Galaxy A23 5G. Talán kicsit megcsúszva, bátran gondolhatnánk, hiszen tavaly már májusban elrajtoltak a Galaxy A2x-ek, azonban 2022-ben egészen őszig kellett várni. Természetesen azokra is gondoltak, akik a fotózást és videózást kedvelik, ugyanis ebből a modellből két tárhely variációval büszkélkedhet a magyarországi felhozatal. Itt jegyezném meg, hogy kései rajtját vélhetően a Galaxy M23 5G európai debütje befolyásolhatta, ami eredetileg az indiai piac terméke.
Mutatnám a szokásos összesítő táblázatot, melyből kiderülnek a főbb részletek:
Termék | RAM/ROM | Ár | Szín |
---|---|---|---|
Galaxy A04s | 3/32GB | 74 990 Ft | Fekete [SM-A047FZKUEUE] Zöld [SM-A047FZGUEUE] Fehér [SM-A047FZWUEUE] |
Galaxy A23 5G | 4/64GB | 129 990 Ft | Fekete [SM-A236BZKUEUE] Világoskék [SM-A236BLBUEUE] Fehér [SM-A236BZWUEUE] |
Galaxy A23 5G | 4/128GB | 144 990 Ft | Fekete [SM-A236BZKVEUE] Világoskék [SM-A236BLBVEUE] Fehér [SM-A236BZWVEUE] |

Forrás: Samsung
A Galaxy A03s kivezetésével a Galaxy A04s talán azért lesz egy jobb választás, mivel a főszenzora megkapta az 50MP-es érzékelőt – igaz az OIS kimaradt belőle, de hát belépőszintről beszélhetünk. Kijelzője már a 90Hz-et támogatja, ami abszolút előre haladás. Operációs rendszerénél az One UI Core-t változatát tudja felmutatni felület szinten, ami annyit jelentene, hogy a 32GB-t bőven elegendőnek kell lennie egy alapfelhasználónak, ellenben ott a memóriakártya szlot, amivel egész 1TB-ig bővíthető és egyben terhelhető, mert ennyi adatot kiolvastatni az Exynos 850-es lapkával eléggé merész mutatvány.
A Galaxy A23 5G próbálkozna betöltetni a megfizethető, ám több mindenre használható termékek űrét. A 6.6 inches kijelző azért kellett, mert hát sok mindent építettek bele, amihez kellett a hely bőszen. Pl.: négy kamerát, csakhogy mindenre fel legyen készítve a használója. 5.000mAh-ás akkumulátort, hogy az egynapos üzemidőt szállítani tudja. Sokad részről, itt még nem elvárás a könnyedség és karcsúság, cserébe az FM rádió készség egy 5G képes telefonnal ott lapul a tudástárában.
Mindegyik modellt megtaláljátok a Samsung.com-on és a Samsung márkaboltokban. Ha tehetitek, akkor helyettük inkább csípjétek el a Galaxy A52s 5G-t egy remek promó keretében – higgyétek el, jobban jártok!