Nincs megállás, egyre több Galaxy készülék frissül Android 13-ra


A tempó mindenképpen példamutató, mert ilyen ütemtervvel a korábbi években egyszer sem villogott. Nemrég számoltunk be a magyarországi menetrendről, amelyből az olvasható ki, hogy a dél-koreai vállalat hazai képviselete január végéig, de legkésőbb február végéig be szeretné fejezni az Android 13-nak a kiadását a kompatibilis modellekre. Nemcsak hazánkban van meg a lendület, hiszen lehoztuk azon modellek listáját is, amelyek nem honosak az európai piacon. Összességében leszögezhető, hogy globálisan próbál egy nagyot ugrani, amellyel megpróbál új ügyfeleket berántani más gyártóktól. (Higgyétek el, a naprakészség mostanság egy húzóérv.)

Rövid időn belül a Galaxy S22-k és a Galaxy S21-ek után felfrissültek az utolsó támogatott flagship termékek is, azaz a Galaxy S20-ak és a Galaxy Note20-ak. Egyelőre még a Galaxy Z-termékcsalád várhat magára, mert ott kapkodásra nincs lehetőség, mégis csak a prémium vonalról beszélhetünk. Előző bejegyzésünkben, ahol górcső alatt voltak, csak a független (XEH) szoftverükere érkezett meg a One UI 5 felülete, azonban azóta történt változás.

A megszokott módon, táblázatba foglalva prezentálnánk a lényeget, majd lentebb folytatnánk:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Note20 Ultra 5GSM-N986BTMHN986BXXU5GVJE2022.11.15
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BTMHG988BXXUFGVJE2022.11.15
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BVDHG988BXXUFGVJE2022.11.14
Galaxy S20+ 5GSM-G986BTMHG986BXXUFGVJE2022.11.15
Galaxy S20+ 5GSM-G986BVDHG986BXXUFGVJE2022.11.14
Galaxy S20+SM-G985FXEHG985FXXUFGVJE2022.11.10
Galaxy S20 5GSM-G981BDBTG981BXXUFGVJE2022.11.07
Galaxy S20SM-G980FTMHG980FXXUFGVJE2022.11.15
Galaxy S20SM-G980FVDHG980FXXUFGVJE2022.11.14
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU2BVK42022.11.14
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU2BVK42022.11.14
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU2BVK42022.11.14
Galaxy A73 5GSM-A736BINSA736BXXU2BVK22022.11.15
Galaxy M52 5GSM-M526BINSM526BXXU1CVJ72022.11.15
Galaxy M32 5GSM-M326BINSM326BDDU4CVK12022.11.15
Összesített táblázaton az Android 13-ra történő frissítés.
Technológia: Galaxy Világa

Érdekességképp említeném meg, hogy a Galaxy Note20 5G Telekomos változatának szoftverfrissítése egyelőre nem került élesítésre – így azok, akik független formában vásárolták meg a készüléket, jelenleg egyfajta előnnyel rendelkeznek.

Általánosságban leszögezhető, hogy a nem-független szoftveres változatok (THM és VDH) legfeljebb 5 napon belül be szoktak futni, legalábbis a fentebbi listából és az időeltolódásból erre lehet következtetni. Ami szívfájdalom, hogy az Android 13 frissítés mellé „csak” októberi biztonsági szint társul több modellnél, legfőképpen gondolok ez alatt a 2 évesnél idősebbekre. (A táblázatban nem-kiemeléssel prezentáltuk.) További megmagyarázhatatlan jelenség, hogy míg a Galaxy A73 5G szintén októberivel, addig a Galaxy M52 5G ésa Galaxy M32 5G novemberivel rendelkezik úgy, hogy közben régebbi megjelenésűek. Jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy miként előzték be a Galaxy M53 5G-t, amely decemberre van beütemezve?!

A tabletek frontján maradt a korábbi esztendők ütemterve, azaz, a SIM kártyával ellátott változatok élvezhetik előbb az új szoftver adta lehetőségeket; míg a Wi-Fi-s modelleknek várniuk kell jobb esetben max. 1 hetet.

A frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Érdemes a telepítés előtt legalább 2.3GB-nyi helyet előkészíteni, illetve egy biztonsági frissítést megejteni, nehogy valami rejtett hiba folytán adatvesztés áldozata legyél.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.