Az év utolsó hónapjába lépve, illetve látva a frissítési ütemterv teljesítményét a Samsung tényleg komolyan gondolja azt, hogy mihamarabb elhozza a Galaxy felhasználóknak azt az operációs rendszert, amely védelmi szempontból minden eddigi elvárást felülmúlt. Aki lemaradt volna, annak jelezném, hogy egy külön cikkben értekeztünk, milyen programozási nyelv összetételekkel készítették el az Android 13-at, illetve ezek közül a Rust nyelv szerepe, miért értékelődött fel az elmúlt években. Az oldalsó sávba egyébként kihelyezésre került egy gyorslink, amivel mindenki könnyedén ellenőrizheti, hogy a rendelkezésre álló Samsung terméke már megkapta-e az ominózus frissítést, illetve ha meg, de az még nem került telepítésre, akkor érdemes ránézni manuálisan a lehetőségekre.
A decemberi frissítési portfólióba a tavalyi felsőkategóriás tabletek mellett feltűnik egy-két Xcover termék is, valamint a középkategóriás készülékek népszerűbb változatai. Biztosra vesszük, hogy a szoftverfejlesztők nem állnak le az ünnepi időszakban sem, bátran lehet számolni frissítési hullámmal a hónap második felében, de most nézzük, mik is kapták meg a One UI 5 felületét.

Forrás: Samsung Indonesia
Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:
Termék | Modellkód | CSC | Buildszám | Frissítés kiadása |
---|---|---|---|---|
Galaxy S21 FE 5G | SM-G990B | TMH | G990BXXU2DVK3 | 2022.11.23. |
Galaxy Note10 Lite | SM-N770F | XEH | N770FXXU8HVK5 | 2022.12.02. |
Galaxy Note10 Lite | SM-N770F | TMH | N770FXXU8HVK5 | 2022.12.02. |
Galaxy S10 Lite | SM-G770F | TMH | G770FXXU6HVK5 | 2022.12.06. |
Galaxy A32 | SM-A325F | XEH | A325FXXU2CVK3 | 2022.12.05. |
Galaxy A22 5G | SM-A226B | XEH | A226BXXU5CVK8 | 2022.11.30. |
Galaxy A22 5G | SM-A226B | TMH | A226BXXU5CVK8 | 2022.11.30. |
Galaxy A22 LTE | SM-A225F | XEH | A225FXXU3CVK3 | 2022.12.05. |
Galaxy M22 | SM-M225F | XEH | M225FVXXU4CVK3 | 2022.12.06. |
Galaxy XCover 5 | SM-G525F | XEH | G525FXXU5CVK6 | 2022.12.02. |
Ahogy azt már korábban elújságoltuk, a felsőkategóriás „tízes” modellek sorából, csak a Lite termékek kaptak Android 13-ra frissítési lehetőséget. A sima variánsok, amelyek 2019-ben debütáltak már kiestek a szórásból azáltal, hogy nem Android 10-zel, hanem Android 9-cel debütáltal, s ezáltal kimaxolták a 3 főszoftverre történő jogosultságukat. Mellesleg, ami meglepő, hogy a Galaxy S10 Lite szolgáltatómentes variánsánál csúszik az update – holott a (Telekomos) TMH változatokra már elérhető. Általánosságban pont fordítva szokott lenni.
A középkategória alsó szegmensét használó felhasználók szintén örvendhetnek. Mind a Galaxy A32, mind a Galaxy A22-termékcsalád december első negyedében megkapta a frissíthetőségi felajánlást, valamint az XCover modellek közül az 5-ös változat.
A nem-honosított termékek körében három Galaxy M-termék, illetve egy Galaxy F-készülék bázisfelhasználói kereshetik a frissítési opciót. A táblázat fényt derít, melyekről lesz szó:
Termék | Modellkód | CSC | Buildszám | Frissítés kiadása |
---|---|---|---|---|
Galaxy M33 5G | SM-M336B | INS | M336BUXXU3BVK4 | 2022.11.29. |
Galaxy M42 5G | SM-M426B | INS | M426BXXU3CVK5 | 2022.11.30. |
Galaxy M53 5G | SM-M536B | INS | M536BXXU1BVK4 | 2022.12.01. |
Galaxy F42 5G | SM-E426B | INS | E426BXXU3CVKC | 2022.11.30. |
A végére pedig a szokásos sablon tények, miszerint: frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.