Több termék között, a Galaxy A51 is Android 13 operációs rendszerre frissült a napokban


A Samsung ütemterve eléggé feszes, de nagyon úgy tűnik, hogy fogják tudni tartani a tempót. Nagyjából egy héttel ezelőtt hoztam el egy nagyobb pakkot azzal kapcsolatban, hogy, mely okostelefonok és tabletek frissültek fel Android 13-ra, illetve One UI 5-re. A termékek túlnyomó része már az új operációs rendszerrel büszkélkedik, azonban bőven akad még olyan, legfőképpen a közép- és az alsókategóriában, amelyekre a következő napokban és hetekben fog megérkezni. A teljességkedvéért az oldalsó sávba is kihelyeztük a főcikket, amelyben mindenki nyomon tudja követni, hogy mikortól érdemes keresni a frissítés lehetőségét. Révén, hogy folyamatosan frissülő bejegyzésről van szó, bátran lehet könyvjelzőzni.

Természetesen, továbbra is fel tudjuk ajánlani a segítséget, ha valaki elakadna vagy éppen kérdése merülne fel – azok nyugodtan keressenek minket kommentek formájában, vagy éppen privát üzenetekében az alábbi formon. Most pedig tekintsük át a listákat, merthogy kettőt is csináltam a teljesség kedvéért.

A Galaxy A51 5G kvad kamera megvalósítása.
Forrás: Sammobile

Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A23 5GSM-A236BEUXA236BXXU2BVK72022.12.06.
Galaxy M23 5GSM-M236BEUYM236BXXU1BVK52022.12.14.
Galaxy A32 5GSM-A326BXEHA326BXXU4CVK52022.12.08.
Galaxy A32 5GSM-A326BTMHA326BXXU4CVK52022.12.06.
Galaxy A51SM-A515FXEHA515FXXU5GVK62022.12.15.
Galaxy A51SM-A515FTMHA515FXXU5GVK62022.12.15.
Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTESM-P619XEHP619XXU1BVK62022.12.14.
Galaxy Tab Active3 LTESM-T575XEHT575XXU3EVK72022.12.12.

Kezdjük a legfontosabb jelöléssel, miszerint a táblázatban lévő kiemelt termékek novemberi, vagy azelőtti biztonsági frissítéssel rendelkeznek, azaz még nem azzal, majd azt a bizonyos biztonsági rést javítják, amelyre egy magyar egyetemista bukkant nyáron.

A listán feltűnik a Galaxy A51, amely független és Telekomos fronton megkapta az Android 13 frissítését. Külön kiemelném, hogy csak októberi biztonsági javítást sikerült mellé csomagolnia a fejlesztőknek, ami kapcsán arra következtetnék, hogy még ezévben várható egy. Egyedül a Galaxy M23 5G rendelkezik decemberivel. Tablet vonalon a Galaxy Tab S6 Lite-nak a 2022-es SIM kártyás változatára érkezett meg az új felület.

Van egy második lista is, azokról a készülékekről, amelyek vagy nem-honosak hazánkban, vagy éppen igen, de egyelőre a hozzánk kapcsolódó régióba futottak csak a frissítései:

TermékModellkódOrszágBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy M42 5GSM-M426BIndiaM426BXXU3CVK52022.11.30.
Galaxy F42 5GSM-E426BIndiaE426BXXU3CVKC2022.11.30.
Galaxy M53 5GSM-M536BIndiaM536BXXU1BVK42022.12.01.
Galaxy A51 5GSM-A516BSvájcA516BXXU5EVL22022.12.11.
Galaxy Tab S7 FE 5GSM-T736BAngliaT736BXXU1CVL12022.12.12.
Galaxy A71 5GSM-A716BEgyesült Arab EmírségekA716BXXU6EVL22022.12.12.
Galaxy M32SM-M325FIndiaM325FXXU4CVK62022.12.12.
Galaxy F22SM-E225FIndiaE225FXXU4CVK42022.12.12.
Galaxy A03sSM-A037GSzerbiaA037GXXU2CVK72022.12.13.
Galaxy M33 5GSM-M336BIndiaM336BUXXU3BVK42022.12.13.
Galaxy A12 NachoSM-A127FLengyelország
Oroszország
A127FXXU7CVL22022.12.14.

Ugye a belépőszintű modellek körében ismerős lehet a Galaxy A12 Nacho, ami januárra van kiírva az ütemterv listán, viszont Lengyelországba és Oroszországba már megérkezett a frissítés hozzá. Vélhetően a magyar felhasználóknak se kell megvárnia a jövő évet. Hasonló cipőben jár a Galaxy A03s is, ami a szerbekhez érkezett meg.

Külön felhívnám a figyelmet, hogy az alábbi termékekre a One UI 5 Core felület fog dominálni, nem pedig a sima: a Galaxy F42 5G-nél és a Galaxy F22-nél.

A végére pedig a szokásos fontos tények, miszerint: frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.