A Samsung Electronics az okostelefonok fejlesztéséért felelős vezetőjévé léptette elő Won-Joon Choi-t, akit egyébként korábban a Qualcomm foglalkoztatott, azaz a Snapdragon chipsetek gyártója. Kevesen tudják róla, de a szakma a vezeték nélküli kommunikációs hálózat egyik legkiválóbb szakértőjének tartja.
A múlt héten végbement szervezeti átszerveződés és személyi változások eredménye az előléptetése, ami nem kis feladatkörrel jár, hiszen célja között szerepel: az összehajtható okostelefonok további népszerűsítése – többek között, ami az elmúlt időszakban mondhatni szárnyra kelt azáltal, hogy a Galaxy Z Fold4 5G és a Galaxy Z Flip4 5G duóval egy olyan termékcsalád debütált, amelynél a kiforrottságon és a tökéletesítésen volt a hangsúly. Ezen felül, ez már mondhatni az ötödik generációs, tehát gyermekcipőben járó projektnek semmiképp se nevezhető.

Forrás: Samsung
Won-Joon Choi alelnök a stratégiai termékfejlesztési csapat vezetőjeként olyan új generációs termékek fejlesztését vezette, mint az összehajtható okostelefonok. Házon úgy értékelték, hogy növelték a Samsung összehajtható telefonjainak globális piaci részesedését, valamint hozzájárult az 5G okostelefonok népszerűsítéséhez.
Choi büszkén emelte ki a sajtónak, hogy a Samsung Electronics kívülről vette át, ugyanis eddig ezt a pozíciót házon belüli munkatársak töltötték be. Ez volt ugyanis a vállalat első olyan alkalma, amikor egy az 50-es éveiben járói személyt nevezett ki fejlesztői vezetőnek. Korábban Dong-jin Koh és Tae-moon Roh töltötték be a pozíciót, ám életkorban hasonló fiatalsággal egyik sem büszélkedhetett. Choi filozófiája szerint ilyen az, amikor a képesség- és a teljesítményközpont találkozik, és egy „tiszta Samsung származás” fülé helyeződik.
Choi-ról annyit érdemes tudni, hogy 1970-ben született. Villamosmérnöki alap- és mesterdiplómáját az SNU-n szerezte meg, míg a villamosmérnöki doktorátusát az egyesült államokbeli Stanford Egyetemen. Miután kutatóként dolgozott a KAIST-nál, az első cége, az Atheros lapkakészlet-tervezéséért felelt. Az Artheros vezeték nélküli kommunikációs lapkakészletekkel foglalkozott, amit a Qualcomm 2011-ben felvásárolt. 2016-ben került a Samsung Electornics kötelékébe, ahol a következő generációs termékfejlesztési csoport vezetőjeként dolgozott.
Az új beosztásában: a következő generációs termékek fejlesztésére fog összpontosítani, mint például az összehajtható eszközökére, az XR-re és nem utolsó sorban a 6G-re, mint következő generációs hálózati formára.
Egyes pletykák szerint, a nemrégiben végbement szervezeti átszervezésben közrejátszott a Game Optimization Service (GOS) felmerült viták. Munkájához innen is sok sikert kívánnánk, valamint felhasználói szempontból élményekben gazdag időszakot.