Először, akarom írni, még egyszer:
„Boldog, sikerekben és Galaxy termékekben gazdag új évet kívánnánk!”
Admin
Most van itt annak a helye, hogy összefoglalom, milyen esztendőt tudhatok Adminként magam mögött. Mint az majd lentebb a blogstatisztikán mutatkozni fog, eléggé cifrát. Tényleg felemás lett, ugyanis az év elejét kicsit elengedtem, kerestem „a magam útját”, de aztán augusztus tájt, amikor megérkeztek a Galaxy Z-termékek – mondhatni – feltöltődtem, és onnantól próbáltam elhozni a legfrissebb híreket, kicsit másabb megközelítésben, mint ahogy azt a külföldi sajtó végzi. Kevesen tudják rólam, de immáron 11 esztendeje a Samsung kötelékében vagyok, azaz már eléggé átlátom a brand döntéseit, húzásait, melyeket általában le is írok, csakhogy megpróbálkozzak másabb szem szögből a tények feldolgozásával. Egyébként a tavalyi születésnapi fordulóról szóló megemlékezés elmaradt, mert nem tartottam fontosnak az ünneplést.

A 2022-es év a Samsung Globálnál egy eléggé változékony esztendő lett. A chipset hiány ugyanúgy jelen volt, ahogy az ellátási gondok is – melyet a termék limitált régiós blokkjában vélhettetek felfedezni. Tavaly még a Xiaomi csúcsra törésétől rettegett a Galaxy felhasználók közössége, azonban a lufi kipukkantnak látszik. Nyilván van az ázsiai régió, ahol szépen hoz, illetve Európa bizonyos országaiban se szabad lenézni a teljesítményét; mégis azt kell mondanom, hogy nincs okunk egyelőre aggódni.
Csak néhány fő szempontot szeretnék kiemelni, amelyek meghatározták a tech-óriást 2022-ben:
- A Galaxy FE-termékcsalád kereste önmagát. Se a Galaxy S21 FE 5G, se tablet fronton a Galaxy Tab S7 FE nem teljesítette azt, amire hivatott. Ennek okairól már írtunk, nem ecsetelném, de azt biztosan újra kell gondolnia a marketing osztálynak, hogy hova szeretnék pozíciónálni, mert az árak változásával teljesen átformálódott az a piac, ahol anno a Galaxy S20 FE brandet épített.
- Oroszországból való „kivonulásával”jelentős eladást veszített a Samsung. Velük ellentétben, mind az Oppo, mind a Xiaomi próbálja betölteni az az űrt, amit az Apple-lel párban létrehozott.
- Új termékcsaládot hozott létre, a The Freestyle-lal, azaz a hordozható projektorjával.
- Búcsút intett az okosóráinál a lünettától, azaz a fizikai funkciógyűrűtől, amely a Galaxy Watch Classic-szériát jellemezte. Sokak szerint ezáltal eltűnt egy olyan Samsung-vonás, amivel egyértelműen a tech-óriás magát tudta promózni. Másrészről, egy meghibásodási forrást száműztek, hiszen ha véletlenül apró porszemcse került volna alá, akkor bizony eléggé karcos hangot adott volna.
- A One UI 4.1-es felületbe beépülésre került a RAM Plus szoftveres megoldás, amellyel a fizikai RAM-ot további virtuális gyorsítótárral lehet megtoldani úgy, hogy szoftveresen lecsatol a ROM-ból.
- 4 évre bővült az operációs rendszer szoftveres támogatottsága.
A sort lehetne tovább folytatni, mert annyi minden történt. 2023-ban odafigyelünk, hogy külön felhívjunk minden ilyen tényre külön-külön a figyelmet. Összességében a Samsung remekül teljesített. Már csak az a kérdés foglalkoztat minket: Mikor érkezhet a Galaxy Book termékcsalád?!
Zárásképpen azért némi statisztikát ide eresztenék:
- 2022-ben 196 cikk született az oldalon.
- …noha visszaesés a tavalyihoz képest, mert akkoriban 309-cel büszkélkedtünk, azonban jelenleg 68 napos szériában vagyunk, azaz az elmúlt két hónapban mindennap hoztunk legalább egy bejegyzést.
- A legforgalmasabb hónapot januárban szállítottuk.
- 31 követővel rendelkezik a wordpress felület a weboldalnak.
- A múlt év TOP4 bejegyzése:
- #1 Tény tisztázás az eSIM képes okosórák kapcsán, ha már a Vodafone is beszállt a ringbe!
- #2 Így állíthatod be az értesítés jelzést a One UI-felületű telefonodon
- #3 Vízjellel látnád el a fotóid? Mutatjuk, milyen opcióid vannak Samsung telefonoknál!
- #4 Tényleg síri csendbe borult a Galaxy A73 5G Európában?
- 2022 cikkeire jellemző statisztika:
- 84,6 ezer szó született a 196 cikkünkben.
- 1.444 bejegyzés került publikálásra all-time-ban.
Újévi fogadalom
Tervbe van véve egy dizájnváltás, amelyet szeretnék az évben megvalósítani. Ezen kívül, már lépéseket tettünk annak érdekében, hogy termékeket teszteljünk, valamint ezáltal a TikTok csatornánkat újraélesszük. Szerintem az nem túlzás, ha a 2022-es esztendőt felül szeretnénk múlni, amit véleményem szerint, simán hozni tudunk.
Végezetül, az előző évek újévi bejegyzései: 2022 – 2021 – 2020