A 2023-as Consumer Electronics Show, azaz rövidebben a CES elrajtolt Las Vegasban. Ez az első olyan esztendő, amikor teljes erőbedobással „üzemelhet” az tech expo, ugyanis a pandémia óta hasonlóra nem volt lehetősége. A Las Vegasban megrendezésre kerülő eseményen a tech gyártók prezentálhatják a jövő termékeit, legfrissebb innovációikat, amelyek afféle „ősvények” lehetnek a közel és távoli jövő technológia vonalán. Ennél talán izgalmasabb, hogy a sajtó orgánumok megtapasztalhatják elsőként azt, hogy ezek a prototípusok már tényleg csak arra várnak, hogy tökéletesítést követően tömeggyártásba kerüljenek, mint pl.: a nemrég bemutatott Samsung Flex Hybrid névre hallgató kijelző is.

Forrás: SamMobile
Amint azt már olvashattátok, a Samsung Display már egy ideje dolgozik egyfajta hibrid kijelzőn, amelynek a Samsung Flex Hibrid nevet kölcsönözték – a Galaxy Z-termékcsaládhoz hasonlóan összehajtható kijelzővel rendelkezik, de ezt megspékelték csúsztathatósággal is, ugyanis a jobb oldali részen extra megjelenítő panellel bővíthető.
A Samsung példaként prezentálja is, mikor jöhet jól az a bizonyos extraság, amit a slidable-séggel kaphatnak majd a felhasználók: mondjuk, ha Youtube-on szeretnénk megtekinteni, hogy az adott videó mellé milyen más, ám hasonló videóajánlatok léteznek. Ilyenkor nem veszi el a főkijelzőtől a sáv a helyet, hanem aktiválva a csúsztatható részt, megjelenítődik ott. Nyilván, ez egy megoldás, de tudnám mondani a Twitch-et is leprogramozás után, ahol kedvenc gamerünk live steamje mellett a komment cunamiját olvashatják zavarásmentesen a felhasználók – bár ez csak a Galaxy Világának egyik tippje.

Forrás: SamMobile
Az viszont tény, hogy a Samsung addig nem szeretné bevezetni a technológiát, míg szoftveres támogatás nincs mögötte a különféle platformok jóvoltából. Minden esetre nagyon úgy fest, hogy egyelőre a slidable-ség a foldable-ség mellett inkább csak extraként tűnik fel, amely a Flex Sliadble Solo vonalon nem feltétlenül a hétköznapok lételeme.
Látjátok magatok előtt, hogy 5 év múlva már ilyen vonalon mozog a flagship éra?