Habár az összehajtható termékek nem olyan ütemben váltak népszerűvé, mint ahogy azt a gyártók többsége várta, azért nem szabad fél vállról venni a fejlődésük történetét. Tény, az érintőképernyős modellek könnyebben hódítottak teret a nyomógombosok mellett, mint a foladble-ök. Talán a probléma az lehet, hogy túl sok elvárást támasztanak a technológiával szembe, mielőtt esélye lenne kiforrni. A másik hezitálásra okot adó tény, hogy hiába van már a negyedik generáció az összecsukható modellekből a piacon, még mindig nem lehetünk eléggé biztosak annak tökéletességében.
A legtöbb okostelefon-gyártó egyet ért abban, hogy a következő evolúciós lépcsőfok a táblagépek szegmensébe történő bevezetése a hajtható és csúsztatható megoldásoknak. Mind a Samsung, mind az LG, a világ két legnagyobb kijelzőgyártója a CES 2023-an prezentált táblagépszerű prototípust. Előbbieknél a Flex Slidable Duet névre keresztelt megoldás kápráztatta el az érdeklődő közönséget, amely akár 17 inch körüli méretre is növelhető.

Forrás: SamMobile
Természetesen, a fejlesztések több ágon zajlanak, hiszen az összehajthatóság és a szétcsúsztathatóság mellett hibrid, azaz előbbi kettő ötvözésével is kísérleteznek a gyártók. Az előzetes feltételezések szerint, 2024 második felében jelenthetnek meg a Samsung részéről az első kereskedelmi forgalomba lévő táblagépek, amelyek eltérnek a hagyományos megválósítástól. Bár odáig eléggé hosszú idő telhet el, biztosra veszem, hogy elég sok piackutatást fognak végezni a gyártók, hogy felfedjék: mekkora fejlesztésre van szükség ebben a szektorban, hogy kiküszöböljék az okostelefonok elsőgenerációjánál tapasztalt hibákat.
Nem szabad arról se elfeledkezni, hogy a táblagépek a COVID-19 első és második hullámának időszakában robbanásszerűen kilőtték magukat, viszont azóta ismételten hanyatlásnak indultak, amivel megint veszélybe került a lételemük. Noha nem gondolnánk azt, hogy ez a szegmens egyik napról a másikra eltűnne, de azt simán, hogy a gyártók korlátozzák a fejlesztéseiket és csak afféle „mi is a piacon vagyunk” update-ekkel árasztanák el a kiemelt csatornákat.
Vélhetően a foldable és a slidable tabletek nem lesznek olyan vonzóak a szélesebb közönségnek, mint az okostelefonok, ám a hordozhatóságot és a nagy képernyőt értékelő felhasználók minden bizonnyal hasznosnak fogják találni.
A CES arra is rávilágított, sugallat szinten, hogy az összehajtható táblagépek tartalmazhatnak akár csúszómechanizmust is, azonban nem hiszem, hogy sok bonyodalmat fogunk látni, főleg nem az első generációs készülékeknél. Nem tartjuk kizártnak a Samsung versenytársainak ringbe szállását se, hiszen azért számos konkurenciája prezentált már hasonló megoldást; valamint tett olyan pletyka szintű bejelentést, melyből arra következtetnék, hogy egyesek továbbra is a kivárásra játszanak – gondolok legfőképpen az Apple-re.