Valljuk be, a legelső Ultra termékhez képest mind a Galaxy S22 Ultra, mind a Galaxy S23 Ultra sokkal szebb lett. Pedig annak idején, amikor a Galaxy S20 Ultra bemutatkozott, nekem speciel tetszett. Mondjuk, kellett szoknom a kameraszigetet, de hát akkoriban a Samsung se tudta, hogy lesz-e jövője ennek a(z al)szériának. A soron következő, ötödik tag – az okostelefonokon belül – a címsorban említett modell, hiszen a Galaxy Note20 Ultra-ról se szabad elfeledkezni, mint utolsó flagship Note-készülékről, amibe mindent, de tényleg mindent beletettek, ami akkoriban elérhető volt, és meg szerettek volna mutatni.
A napokban Ice Universe mindegyik közelgő új termékről prezentált egy-egy közös fotót az elődjével, így most a Galaxy S22 Ultra és a Galaxy S23 Ultra küllemére helyezném a szót. Olyan kevés helyen említik meg, ám fontosnak találtam, mégis csak ez az első dolog, amivel a gyártó beránthatja az érdeklődőket – a második a tudás, de az mit ér, ha maga a termék csúnya?! Mondjuk egy tokba még mindig elrejthető!


Forrás: Ice Universe
Amint azt a fotókon láthatjátok, a Galaxy S23 Ultra sokkal nagyobb méretű kamera kiemelkedésekkel büszkélkedik, mint elődje. Nagyság alatt nem feltétlenül a mélységre gondolok, ha szemmértékre hagyatkozom, akkor azt a pártized millimétert szerintem elengedhetjük, inkább arra, hogy jobban elterülnek a hátlapon. Szlengesebben kifejezve magam, a P-alakú szenzortérkép mérete nagyobb lett. Voltak arról pletykák, hogy a LED-vaku alatt és felett elhelyezkedő érzékelők belesimul(hat)nak majd a hátoldalba, azonban ez végül nem valósul meg – legalábbis a kikerült fotók alapján; ám kitüremkedésük csekély mértékű, nagyjából 1/3 arányú.
Az oldalsó nézet arra szintén rávilágít, hogy a kijelzőnél tapasztalt edge stíluson csökkentettek. Körülbelül lefelezték annak terjedelmét, amit sokan szeretni fognak. Ugyanez a szimmetria mutatkozik a hátlapnál, kíváncsi leszek: fogásban, milyen érzetet ad vissza.
Beszéljünk a gombok elhelyezkedéséről, alakjáról, formájáról. Ugye a két termék egységesen 6.8 inches kijelzővel büszkélkedik. Ha lehet hinni a netre került specifikációs tényeknek, akkor magasságban: 163.4mm (+0.1mm), szélességben: 78.1mm (+0.2mm), míg vastagságban: 8.9mm (0mm) lesz, azaz nincsenek eget rengető változások. A gombsor viszont picit lejjebb csúszott. Alakjuk tekintetében laposabb, ám szélesebb kivitellel számolhatnak a vásárlók.
Csak, hogy mondjak néhány információt a képernyődizájnról, a kamerakivágás mértéke: 3.7mm; a jobb és a bal szegélye: 2.2mm; míg felül 2.7mm-rel, addig alul 3.7mm-rel dolgoztak a fejlesztők. Ergo leszögezhető: Nincs minden oldalról egységes „keret méret”, a legnagyobb vastagságot alul, a legkisebbet pedig két oldalt kapjuk.
Engem a kiszivárgott képi anyaggal abszolút megvettek. Ha S22 Ultra-m lenne, erősen elgondolkodnék, hogy érdemes-e váltani; de az azelőtti flagship felhasználók lesznek inkább érintettek. Véleményem szerint, a Galaxy Note20 Ultra most fogja megkapni a méltó utódját.