Aki nem lenne képben, annak előjáróban mondanám, hogy Dr. T.M. Roh a Samsung Electronics elnöke, a Mobile eXperience üzletágának vezetője. Ez az a termékcsoport, amit házon belül csak a szakma MX-ként emleget, ahova az okostelefonok, a tabletek, a Galaxy Book-ok és azok kiegészítői tartoznak. Nemrég a Samsung Newsroom oldalán jelent meg egy afféle évindítóírás, melyben a jövőt vetítette elénk, illetve célkitűzéseiket, amelyekkel szeretnének érvényesülni ma, valamint a következő időszakban.
Kihangsúlyozta, hogy az ágazatban jelenlévő termékkel olyan tartalmak hozhatók létre és fogyaszthatók, amelyek összekapcsolnak, inspirálnak és szórakoztatnak. Akár utazás közben is elmerülhetünk egy epikus játék világában. Ha netán távol lennénk az íróasztaltól, a munkaállomástól, akkor is lépést tarthatunk a határidőkkel, folyamatosan meetingelhetünk kollégáinkkal. Arról se szabad elfeledkezni, hogy életünk minden fontos momentumát egyetlen helyen kezelhetjük, menedzselhetjük – legyen az egészségügyi és wellness szokásainktól kezdve a vásárláson keresztül az utazáson át sok másig.

Forrás: Samsung Newsroom
Napjaink ezek közül az élmények körül forognak, ezért a fogyasztók olyan eszközöket keresnek, amelyek megbízhatóak. Az olyan globális kihívások, mint az éghajlati változások arra késztetik a dél-koreai tech-óriást, hogy újragondolják, miként éljünk hétköznapjainkat. Roh-ék küldetésüknek tekintik, hogy egy igazságosabb és fenntarthatóbb jövőt teremtsenek.
Fontosnak tartják az új teljesítmény szabványok felállítását. Erről szól a Galaxy S-sorozat, amelyet általuk valósítanak meg. Ebben az esztendőben pedig újabb szintre emelik az innovációs örökségüket. Noha a Galaxy S23 termékek még nem mutatkoztak be, ezért csak említés szintén hozta szóba, mire számíthatunk, mint pl.: arra, hogy a professzionális kamerarendszerük egyre intelligensebb, mellyel még jobb fényképek és videók készíthetők bármilyen fény adottság mellett. A leggyorsabb és legerősebb Galaxy teljesítményre készülhetnek az érdeklődők, ami a Samsung nyílt partnerségi filozófiájára épül. Nem utolsó sorban pedig ott az ökoszisztéma, amely még könnyebb és gördülékenyebb, mint valaha.
„A Galaxy S sorozat élén a Galaxy S Ultra áll. Ez az a termék, amelyben bátran megbízhat, hiszen a legjobbat nyújtja az újra definiált teljesítménnyel és minőséggel.”

Forrás: Twitter
Szónoklatát folytatja, hogy egyesítették a legkedveltebb Galaxy Note-élményeket az Ultra-val. Ezáltal úttörővé téve a flagship okostelefon vonalat az innováció erejével, teljesítményével és kreatív képességivel. A Galaxy S Ultrát tartja a Samsung Mobile innovációjának csúcsának.
„Ez egy márka, amely minden mással szemben kiemelkedik, és hamarosan megmutatjuk, mire képes az Ultra még több eszközkategóriában.”
Itt muszáj megállni egy kicsit, hiszen spoiler alertbe futott a közönség. A „több eszközkategória” kijelentéssel titkon arra tesz utalást, miszerint kiteljesítik az Ultra brandet. A Galaxy S20 Ultra által született meg a(z „al)márka”, és állított fel egyfajta mérföldkövet a Galaxy okostelefonok körében. A Galaxy Tab S8 Ultra-val bekerült a tabletek szegmensébe, ahol a táblagépek csúcsát hívatott prezentálni. A soron következő termékcsalád a Galaxy Book-éra lesz, ahol – ha lehet hinni a szivárgásoknak, akkor – a Galaxy Book3 Ultra hozhatja el minden idök legjobbját a hordozható PC-k területén.
Roh szerint sokan félre értelmezik a teljesítmény fogalmát. Szerinte akkor beszélhetünk ilyen jellegű innovációról, ha az kevesebb környezeti hatással is bír egyben. Elkötelezettek az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett, ezáltal arra törekszenek, hogy fenntarthatóbbá tegyék azt a technológiát, amelytől függünk. Szem előtt tartva a termék életciklusának minden szakaszát. Olyan eszközöket akarnak létrehozni, amelyek tovább tartanak, nagyobb tartósággal bírnak és még megbízhatóbbak; nem utolsó sorban még több újrahasznosított anyagot tartalmaznak. Nézeteikben elsőbbséget élveznek azok a partneri kapcsolatok, kollaborációk, amelyek hasonló gondolkodás mellett élik mindennapjaikat.

Forrás: Samsung
Állítása szerint, február 1-jén megrendezésre kerül Unpacked eseményen bemutatják: az innováció és a fenntarthatóság párosának együttműködését, amellyel megteremtik a végső, tökéletes prémium élményt.
Mondani valóját a következő sorokkal zárta:
„Egy olyan időszakban, amikor a tét nagyobb, mint valaha, magasabbra tettük a lécet a mobilélmény taráinak feszegetésével – a leghatékonyabb mobilélményeinket biztosítva, amelyeket még évekig szeretni fognak.
Alig várom, hogy megosszam Veletek, mi következik!”