Az iPhone felhasználói megtapasztalhatják a Galaxy S23 és a One UI 5.1 funkciót a Try Galaxy program keretében


Tavaly hozta létre a Samsung a „TRY GALAXY” névre keresztelt programot, melynek lényege, hogy az IOS felhasználók megízlelheti saját termékükön azt, hogy milyen lenne az, ha mondjuk Androidra, azon belül is egy Galaxy készülékre váltatnának. A dél-koreai tech-óriás szoftverfejlesztő csapata naprakésszé tette a felületet, azaz bekerültek a One UI 5.1-ben bevezetett funkciók többsége, illetve számos olyan újdonság, ami a Galaxy S23 termékekkel érkezett. Ha valakinek nem lennének meg az újdonságok, akkor az alábbi cikkben foglalkoztunk azzal, hogy miben újult meg a felület a korábbi, One UI 5.0-hoz viszonyítva.

Érdemes azt az aprócska cselt megemlíteni, miszerint az alkalmazás nem-Galaxy Android telefonokon nem működik. Ennek egyszerű az oka: a Samsung azért fejlesztette ki, hogy legfőbb riválisának bázisát megpróbálja átcsábítani. Nem igényel semmiféle alkalmazás telepítést, egyszerűen csak el kell látogatniuk a https://trygalaxy.com/ weboldalra, ami után egy parancsikont kell a Home Screen-en létrehozni; és már kész is.

A továbbfejlesztett Try Galaxy segítségével az iPhone felhasználók letesztelhetik azokat az újításokat, amelyeket a Galaxy S23-sorozatban, valamint a Galaxy Z Fold4 és Galaxy Z Flip4 duóban találhatnak meg; ha mondjuk maradnának a felsőkategóriánál. A felületet visszamenőleg iPhone 7-ig tették kompatibilissé, amelyet Safarin keresztül érhetnek el.

Támogatottság oldalról 14 nyelven érhető el, melyek között: az arab, a Bahasa indonéziai, az angol, a francia (és kanadai változata), a német, a japán, a portugál (és brazil változata), a spanyol (és mexikói változata), a svéd és a vietnámi lelhető fel a kínai mellett.

„Büszkék vagyunk az intuitív, kényelmes és személyre szabható élményekre, amelyek csak a Samsung Galaxy ökoszisztémán keresztül érhetők el (…) Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy továbbra is lehetőséget adunk azoknak, akik még nem Samsung-felhasználók, hogy felfedezzék, mi lehetséges a legjobb és legújabb Galaxy-élményekkel.”

mondta Sonia Chang, a Samsung Electronics Mobile eXperience Business márkamarketing csoportjának alelnöke

A Samsung büszkén adta hírül azt is, hogy a 2022-es start óta már több mint 2 millió alkalommal keresték fel a website-ot, bár arra nem térnek ki, hogy milyen konverziós rátával büszkélkednek. Az viszont tény, hogy egy Apple iPhone felhasználó könnyedén megízlelheti, mit rejt magában a Galaxy-élményvilág; akár ágyban fekve hajnali 3 órakor.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.