Az okostelefonok szegmensének legújabb innovációja kétségtelenül az összehajtható modellek megjelenése; mind hardveres, mind szoftveres tekintetben. A Counterpoint Research csapatának felmérése szerint, 2022-ben az USA-ban, mint egy 4.7 millió felhasználóbázissal rendelkezett a termékcsalád. Látván, hogy egyre többen adják fejüket az tech-újdonságra, az Egyesült Államokban egy felmérést indítottak, hogy megvizsgálják a lehetséges jövő képét.
A kutatás egyik legérdekesebb megállapítása, hogy a megkérdezettek 28%-a nagy valószínűséggel a következő okostelefon váltásánál már a foldable termékek közül választ. Ez abból a szempontból egy korrekt eredmény, hogy az érdeklődők nyitnak a technikai újdonság felé; amitől egykoron, 3-4 évvel ezelőtt ódzkodtak sérülékenységéből (és árpontjából) fakadóan. A válaszadók 46%-a tenné le a voksát a Samsung által készített termékek iránt; míg a második helyen az az Apple mutatkozik 39%-kal, amelynek egyelőre ilyen modellje maximum teória szinten létezik. A dobogó alsó fokát a Motorola húzta be 6%-kal, amit a Razr-termékcsaládnak köszönhet.

Forrás: Counterpoint Research
„(…) Arra egyelőre nem számítunk, hogy az összehajtható termékek egyhamar domináns szerepet töltsenek be az USA-ban. (…) A korábbi években már láttunk kísérleteket más gyártóktól (pl.: az LG Wing és az LG G8X Dual Screen személyében), de a Samsung összehajtható készülékei voltak messze a legsikeresebbek.”
mondta Hanish Bhatia, az észak-amerikai kutatósági igazgatóhelyettes
A kutatás arra szintén ráreflektált, hogy a Samsung felhasználók ragaszkodó típusúak, ugyanis a megkérdezettek: 92%-a ugyanazt a márkát tervezi megvásárolni, amikor egy foldable termékre tenné le a voksát. Míg azt gondolnánk, hogy a könyv (book) stílusú formavilág a kedveltebb, és a tesztetősebb; addig az USA-ban ellenkezőleg, inkább a kagyló (flip) forma iránt érdeklődnek a leendő vásárlók. Míg a férfi válaszadók több mint fele, addig a nők kicsivel alacsonyabb, mint 47%-a választaná a kisebb, kompaktabb flipes kialakítást – ami egy magyarországi szemmel nézve eléggé ledöbbentő eredmény.
A felmérés talán legérdekesebb pontja ott mutatkozik, amikor a könyv típusú hajtogatható modellek iránti vágyra kérdeznek rá; hiszen a megkérdezett nők körében 40%, míg a férfiaknál 30% választaná. Az persze adja valahol magát, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezők nagyobb valószínűséggel döntenek egy foldable, mint a hagyományos érát képviselő modell mellett. Míg mondjuk a 10.000 dollár feletti (3.3 millió forint!) havi bevétellel rendelkezők 41%-a adhatja fejét ilyen stílusú okostelefon-vásárlására.
„A Samsung továbbra is az első számú lehetséges opció az USA-ban, ha valaki összecsukható termékre vágyik. A fogyasztók körében azonban nagy az izgalom az összehajtható iPhone iránt, ami a felmérésből is kiderül. (…) Az amerikai okostelefont váltók adatai azt mutatják, hogy a Galaxy összecsukható felhasználók nagy része eredetileg Galaxy Note-felhasználó volt, de a termékcsalád nem pótolta teljesen a Note sorozat iránti keresletet, mivel többségük a Galaxy S-sorozat felé fordult.”
mondta Jeff Fieldhach, az észak-amerikai kutatási igazgató.

Az USA-ban az összehajtható okostelefonok magasabb árai lényegében távol tartják a fiatal érdeklődőket. Inkább a magasabb jövedelemmel rendelkező, középkorú vásárlók választják elsődlegesen. Egy megfizethetőbb árpontú termék könnyedén bővíthetne a célközönséget. Nemmellesleg az, amikor egy különleges színvilággal kísérleteznek a gyártók, a kutatások szerint felkelti a női felhasználók figyelmét; különösen a flip formafaktort illetően.
Mondanom se kelljen, de továbbra is az összehajtható könyv és kagyló formavilág a legfelkapottabb – pedig már azért vannak kísérletek prototípus szinten háromszoros kijelzőre, illetve szétcsúsztathatóra. A vásárlók többségét a nagyobb kijelző és a kompakt méret mellett az is megfogja, hogy jobb minőségű szelfi fotókat és videókat készíthetnek; valamint előnyösnek találják a multi-taskingot.
A Counterpoint Research jövendölése szerint, 2023-ban az összehajtható okostelefonok piaca elérheti a 22,7 milliós felhasználói bázist világviszonylatban.