Jelentősen visszaesett az okostelefonok piaca az év első negyedévében


Az IDC piackutatócég már április végén beszámolt arról, mekkora mélységbe került az okostelefonok piaca, azonban jobban szeretjük a Canalys társaságot – vagy inkább csak velük szimpatizálunk –, így megvártuk részükről a tényfeltárást. Sok különbségről nem számolhatok be, ugyanis, ahogy arról már az Európára szűkített cikkben kitértem rá: cirka egy évtizede nem volt ennyire alacsonyan a szegmens mutatója. Ez valahol groteszktény, hiszen sokan az igazi mélypont a COVID-19 világjárványhoz társították; és senki sem gondolta azt, hogy ez nem sokkal később lehet jelentősen rosszabb! …pedig az lett.

Mielőtt számokba merülnénk, az előző negyedévek mutatóit prezentálnám. Utoljára 2021 ünnepi időszakában mozdultak felfelé az értékek, azóta pedig folyamatos – hol nagyobb, hol kisebb mértékű – visszaesésről lehet beszámolni. Ahogy szokás mondani, az öröm az ürömben, hogy a 2022 negyedik negyedévéhez viszonyítva legalább kisebb.

Az elmúlt negyedévekben történt piaci elmozdulás.
Forrás: Canalys

Ha az elmúlt három évet vesszük alapul, akkor úgy istenesen 2021 első negyedévében ugrott meg a mutató. Egyébként ebben az esztendőben az előző időszakhoz mérten háromszor sikerült „zöldben” teljesítenie a szegmensnek. 2022-től nézve folyamatos a romlás, amit az Ukrajnában kitört háború, és annak hatásai hol erősebben, hol gyengébben határoztak meg. Így fordulhatott elő az, hogy cirka 41 millióval zárt gyengébben, mint 2022 Q1-ben az idei évkezdés. A teljes piacra kivetítve 13%-os az elmaradás mértéke; melyből csak az Apple nem vette ki a részét, ugyanis a Canalys szerint ők pozitívban zártak.

Itt szeretnék egy bekezdés erejére megállni, ugyanis az IDC és a Canalys között mutatkozik eltérés. Előbbi szerint az Apple 55.2 milliónyi, utóbbinál pedig 58 milliónyi terméket szállított le. Ez azért fontos, mert az IDC-nél -2,3% a tavalyihoz mért elmarasztalás. Ha a totál piacot vesszük alapul, akkor nagyjából fedésben a két piackutató, hiszen 268,6 millió készülék megy a 269,8 millió ellen, amit ilyen magasságokban kezelhetünk azonosnak.

Mind a két piackutatócégnél a Samsungnál legalább 18%-os hiányt hoztak ki. Míg 2022 év eleji időszakában, amikor a Galaxy S22-termékcsalád bemutatkozott 73.7 milliónyi okostelefon került leszállításra, addig idén „csak” 60.3 milliónyi. (Az IDC mérése szerint, 60.5 millió; viszont nem azzal a 200 ezerrel lesz előnyösebb helyzetben.) Ilyen mutatókkal is fel tudta magát helyezni a dobogó legfelsőfokára.

„A Samsung teljesítménye a felépülés korai jeleit mutatja a 2022-es kemény évvége után. (…) A fellendülés a termékbevezetésekhez kapcsolódik, ami az eladási volumen növekedéséhez vezetett. Ennek ellenére a Samsungnak nehéz helyzetben kell megküzdenie a jövőben, különösen mivel a belépő szintű készülékkészlet továbbra is magas. ”

mondta Runar Bjørhovde, a Canalys elemzője.

A Samsung jelenleg 22%-os piaci részesedéssel vezeti az okostelefonok globális piacát, melyet az Apple szorosan követ, 21%-os eredményével. Kettőjük előnye olyan mértékű, hogy egy szakadás figyelhető meg a harmadik és negyedik helyen álló készülékek sorában; hiszen a Xiaomi 11%-kal, az Oppo pedig 10%-kal követi. Utóbbi annak is köszönheti a sikerességét a Vivo-hoz képest, hogy feltűnt olyan piacokon az elmúlt időszakban, mint pl.: Európában, ahol eddig nem volt jelen.

A Canalys szerint, a középkategóriás készülékek körében indulhat meg egyfajta fellendülés idén; ugyanis a vásárlók az ár-érték arányú termékekre lesznek nyitottabbak. Másrészről, ezt a szegmenst hozhatja jobb helyzetbe a csökkenő alkatrészek árai. Azt is persze hozzáteszik, hogy korlátozott marad a kereslet irántuk, ugyanis az ársávon belül elhanyagolható különbségek mutatkoznak.

Az év eleji piaci eloszlás az okostelefonok piacán.
Forrás: Canalys

A piac továbbra is kihívásokkal teli, és a Canalys fenntartja a 2023-as marginális visszaesésre vonatkozó előrejelzését. (…) A csökkenési ráták hamarosan javulni fognak, bár ez inkább a 2022 és 2023 közötti éles kontraszthoz kapcsolódik. A Canalys arra számít, hogy az év második felében az okostelefonok piaca lendületbe kerül, ahogy az egyes csatornák készletei egészségesebb szintre emelkednek. A beszállítók óvatosan közelednek a piac felé (…) a készletkiegyenlítést tekintik majd a legfontosabbnak.

mondta Lucas Zhong, a Canalys kutatási elemzője

Azzal egyet tudunk érteni a Canalys-zal, hogy a 2023-as év se hoz áttörést az okostelefonok piacán, ugyanis a világmértékű recesszió mindenkit gondolkodásra int, így egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a promócióknál a készülék beszámításos ajánlatok, a kamatmentes részletfizetési lehetőségek, valamint a felújított 2-3 éves modellek értékesítése.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.