Tegnap mélységeiben megvitattuk, miként teljesített az okostelefonok piaca az év első negyedévében. A csökkenő kereslet ellenére a Samsung tudott felállni a dobogó legfelsőfokára, ami azért is nagy hír, mert azért az előző időszakhoz mérten jelentős veszteséget tudhat magáénak. Innen lesz szép visszakúszni. A Counterpoint Research csapata más szemszögből készített kimutatást. Ők arra voltak kíváncsiak, hogy a szegmensben az operációs rendszerek eloszlása miként tevődik össze. Ugye az Android mellett az IOS és a Huawei által kreált Harmony OS tűnik fel a listán. Számunkra talán utóbbi az érdekesebb.
Kezdjünk a helyzetet globális mértékkel. Az Android piacvezető operációs rendszer az okostelefonok körében; ami valahol adta magát, mégis csak ha a gyártók szállítmányozási mutatójára pillantatok, és summázzatok az értékeket, akkor jelentős előny kerekedik ki. Az idei első negyedévben a felhasználók 78%-a tette le a Google rendszere mellett a voksát.Ergo, mindenötödik érdeklődő dönt más mellett.

Forrás: Counterpoint Research
Sikerét talán nem igazán kell firtatni, hiszen csak az Apple készülékein fut más operációs rendszer, illetve még időközben a Huawei csatlakozott mellé. Apropó, az általuk létrehozott Harmony OS a piac 2%-át fedi le, ami cseppet sem akkora áttörés, mint milyennek anno tálalták; de kétségtelen, hogy a jó munkához idő kell. Az IOS a piac 20%-át ragadja ki.
Az Apple rendszere jobb házrésszel bír, ha az Egyesült Államokra irányítjuk a távcsövet. Jelenleg 52%-kal éppen sikerült megnyerniük a párbajt – ahol a Harmony OS jelen sincs –; de 2022 harmadik negyedévében egálban is zártak már. Ha az évtizedfordulótól nézzük a tényfeltárást, akkor 2022 első félévében az Apple alulmaradt hazai pályán, ám az ünnepi időszak meghozta a várt fellendülést, ami kitartott az évnyitányra.

Forrás: Counterpoint Research
Az Apple az év elején úgy produkált 52%-os házrészt, hogy közben a Samsung a Galaxy S23 termékcsaládot bevezette. Erről semmiképp se szabad elfeledkezni – hiszen ez egy olyan seb, amelynek begyógyulásán a dél-koreaiaknak dolgozniuk kell. Mégis csak ők próbálják régiós szinten megfogni.
A Counterpoint Research csapata Indiát szintén kiemeli a területek listájából, ahol az Android meglepően magasan, 94%-on zárt. Ez annak köszönhető, hogy az Apple viszonylag magasabb ársávban foglal helyet, ám az ottani piac a világ egyik – ha nem a leg – árérzékenyebb országa, így viszonylag elenyésző felhasználói bázissal rendelkezik. Érdekességképp jegyezném meg, hogy 2021 második negyedévében 98%-on állt a Google rendszere.
Ugorjunk át inkább Kínába, ami a Huawei szempontjából egy fontos bázisország. A HarmonyOS a 2021 harmadik negyedévében érte el odahaza az 1%-os piaci részesedését; amit másfél éven belül 8%-ra hozott fel.

Forrás: Counterpoint Research
Egyelőre a kínaiaknál se konkurenciája az Androidnak; ám ha azt nézzük, hogy lassan kezd felkúszni az IOS szintjére, akkor a dobogó második fokáért akár 5-6 éven belül elkezdődhet egyfajta versengés.
Zárószó gyanánt annyit tennék hozzá, hogy az Android operációs rendszer 2023 első negyedévében azon a szinten zárt, mint 2021 ünnepi szezonjában, azaz az utolsó negyedben. A tendencia szerint növekedés várható, már csak az a kérdés, hogy a 80%-ot vagy a 85%-ot fogják-e megközelíteni; hiszen rengeteg új termék bevezetésére lehet számítani.