Közeleg a nyár, amely egy újabb nagyszabású Unpacked Event érkezését sejteti. A külföldi sajtóorgánumok információi szerint, idén szakíthat a Samsung a korábbi hagyományaival, melynek következtében már júliusban megtörténhet a leleplezés – bár ettől még az értékesítés ugyanúgy augusztusra tolódhat. Tavaly a Galaxy S22 termékcsaláddal kaptuk meg a Galaxy Tab S8 szériát, azaz másfél évvel később, az elődhöz viszonyítva; most is valami hasonló várható a Galaxy Tab S9-eknél, legalábbis, ha mindent a kiszámíthatóságra építenek.
A táblagépek piaca csak akkor tud fejlődést mutatni, ha a gyártók hoznak újabb modelleket. A felgyorsult világban senki se akar már 1-2 éves készüléket vásárolni, hiszen az elavult technológiának számít. Az év elején egy nagyobb csökkenés volt megfigyelhető; ám az elemzők szerint a második felében növekedés mutatkozhat. A Samsung a jelen tények szerint a felsőkategóriában, illetve az FE-vonalon szeretne portfóliót újítani.

Forrás: Onleaks
Az elmúlt időszakban Onleaks begyűjtötte a szükséges adatokat a Galaxy Tab S9 Ultra-hoz, hogy annak küllemét az olvasótáborának prezentálhassa. Fizikai adottságairól Ice Universe tett közzé április elején egy tweetet, miszerint hasonló méretben érkezhet, mint a Galaxy Tab S8 Ultra. Ez valahol adta magát, hiszen a gyártónak szívügye a környezettudatosság, azáltal pedig, hogy hozzá nem kell külön gyártatni kiegészítőket: nyer mindenki. Elegendő mindössze újramatricázni a meglévő tokkészleteket; a gyártósor maradhat, a környezet pedig fellélegezhet.
A táblagép külleménél ugyanúgy megfigyelhető a duál elő- és hátlapi kamerák. Utóbbi esetében annyi változással viszont előrukkolnak, hogy a Galaxy S23-sorozathoz társított, ám valójában a Galaxy A32-nél kísérletezett kamerakiemelkedésekkel érkezhet. Elhagyják nála is a kameraszigetet, mint a múltkor jelenségét. Természetesen, a hátoldalon a LED vakuról sem feledkeznek el, ahogy a készülék oldalsó részénél a POGO csatlakozásról.
Ice értesülései szerint szintet léphetnek a specifikációi terén, hiszen ugyanakkora házban hozhatnak IP68 védelemmel ellátott „szörnyeteget”, amelyet ugyanaz a Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy lapka hajthat meg, mint az év eleji flagship készülékeket. Súlyban nehezedhet, hiszen 726 grammról 737 grammra mozdulhat el.
Akadnak azért ellentmondások Onleaks cikke, és mondjuk a Geekbench adatok között. Utoljára május 3-án járta meg a CPU tesztjét a készülék, ahol 12GB-os RAM kerül berögzítésre a gyorsítótárához. Ez azért fontos, ugyanis ők 16GB-nyival számolnak az alap 256GB-os tárhelynél. Vélhetően ugyanaz a felállás várható, mint a Galaxy S23 5G-nél; azaz nem erőltetik ennek a vonalnak a túltolását. Helyette inkább tartalékolnak a következő generációra, hiszen a CPU bőven kiszolgálja azt a terhelést, amit bírnia kell a 5 éven át – amíg kapja a biztonsági frissítést, illetve a 4 főszoftverét.
A Galaxy Tab S9 Ultra már megjárta a 3C tanúsítványi útját, így tényleg azon van már csak a kérdés, hogy a One UI 5.1-es felülettel miként akarják egyedibbé tenné – a kezdetekben –, mint mondjuk az elődjét?! Eléggé kötelező update-nek tűnik eddig az, aminek tényeiről a szivárogtatók beszélnek, amivel a Galaxy Tab S8 Ultra járhat jobban.