Kategória: Infografika

Összehasonlító infógrafikán a Galaxy S20 és a Galaxy S21 legnagyobb tagja

Amikor a Samsung tavaly tél végén elindította a Galaxy S20-termékcsalád életciklusát, ámultam és bámultam, mennyire jónak és ígéretesnek tűnik a legütősebb tagja, aminél bemerték vállalni a cseppet sem hétköznapi utótagot, az ‘Ultra’ szócskát. A 100x-os hibrid zoomja elképesztő szám lett, bár a DxOMark elmarasztalta – de manapság már szinte mindegyik dél-koreai készülékkel ezt csinálják. Minden szempontból formabontó lett a dizájnja is, amelyet tetejében a BTS együttes kollaborációjával tovább erősítettek. Száz szónak is egy a vége, a Galaxy S21-nek fel volt adva a lecke, hogy legalább hozni tudja az előd hírnevét.

Könnyedén hozta, ugyanis továbbgondolták a kamerának a kitüremkedését. Változtattak az azon feltűnő objektívokon és azok létszámán. A termék kijelző szempontjából kisebb lett, hiszen csak 6.8 inchcsel ténykednek nála, nem pedig 6,9 inchcsel, viszont felbontást, képfrissítés és kijelzőpanel szempontjából nem fogtok észre venni különbséget – max. a kékfény kibocsátás oldaláról.

Hogy mik ténylegesen a különbségek, azt a Samsung egy infógrafikával összefoglalja a kíváncsiskodó szempároknak. Íme:

Több Unpacked esemény várható, mint az előző években!

2009 júniusában kezdődött el minden, amikor a Samsung úgy döntött, hogy a Samsung Jet esetében Unpacked eseményt indít, hogy nagyobb sajtó visszhangot kapjon a termék. Rákövetkező évben már egyből kettővel rukkoltak elő, a Samsung Wave-vel és a Galaxy S-sel. Hogy mindez, hova fejlődött, azt szerintem senkinek sem kell bemutatnom, ha pedig mégis, akkor a lentebbi infógrafika remekül prezentálja!

Ha az okostelefon szegmensnél maradunk, akkor leszögezhető, hogy növekvő tendenciát mutat a „Leleplező eventek” száma. Tavaly számszerűsítve hármat kaptunk, amelyek meghatározták a Samsung piaci működését. Talán a legmegdöbbentőbb az volt, amikor ősszel elhozták a Galaxy S20 FE-t, hagyván kibontakozni a Galaxy Note-szériát. 2021 változást hozhat. Már eleve azzal borították az előző évi tendenciát, hogy az év első hónapján bemutattak egy új készülékcsaládot, a Galaxy S21-et. A jelenlegi híresztelések szerint még erre az évre legalább 2, de inkább 3 darab várható, ami a fontosabb termékbejelentések sorában mutatkozik.

Bizonyos forrás (@TheGalox_) úgy saccolják, hogy…

  • a Galaxy Tab S7 Lite, a Galaxy Book Go, a Galaxy Book Pro és a Galaxy Watch Active 4 kaphatja az egyik blokkot (szerintünk a Galaxy Watch 4 majd csak 2022-ben debütál);
  • egy másikat: a Galaxy Tab S8-széria, a Galaxy Z Flip 2 és a Galaxy Z Fold 3 tudhat magáénak;
  • míg egy harmadikat, vélhetően ősz tájt rendezhetnek meg: a Galaxy S21/Note21 FE és a Galaxy Z Flip Lite / FE készülékekre fókuszálva.

Meglepetés lenne, ha hoznának olyan terméket, amiről alig van információ jelenleg a neten. Így állunk tehát jelenleg, viszont nem szabad elfeledkezni arról, hogy kisebb leleplezésekből lesz bőszen, hiszen nemsokára – március 12-én – hull le a lepel a Galaxy M12-ről, valamint bejelentésének hajnalán jár a Galaxy A52 és a Galaxy A72 termékcsalád is – hiszen az a hír járja, hogy mind a kettőből kapható lesz LTE és 5G képes modell.

Mutatnám a Samsung eddigi okostelefonjaihoz kapcsolódó infógrafikáját:

Infógrafikán a Galaxy Buds Pro vezeték nélküli fülhallgató

Megérkezett piaci forgalmazásba a Samsung következő generációs vezeték nélküli fülhallgatója, a Galaxy Buds Pro. Nem szabad elfelejteni, hogy a Galaxy Buds Live vele párhuzamosan éli életét, a Galaxy Buds+ utódját köszönthetjük személyében, ami számos olyan extra funkciót kapott, amivel az előd nem volt felszerelve.

A Galaxy Buds Pro-t úgy tervezték, hogy valóban holisztikus és intelligens hangélményt nyújtson a felhasználójának. Számos olyan újítással és funkcióval ruházták fel, ami egyaránt jól jöhet kikapcsolódáskor, munkában vagy csak szimplán a hétköznapi életben. Az akkumulátor üzemidején is javítottak, ahogy az ellenállóságán, ugyanis IPx7 vízállósági besorolással büszkélkedik, azaz, ha futás közben elkapna a nyári zápor, akkor sem kell megijedned. Mellesleg finomítottak a hangzásán, illetve megkapta azt az aktív zajszűrést, amit oly sokan hiányoltak belőle.

Mutatnám a gyártó által kiadott hivatalos infógrafikát, amiről leolvasható minden olyan fontos információ és specifikáció, ami malmára hajtja a vizet.

Infografika a Galaxy Book Flex2 5G

Már olvasható a Galaxy Book Flex2 termékcsaládnak a főbb jellemvonása, viszont egy érdekesség felett elsuhantam akkor, amikor elkészítettem a cikket. Az tiszta sor, hogy a Galaxy Book Flex2-ből létezik egy 5G képes kiadás, amiről viszont sehol se tesznek említést, az az eltérő S Pen foglalat. Míg a szimpla modellnél a jobb oldalon kap helyet, addig a SIM kártya képesnél elől. Nyugi, nekem is utólagosan tűnt fel, és meglepett teljesen, mert nem gondoltam volna, hogy tesznek különbséget a két változat házában lévő alkatrész elrendezésen. A jelek szerint a SIM kártyamodul miatt némiképpen át kellett alakítani a beltartalmi elhelyezkedést.

A Galaxy Book Flex2 5G anno szeptemberben került bemutatásra, azonban a forgalmazása csak decemberben startolt el. Dél-Koreában kedvezményesen különféle bundle ajánlatokban volt elérhető. Ami talán picit zavaró lehet egyeseknek, hogy csak a 13.3 inches modell rendelkezik ilyen kiadással, amit nem lehet kérni külön Nvidia videókártyával, csak erősebb Intel Core i7 processzorral. Mellesleg nem egyetlen kamerával, hanem kettővel ruházták fel. A másodikat a billentyűzet felett találjátok bal oldalt.

A többi tényről már írtam, szóbal nézzük át újfent, hogy miket tud a legújabb laptopja a Samsungnak, ami nem várható Magyarországra.

Infografikán a Galaxy A12

A Galaxy A12 lehet az első olyan okostelefonja a Samsung hazai képviseletének, amit elhoznak az év elején a belépő kategóriába. A Galaxy A11 kimaradt az idei portfóliójukból, azonban szinte biztosra vehető, hogy vele fognak érvényesülni a 2021-es évben, hiszen az az árpont, ahova pozíciónálják igényli az utánpótlást. Ami miatt sokaknak tetszhet, az a méretes akkumulátortelepje, hiszen 5.000mAh-ra növekedett, illetve ott lesz az USB-Type-C foglalat is, ami a tavalyi generációnál csak microUSB volt.

Számomra talán a legérdekesebb húzás a specifikációjánál, hogy az ujjlenyomat-olvasót a bekapcsológombba integrálták, mint az összes összehajtható okostelefonjánál. Nem gondoltam volna, hogy a hátlap vagy az előlap helyett arra esik a választásuk. Komolyan rákérdeznék a tervezőinél, miért pont ennél a megoldásnál tették le a voksukat?! – Ha lenne véleményetek, bátran írjátok meg kommentbe. Mutatnám a megszokott infógrafikán, melyek azok a fontos jellemzői, amikkel fel szeretnék venni a harcot a versenytársaival!

Összehasonlító infógrafikán a Galaxy Buds+ és a Galaxy Buds Live

Talán azért is jött jó időben az összehasonlító infógrafika a Galaxy Buds Live javára, ugyanis a Samsung márkaboltokban elstartolt a héten egy leárazási időszak, melynek keretében 10 ezer forinttal olcsóbban juthatunk hozzá, mint az azt megelőző hetekben. Másrészről, a Samsung héten debütált Misztikus Kék színkóddal illetett színvariációra is él a kedvezmény, tehát nincs olyan különleges helyzetben, mint mondjuk a Galaxy Buds+ BTS Edition, ami akarva-akaratlanul csak nem akar lejjebb kúszni.

Alapvetően nem ez az első infógrafikánk a termékhez, hiszen, ha felidézitek, akkor derenghet, hogy elhoztunk egy olyat, ami kimondottan csak rá fókuszál. A Samsung viszont nem a Galaxy Buds+ helyére szánta, hanem egy új termékcsaládot indított el. Ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy mind a kettő jó választás tud lenni. Az aktív zajszűrés ellen megy a két utas hangszóró-rendszer, amit ne írjunk le olyan könnyedén. Üzemidőben is egyetlen órával jobban bírja a korábbi generáció, viszont kialakítása talán egy fokkal kényelmetlenebb, hiszen a Galaxy Buds Live tényleg beleül az ember fülkagylójába.

A többi specifikációhoz kapcsolódó információt olvassátok le az infógrafikáról!