Címke: Akció 2020-06

Most díjazza a Samsung Magyarország, ha ajánlod az ismerőseidnek

Érdekes kampány vette kezdetét múlt hónap végétől, ugyanis a Samsung Magyarország egy láncreakciós promócióba fogott, melynek nem titkolt célja: a márka népszerűsítése, ajánlása és az ügyfeleinek az elégedettségének a növelése. És most az ügyfelek között nem csak újakat, hanem régieket is tessék érteni, mert nagyon okosan lett kitalálva az egész programnak a kialakítása – azaz jól jár az is, aki ajánlja; illetve az is, akinek ajánlják.

A folyamathoz lenne egy leírásom, ami prezentálja, hogy mi lenne a feladatod, ha részt szeretnél venni valamilyen módon a 10%-os vagy a 15%-os kupon megszerzésében:

  1. Az ajánló kupon(kód) – ami 10%-os kedvezményt jelentene – igénylése érdekében látogass el az alábbi oldalra, ahol szükséges lesz a Samsung Accountodba történő bejelentkezésre.
    (Ha ilyennel nem rendelkezel, akkor kattints a ‘Létrehozás’ opcióra.)
  2. Miután beléptél/regisztráltál ellenőrizd le az 1. pontnál az adataidat, illetve ad meg azokat, amiket a rendszer kötelezően kitöltendőnek állít be, mint pl.: lakcím és a többi.
  3. A 2. pontban választhatod ki, hogy az ajánlott személynek SES-es webshopban vagy SES márkaboltban felhasználható kupon(kódo)t szeretnél-e ajándékozni!
  4. A 3. pontban ellenőrizd le, hogy minden megadott adat stimmel, majd véglegesítsd igényedet.
  5. Az ajánló kupon(kódo)t a Samsung Accountodhoz rendelt e-mail címedre kapod meg, melyben tájékoztatnak a részletekről, miszerint:

„Szia X.Y.!

Az ismerősöd az alábbi, 10%-os kedvezményt érő kódot fogja tudni felhasználni a Samsung Experience Store üzletek/webshopok egyikében történő vásárlásához. A kód kizárólag Samsung Galaxy S, Note és Z szériás készülék vásárlása esetén használható fel.

Kód: xxxxxxxxxx

Továbbítsd neki az e-mailt!”

olvasható a visszaigazoló levélben!
A kupon megigénylésének folyamatábrája.
Készítette: Galaxy Világa

Mint fentebb említettem, mindkét fél – azaz az ajánló és az ajánlott is – jól jár. Utóbbi 10%-os kupont kap, ami kizárólag Galaxy S-, Galaxy Z- és Galaxy Note-szériás termékekre használható fel akkor, amikor nincs rájuk kedvezmény, ugyanis másikkal nem vonható össze. (Tippre: Persze márkaboltos vásárlásnál lehet dönteni úgy is, hogy nem kéred az aktuális akciós árat, ha ezzel a promócióval olcsóbbra jössz ki.) Ha megtörtént az ajánlott részéről a vásárlás, akkor – kis idő múlva – a kupon beélesedik és az ajánló a rendszeren keresztül e-mail formájában megkapja a 15%-os kuponját, amelynek felhasználási feltétele egy az egyben ugyanaz.

Jómagam szabad rablásban felajánlom a SES márkaboltos opciómat: ‘57izMuPzHC

A promóció: 2020. június 29-tól 2020. augusztus 31-ig tart.

Íme a promóció kreatívja:

Hazánkat se kerüli el a BTS kiadású Galaxy S20+ és Galaxy Buds+

Éjszaka már megszellőztettük a TikTok oldalunkon valamit, és azt ígértük ott, hogy hamarosan jönnek a részletek. Nos, nem húznám tovább az idegeket, mert már biztosan kikövetkeztette mindenki azt, hogy mire fogunk kilyukadni: Magyarországon is elérhető lesz a BTS kiadású termékcsaládja a Samsungnak, amiről az elmúlt hetek az átlagosnál több bejegyzés született. Bizony, a K-Pop zeneműfajának nagyjaival kötött kollaborációnak eredménye immáron termékek formájában is élvezhető, hiszen az év elején a Galaxy Z Flip-et csak szimplán népszerűsítették velük.

A Samsung Magyarország oldalán is elrajtolt az előrendelés.
Képernyőfotó: Galaxy Világa

A többi országhoz kapcsolódóan, Magyarországon is előrendelés formájában lehet benevezni a termékre, ami 2020. június 26-án startolt és 2020. július 8-ig tart. Az átadási nap: 2020. július 9-e, amikor a fennmaradt készletekre is szabadon lehet már lecsapni. Külön kihangsúlyoznám, hogy a Galaxy Fold-hoz hasonlóan szintén limitált, – a Galaxy Világa információja alapján 50-100 közötti – darabszámmal tessék számolni, szóval nem célszerű abban reménykedni, hogy pici várakozást követően egy akció keretében nyomottabb árazással juthat hozzá a vásárlója. (Limitált kiadásokra amúgy se jellemző az áresés ténye, bár volt már rá példa.)

Hazánkba az alábbi termékek, az alábbi árakon kerülnek bevezetésre:

Az előrendelésnek lesz egy további promóciója, ugyanis azok a vásárlók, akik beneveznek az okostelefonra, azok 50%-os kedvezménnyel juthatnak hozzá a Galaxy Buds+ BTS Edition-höz, azaz 39 995 Ft-ért. A termékcsalád Samsung Experience Store exkluzív, más forrásokban ne keressétek.

Egyelőre sehol sincs említés arról, hogy vezetéknélküli töltőpad BTS kiadása érkezik-e hozzánk?! (Malájziában ugye az, aki a Galaxy Buds+ BTS Edition-ra rendel elő, az ajándékba kapja mellé a nagyjából 15 ezer forint értékű kiegészítőt.) A hazai Samsung márkaboltokban lesz lehetőség az előrendelési igények leadására, amelynek feltétele, hogy a megjelenés napjáig ki kell előleg formájában fizetni a termék végárát, hogy aztán átvételkor egy kiegyenlítő számlával a termékhez vagy éppen termékekhez hozzájuthass.

Képernyő fotót a BTS kiadású aloldalakról.
Forrás: Samsung Magyarország

Frissítés: Elkészültek az aloldalak:

Képernyőfotó: Samsung Magyarország
Képernyőfotó: Samsung Magyarország

Most érdemes Samsung tartozékot vásárolni!

Az idei év emlékezetes lesz shopping szempontból, hiszen a Glamour-napokat elvitte a COVID-19, míg a Joy-napokat részlegesen megtartották májusban, hogy aztán júniusban újratöltés formájában megismételjék azoknak, akik nem mertek a járványhelyzet miatt élni a lehetőséggel vagy csak pusztán lemaradtak. A Galaxy Világ szerkesztősége csak nyári Black Friday-ként említi, mivel a felsőkategóriás készülékek olyan leárazást kaptak, amire nem volt példa mostanság. Mármint ez csak részben igaz, ha csak a Galaxy S20-szériára helyezzük a hangsúlyt, ahol a két kisebb modellnél 60 ezer, míg a nagyobbnál 85 ezer forint maradhat zsebben! És akkor még nem említettem, hogy van lehetőség részletfizetésre megvásárolni, melynek opciói között: a 10, a 15, a 20 és a 24 hónapos 0% THM-es választási lehetőség is könnyebbé teheti a döntés tényét – legalábbis a Samsung márkaboltokban!

Ugye a készülékek akcióihoz nem kell semmiféle kupont átadni vagy virtuálisan bemutatni, viszont a tartozékokra vonatkozó kedvezménynél kicsit másabb a helyzet. A Joy magazinban ott lapul a Samsung márkaboltokba szóló szelvény, amivel azonnali árengedményhez juthat annak felhasználója, ehhez ni:

  • 20% kedvezményt kap Samsung okostelefon- és táblagéptartozékokra.

Természetesen, most is helyet kap rajta némi apróbetűs rész, afféle kizáró felsorolás, melyben megemlítik, hogy a Galaxy Buds-fülhallgatókra és Galaxy-okosórákra nem vonatkozik a kedvezmény! Bizonyos márkaboltokban helyet kapnak utángyártott, de a Samsung által jóváhagyott fóliák (pl.: DomeGlass, ClearPlex, Mobil Outfitters), amire szintén nem, illetve a Harmon, az AKG, a Marley és a JBL termékekre sem – szóval jó, ha ezeket fejben tartjuk, máskülönben felesleges kört teszünk.

Amit viszont sehol sem említenek, hogy a Samsung T5-ös és a T7-es SSD-ire, valamint a memóriakártyáira ugyanúgy felhasználható a 20%-os leütés, amivel azért eléggé jó áron lehet hozzájutni egyik-másik tételhez. Mondanom se kelljen, de már nem egyszer kihasználtam ezt a lehetőséget.

Oké, de mi van akkor, ha nincs kuponom, viszont van SES-ben kiállított Törzsvásárlói kártyám? – Az a legjobb, mert akik rendelkeznek ilyennel, nem szükséges a (beszerzés alatt álló) vouchert átadni, ugyanis a hűséget díjazzák, azaz a kártya felmutatásával egyből kapjuk a kedvezményt. Sőt, ilyenkor akár egymást követően felhasználhatjuk annyiszor, amennyiszer szeretnénk; míg az újságos kupont egyetlen számlán feltűntetett tételekre érvényesíthetjük. Azért van különbség, pláne, ha meggondoljuk magunkat és másnap visszamennénk az otthagyott dolgokért.

A kedvezmény: 2020. június 25-től 28-ig használható fel. Javaslom, éljetek a lehetőséggel!

Íme a promóció kreatívja:

A sestore.hu hirdetménye.
A ses.hu hirdetménye.

Újratöltötték a Joy napokat, avagy itt a nyári Black Friday

A koronavírus miatt se a tavaszi Glamour-napok, se a Joy-napok nem olyanra sikerültek, amilyenre azt bárki szerette volna, ezért júniusban utóbbi megismétlésre kerül. Szerintem senki se fogja bánni, mert a Samsung Magyarország remek ajánlatokkal várja az érdeklődőket! Annyira elképesztően remekkel, hogy felébresztett minket az ágyból, hogy még a reggeli előtt megírhassuk, mennyire érdemes időben belekezdeni a vásárlásba, ugyanis most, a „készlet erejéig” szócskának bizony lehet ereje.

Elkészítően olcsók lettek a Galaxy S20-asok!
Forrás: sestore.hu | Kreálta: Galaxy világa

Kezdeném a sort a legbrutálisabb ténnyel: a februárban bemutatott Galaxy S20-család és Galaxy Z Flip megkapta az első és egyben legkomolyabb árleszállítását. Olyannyira komolyt, hogy a Galaxy S20 Ultra-nál 85 ezer forintot spórolhat az, aki a Samsung portfóliójának legerősebb készülékét szeretné magáénak tudni. A Galaxy S20+ esetén – ez alatt a 4G-s modell értenénk, mivel az 5G-s csak szolgáltatói oldalról került be a kínálatba – 60 ezer forintot tarthatunk a zsebben, míg a legkisebb tagnál, a Galaxy S20-nál is hasonló a kedvezmény mértéke összegben kifejezve. Így aztán eltűntek a magasabbnak tűnő lépcsők, hiszen a Galaxy S20+-hoz mérve elenyésző 20 ezer forintnyi különbséget tarthatunk számon, ami semmi.

Természetesen az év elején befutott Lite-családtagok is megkapták az árleütést, azonban a hónap elején tartott promócióban volt már rá kedvezőbb ár. Nyilván 5 ezer forint differencia nem a világvégét jelentené senki számára ebben az árszegmensben, de 200 ezer forint alatt van tartósan tartva, ami véleményünk szerint árbajnok lehet a kategóriájában.

Az átláthatóság kedvéért mutatnám a megszokott táblázatos felállásban, hogy minek, mennyire változott a végára:

Termék:Tárhely:2020/Q2-es ár:Júniusi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft251 590 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft288 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft324 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft359 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft484 990 Ft399 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft305 990 Ft259 990 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft348 490 Ft299 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft535 990 Ft454 990 Ft

Nyilván az újratöltés során azokra is gondoltak, akik nem akarnak ennyi pénzt kiadni készülékekre! Részükre a Galaxy A-széria két tagja került leárazásra, mindkettő a megszokott árát kapta meg, aminél már láthattunk korábban jobbat, de ez is arra utal, hogy nem mindig célszerű megvárni a „következő promóciót”, mert van az úgy, hogy a jelenleg szállítja a legjobb dealt.

Termék:2020/Q2-es ár:Júniusi ár:Akciós ár:
Galaxy A51135 990 Ft135 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft165 990 Ft134 990 Ft

Felhívnám a figyelmet továbbá, hogy a Samsung Experience Store-ok online felületein is van lehetőség a termékek megrendelésére és házhoz szállítására, hiszen ilyen árszegmensben az már ingyenes, illetve adott városokban csak pár órát vesz igénybe, amivel elkerülhető a felesleges sorban állás, a parkolóhely vadászat és egy csomó időt spórolhatunk azáltal, ha amúgy nem lenne más dolgunk arra fele.

A promóció időtartama: 2020. június 22-től 28-ig, illetve a készlet erejéig!

Íme a kreatívja a promóciónak:

Fókuszba kerültek az idei Galaxy A-szériák

Tegnap zárult a felsőkategóriás termékek promóciója, amelynek keretében: a Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite remek árazást kapott. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy párhuzamosan elstartolt vele egy a hordozható kiegészítőkre fókuszáló ajánlat, melyben a Galaxy Buds-ot eléggé nyomott költséggel kínálják azok számára, akik régóta gondolkodnak benne. Ha viszont más márka fül- és fejhallgató vásárlása előtt állnátok, akkor arra is van egy lejárat nélküli ajánlatuk, azonban most foglalkozzunk a minap startoltukkal, amelynél a 2020-ban napvilágot látott Galaxy A-széria összes tagja feltűnik.

Május hónapjában mutatkozott be a Galaxy A41, azaz a Galaxy A40 utódja. Cirka 1 hónappal a premierjét követően megérkezett az első árleszállítás, amellyel 100 ezer forint alá pozíciónálja a Samsung a középkategóriás portfóliójában. Mellett az év elején befutott két nagyobbik testvére, a Galaxy A51 és a Galaxy A71 szintén megkapta a maga leértékelését; viszont utóbbi az előző hetekhez képest sokkal nagyobb mértékűt. Ha kutakodtok kicsit az archívumban, akkor hamar rátalálhattok az előző akciójára, amelynél 141 990 Ft-ot kértek el érte, most viszont további 12 ezer forint marad a zsebében annak, aki mellette teszi le a voksát!

Mellettük még az utolsó 2019-es A-szériás családtag, a Galaxy A20e tűnik fel, ami a Galaxy A21s megérkezésének hajnalán – június 19-től lesz elérhető – szintén kifutó státuszba került, s ezzel megkapta a végárazását!

A promóció: 2020. június 15. és 21. között, illetve a készlet erejéig tart.

Termék:2020/Q2-es ár:Júniusi ár:Akciós ár:
Galaxy A20e61 990 Ft52 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft104 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft165 990 Ft129 990 Ft

Íme a promóció kreatívjai:

Most érdemes Galaxy Buds-szériás vezeték nélküli fülhallgatóban gondolkodni!

A Samsung Magyarország havi rendszerességgel foglalkozik a hordható okoskiegészítőinek leárazással. Ezeknél a promóciós időszakoknál sokkal hosszabb lejárati idővel dolgoznak, azaz, nem kell attól tartani, hogy keményen egy hétvége áll rendelkezésre, hogy eldöntsük: Kell-e valójában a kiszemelt termék vagy sem?! Május után a június is hasonlót hoz, ugyanis mindegyik terméke bizonyos százalékban leütést kapott – bár a mértékénél lehet találni az előző hónaphoz képest nagyobb és kisebb eltéréseket.

Gondolok a Galaxy Buds-szériára. Samsung márkaboltokban ennyire nyomott áron még egyik típusát sem lehetett megvásárolni. Hiába emelkedett mindkettőnek az ára 2020/Q2-ben, a 36 990 Ft-os vételára a Galaxy Buds-nak teljesen korrekt. A kedvezmény méretékéből adódóan immáron 8 ezer forint differencia figyelhető meg a ‘+’-os családtaghoz képest, bár ez az az összeg, ami még mindig reális tudástárához mérve.

Az okosóráknál lesznek olyan termékek, amiket jobb, illetve olyanok, amiket rosszabb árazással kínálnak. Pl.: a Galaxy Fit 20 ezer forint alá esik be. Nyilván ez még csak egy aktivitásmérőóra, de színes kijelzőjével eléggé hosszú üzemidőre képes. A többi árazását mutatnám a megszokott táblázatos felállásban, amelyben az is megleshető, hogy alapvetően, ha nincs akcióban, akkor milyen végárakkal lehetne számolni.

A promóció: 2020. június 11. és 21. között, illetve a készlet erejéig tart.

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Termék:Modellkód:Júniusi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft11 190 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft19 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft81 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft91 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft124 990 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Termék:Modellkód:Júniusi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft36 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft44 990 Ft

Íme a kreatívja a promóciónak: