Címke: Akció 2021-02

Befutott az első bundle promóció a Galaxy A32 5G-hez

A Galaxy A32 5G az első olyan okostelefonja a Samsung Magyarországnak, ami középkategóriában 5G képességgel rendelkezik. Anno volt arról szó, hogy talán bevezetésre kerülhet a Galaxy A90 5G, azonban a Galaxy Fold érkezésével elállt a döntéstől a hazai részleg, mivel csekély közönség lett volna nyitott rá. Mostanság viszont, ahogy az ötödikgenerációs hálózat egyre nagyobb kiépítéssel bír, az igény is megteremtődik az ilyen termékekre. Érdekességképpen említeném meg, hogy a sort valójában a Galaxy Note10+ 5G nyitotta meg tavaly januárban, ami a Vodafone kínálatába debütált először.

A Galaxy A32 5G hivatalosan múlt pénteken debütált Magyarországon. A 119 990 Ft-os nyitóára magasnak hangozhat, hiszen anno a Galaxy A3x termékcsalád a belépőszint felsőzónáját testesítené meg. Mindezt alapul véve, eléggé elrugaszkodott debüt költségnek tűnik, főleg úgy, hogy maga a szolgáltatás eléggé korlátozottan használható.

Ha viszont a méretes akkumulátor telepje miatt tennéd le a voksod mellette, akkor jó döntés, mert megtartották az 5.000mAh-ás kapacitását. A hazai képviselet elhozta az első promóciót hozzá, ami egy bundle stílusú, azaz a nyitóárán nem csökkent, viszont ráadás terméket ad mellé, ez pedig egy Galaxy Fit2 aktivitásmérő. A kedvezmény nemcsak a Samsung Experience Store-okban és azok webshopjaiban érhető el; hanem a Media Marktban, az emagon, az Edigitálnál, az Euronics-nél és az Alzánál.

Termék:Típusszám:2021/Q1-es ár:
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft

A promóció 2021. február 19. és 28. között zajlik, valamint a készlet erejéig.

Íme a promóció kreatív anyaga:

Hónap végéig tart a készülékbeszámításos Galaxy S21 promóció

Ilyen se történt az elmúlt években. A Samsung hazai képviselete a Galaxy S21 előrendelésekor elindított egy készülékbeszámítással kapcsolatos promóciót, amit immáron másodjára hosszabbított meg. Külföldi fórumokon olvasni lehet, hogy a széria sokkal jobb eladási mutatókat generált az elmúlt 1 hónapban, mint az előző évben debütált Galaxy S20-ak. Részben a sikeréhez az is hozzátartozik, hogy 1-1.5 hónappal a rajta után folyamatosan extra trade-in kedvezménnyel ajánlják ki az érdeklődőknek világszerte.

Nem csak Magyarországon van így, hanem más országokban. Pl.: ha felnéztek az amerikai Samsung weboldalra, akkor láthatjátok, hogyha mondjuk Galaxy S21-re váltanátok egy Galaxy Note20-ról, akkor 550 dollárral kevesebbe kerülne a készüléketek. Hazánkban nem kategórizálják be az átvett termékeket, hanem az dönt az extra kedvezményről, hogy melyikre teszed le a voksod. Ennek értelmében, ha a Galaxy S21 Ultra 5G-re, akkor bizony 40.000 forinttal többért veszik át a régi, elavult okostelefonod, ami a polcon maradva folyamatosan veszítene az értékéből. A promóció lényege tulajdonképpen annyi, hogy ne szenvedjen senki se a jelenlegi telefonjának az eladásával, ha újra vágyik, helyette ezt a terhet leveszi a válláról a Samsung Magyarország.

A kedvezmény általános szerződési feltételét a weboldalon elolvashatjátok. A promóciót csak a Samsung Experience Store-okban éritek el, tehát más csatornákon a meghosszabbítás nincs jelen – ezáltal megőrizve házon belül az exkluzivitást.

Termék:Trade-in extra kedvezmény:
Galaxy S21 5G+20 000 Ft
Galaxy S21+ 5G+30 000 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G+40 000 Ft

A készülék beszámítási promóció: 2021. január 14. és február 28. között zajlik. 

Íme a promóció kreatívja:

Az összehajtható okostelefon se maradnak ki a Valentin-napi promócióhullámból

A Valentin-nap közeledésével felélénkül a páros kedvezmények őrülete. Jelenleg a Samsung Members applikáción belül igényelhető 25%-os kupon a hordozható kiegészítőkre, amelyet a Samsung márkaboltokban, valamint azok webshopjaiban használhattok fel. Vele párhuzamosan elrajtolt egy másik, aminek leginkább az összehajtható okostelefonok iránti érdeklődők fognak őrülni.

Sosem látott árleszállítással próbálja népszerűsíteni a Samsung hazai képviselete a Galaxy Z-termékcsaládját. A következő napokban, hogyha a vásárlók két készüléket választanak egyidejűleg a portfólióból – lehet eltérő és ugyanaz is –, akkor mind a kettő végárából 15%-ot engednek el. A Galaxy Z Flip 4G nem képezi a promóció részét, hiszen kifutott termék. A kedvezmény nem csak a Samsung Experience Store-okban, illetve azok webshopjaiban érhető el, hanem az emag és a Media Markt kínálatában is.

Kíváncsi leszek, mennyire élénkíti meg a termékek forgalmát, hiszen bárhogy nézzük, egy vásárlással minimum 1 millió forintot ott kell hagyni a felsorolt üzletekben. Nyilván a cégek visszaigényelhetik az ÁFÁ-t, de hétköznapi emberektől az picit távol áll a vásárlás opciója – legalábbis saját magamból kiindulva ennyi pénzt valószínűleg másra költenék.

Termék:Típusszám:2021/Q1-es ár:15%-os kedvezményes ár:
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft454 742 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GBSM-F916B749 990 Ft637 492 Ft

A promóció 2021. február 11. és 14. között zajlik, valamint a készlet erejéig.

Íme a promóció kreatívjai:

Leárazták a Galaxy S10- és Galaxy Note10-család tokjait, mivel kifut a készülék!

Régóta jártatom a szám, hogy a hazai piacról eltűnnek a tavalyelőtti felsőkategóriás készülékek, azonban ez út közben be is következett. A Galaxy S10-szériából már csak az 1TB-os tárhelyopciója tűnik fel elvétve a beragadt készleteken; míg a Galaxy Note10-családból a Galaxy Note10+. Színválasztás terén pedig már tényleg limitálják a döntéshozatal egyszerűségét. Nem csak az okostelefonokat nehéz beszerezni, hanem a hozzájuk tartozó kiegészítőket is. Ilyen az, amikor egy termék elérte az életpályájának a végét!

Tudomásunkra jutott, hogy a beragadt készleteken lévő tokjait az egyik hazai üzletlánc, a Bravophone Kft. kiszóró akció formájában szeretné értékesíteni. Hozzájuk kötődik: az Allee-ban, a győri Árkádban és a Kökiben található márkabolt, valamint a Downtown SES, illetve a sestore.hu webshop.

Aki tökéletesen meg van elégedve a jelenleg használt Galaxy S10 vagy Note10 családtagjával, az használja ki a promóciót; ugyanis utána lehetetlen lesz beszerezni bármilyen tokvariánst. Mellesleg az eredeti áraikhoz képest igen jelentősen leárazták. A teljesség kedvéért az egykori nyitány árcímkéivel mutatnám, mostanság mennyi lesz az annyi! Az összesített táblázatoktól valo eltérésért nem vallalunk felelősséget, illetve célszerű akár üzletet felhívva érdeklődni, hogy a kiszemelt darab merre található, mert nincs mindenből mindenhol – de idő közben le is nullázódhatnak a készleteik.

A promóció: 2021. február 11-én startolt, ami visszavonásáig érvényes! Ha tippelnünk kellene, akkor a hónap végét mondanánk, hiszen tavaly március 1-jével tűnt el a Galaxy S10e a hazai forgalmazásból.

A Galaxy S10e tartozékok kedvezményei:

Termék:Eredeti ár:Akciós ár:
ET-FG970CTEGWW, Screen Protector, Transparent 4 990 Ft1 990 Ft
EF-PG970TBEGWW, Silicone Cover, Black6 990 Ft2 990 Ft
EF-PG970TWEGWW, Silicone Cover, White6 990 Ft2 990 Ft
EF-PG970TYEGWW, Silicone Cover, Yellow6 990 Ft2 990 Ft
EF-RG970CWEGWW, Protective Standing Cover, White9 990 Ft3 990 Ft
EF-ZG970CYEGWW, Clear View Cover, Yellow14 990 Ft5 990 Ft
EF-VG970LBEGWW, Leather Cover, Black13 990 Ft5 990 Ft
EF-VG970LWEGWW, Leather Cover, White 13 990 Ft5 990 Ft
EF-VG970LJEGWW, Leather Cover, Gray 13 990 Ft5 990 Ft
EF-VG970LGEGWW, Leather Cover, Green 13 990 Ft5 990 Ft
EF-VG970LYEGWW, Leather Cover, Yellow 13 990 Ft5 990 Ft
EF-VG970LNEGWW, Leather Cover, Navy 13 990 Ft5 990 Ft
EF-VG970LREGWW, Leather Cover, Red 13 990 Ft5 990 Ft
EF-NG970PWEGWW, LED View Cover, White 17 990 Ft7 490 Ft

A Galaxy S10 tartozékok kedvezményei:

Termék:Eredeti ár:Akciós ár:
EF-PG973TYEGWW, Silicone Cover, Yellow6 990 Ft2 990 Ft
EF-VG973LWEGWW, Leather Cover, White13 990 Ft5 990 Ft
EF-VG973LYEGWW, Leather Cover, Yellow13 990 Ft5 990 Ft

A Galaxy Note10 tartozékok kedvezményei:

Termék:Eredeti ár:Akciós ár:
EF-QN970TTEGWW, Clear Cover, Transparent5 990 Ft1 990 Ft
EF-PN970TWEGWW, Silicone Cover, White6 990 Ft2 990 Ft
EF-PN970TSEGWW, Silicone Cover, Silver6 990 Ft2 990 Ft
EF-PN970TLEGWW, Silicone Cover, Blue6 990 Ft2 990 Ft
EF-PN970TPEGWW, Silicone Cover, Pink6 990 Ft2 990 Ft
EF-PN970TREGWW, Silicone Cover, Red6 990 Ft2 990 Ft
EF-RN970CBEGWW, Protective Standing Cover, Black10 990 Ft3 990 Ft
EF-RN970CSEGWW, Protective Standing Cover, Silver10 990 Ft3 990 Ft
EF-VN970LWEGWW, Leather Cover, White13 990 Ft5 990 Ft
EF-VN970LJEGWW, Leather Cover, Gray13 990 Ft5 990 Ft
EF-VN970LLEGWW, Leather Cover, Blue13 990 Ft5 990 Ft
EF-VN970LAEGWW, Leather Cover, Camel13 990 Ft5 990 Ft
EF-VN970LREGWW, Leather Cover, Red13 990 Ft5 990 Ft
EF-KN970CBEGWW, LED Cover, Black14 990 Ft5 990 Ft
EF-KN970CWEGWW, LED Cover, White14 990 Ft5 990 Ft
EF-ZN970CWEGWW, Clear View Cover, White14 990 Ft5 990 Ft
EF-ZN970CPEGWW, Clear View Cover, Pink16 990 Ft5 990 Ft
EF-ZN970CSEGWW, Clear View Cover, Silver16 990 Ft5 990 Ft
EF-NN970PWEGWW, LED View Cover, White17 990 Ft7 490 Ft
EF-NN970PSEGWW, LED View Cover, Silver17 990 Ft7 490 Ft
EF-NN970PPEGWW, LED View Cover, Pink17 990 Ft7 490 Ft
EF-NN970PREGWW, LED View Cover, Red17 990 Ft7 490 Ft
EF-NN970PBEGWW, LED View Cover, Black17 990 Ft7 990 Ft

A Galaxy Note10+ tartozékok kedvezményei:

Termék:Eredeti ár:Akciós ár:
EF-QN975TTEGWW, Clear Cover, Transparent5 990 Ft1 990 Ft
EF-PN975TLEGWW, Silicone Cover, Blue6 990 Ft2 990 Ft
EF-PN975TPEGWW, Silicone Cover, Pink6 990 Ft2 990 Ft
EF-PN975TREGWW, Silicone Cover, Red6 990 Ft2 990 Ft
EF-VN975LWEGWW, Leather Cover, White13 990 Ft5 990 Ft
EF-VN975LJEGWW, Leather Cover, Gray13 990 Ft5 990 Ft
EF-VN975LAEGWW, Leather Cover, Camel13 990 Ft5 990 Ft
EF-KN975CWEGWW, LED Cover, White14 990 Ft5 990 Ft
EF-KN975CBEGWW, LED Cover, Black14 990 Ft5 990 Ft
EF-ZN975CBEGWW, Clear View Cover, Black16 990 Ft5 990 Ft
EF-ZN975CWEGWW, Clear View Cover, White16 990 Ft5 990 Ft
EF-NN975PWEGWW, LED View Cover, White17 990 Ft7 990 Ft
EF-NN975PSEGWW, LED View Cover, Silver17 990 Ft7 990 Ft

Okoskiegészítőket árazott le a Samsung, de eltérő kedvezménnyel!

Az okostelefonokra és a tabletekre hónap végéig tartó promóció startolt hétfőn. Vasárnap még lehet élni a Galaxy S21-hez kapcsolódó készülékbeszámításos ajánlattal, melynek keretében, akár 40 ezer forint maradhat a zsebetekben. Az okoskiegészítők egyikben sincsenek megemlítve! Nem véletlenül, hiszen minap rajtolt el az a kedvezményőrület, amire érdemes lesz odafigyelni. Általában valamilyen mértékkel le vannak ütve az okosórák és a vezeték nélküli fülhallgatók az alapárukhoz mérve, viszont a Samsung hazai képviselete két eltérő árcsökkentést alkalmaz, így, ha valaki nem figyel oda, lecsúszhat a legjobb ajánlatról.

A Samsung márkaboltokban instant -15%-kal kínálják alacsonyabb áron az aktivitásmérőket, az okosórákat és a vezeték nélküli fülhallgatók bizonyos tagjait. (A Galaxy Buds Pro nem használható fel!) Ez se lenne rossz, de van jobb ajánlatuk – csak éppen elrejtve. A Samsung Members-ön belül lehet igényelni 25%-os kedvezményre jogosító vouchert, amivel még akciósabban juthattok hozzájuk. A lentebbi táblázatban feltűntettem mindkét árzónát.

FONTOS: amikor megigényelitek a kedvezménykódot, akkor a felület megkérdi, melyik webshopban szeretnétek felhasználni. Amelyikhez kikéritek, csak odaszól. (Cserére nincs lehetőség.) A boltban történő, személyes átvételes vásárlás sincs kizárva az opciók közül, ilyenkor nyilván az ottani értékesítők rögzítik a kódodat a számlához, amivel inaktiválódik majd. Arra viszont ügyeljetek, hogyha a sestore-hoz kapcsolódót választottátok, már nincs lehetőségetek a másik franchise-ban felhasználni. És fordítva is hasonló a felállás.

A Samsung Members-ben lévő promóciós kód kikérésének folyamata.
Forrás: Galaxy Vilaga

2021. február 10-ig futott az a promóció, melyben 150 ezer feletti vásárlás után ajándékba járt egy 20 ezer forint értékű kupon. A Samsung Magyarország engedélyezi a kupon felhasználását, viszont csak a 15%-os kedvezmények esetében; a 25%-osokra már nem. Célszerű mérlegelni, melyikkel jössz ki jobban!

A promóció: 2021. február 8. és 21. között zajlik. Ritkán szokott lenni ilyen mértékű árleszállítás, így, aki ilyen termékekben gondolkodik, az mindenképp használja ki.


Az aktivitásmérők és az okosórák:

Termék:Modellkód:2021/Q1-es ár:Akciós ár:Samsung Members
kód felhasználásával
az ár:
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft13 590 Ft11 993 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50059 990 Ft49 990 Ft44 993 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81084 990 Ft71 990 Ft63 743 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80094 990 Ft79 990 Ft71 243 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ84 990 Ft71 990 Ft63 743 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ94 990 Ft79 990 Ft71 243 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS109 990 Ft93 490 Ft83 493 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS119 990 Ft101 990 Ft89 993 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840144 990 Ft122 990 Ft108 743 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850154 990 Ft130 990 Ft116 243 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE224 990 Ft190 990 Ft168 743 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Termék:Modellkód:2021/Q1-es ár:Akciós ár:Samsung Members
kód felhasználásával
az ár:
Galaxy Buds+SM-R17552 990 Ft44 990 Ft39 743 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18064 990 Ft54 990 Ft48 743 Ft

Íme a Samsung Membersben található kreatív:

Hónap végéig tartó promócióval csökkentik a Galaxy A12 árait

Februárban már a tavaszt várja a hazai Samsung képviselet. Érdekes a jelenlegi felállás a promóciók kapcsán, ugyanis, mint azt tegnap olvashattátok, két januárban elrajtolt kedvezményét hosszabbította meg. Az egyik a Galaxy S21 termékcsaládhoz kapcsolódó, melynek lényege abban merülne ki, ha készülékbeszámításával váltanátok, akkor jobban jöttök ki a végelszámolásnál. A másik esetében járna egy 20 ezer forintos ajándékkártya, amit a következő vásárlás során használhattok fel. (A részletekbe már tényleg nem bonyolodnánk, hiszen az archívumban rátalálhattok.)

Most két egyidejűleg futó akcióra hívnám fel a figyelmetek. A februári okostelefon áraknál olvashattátok, hogy egész hónapra leakciózzák a legtöbb készüléket. Igen ám, viszont a Galaxy A12 kakukktojást képez azáltal, hogy frissen bevezetett termék. Nem kellett sokat várni az első áresésére, ugyanis egy hónapon belül bekövetkezett. Cserébe teljes februárban élvezhetjük, és közben az se titok már, hogy nem csak 64GB-os tárhellyel, hanem 128GB-ossal is debütál a magyarországi független kereskedésben.

Aki ki szeretné használni az ajánlatot, az 2021. február 8. és 28. között látogasson el bármelyik Samsung márkaboltba, vagy az ahhoz tartozó webshopba.

Termék:Típusszám:2021/Q1-es ár:Akciós ár:
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft

A tabletek se maradnak ki a mókából, melyek közül a felsőkategóriára helyeződik a prioritás. A tavaly debütált összes opciójukra árleszállítást alkalmaznak, melyet azok az érdeklődők fognak legjobban díjazni, akik régóta szemeznek a Galaxy Tab S7-termékcsaláddal. Mindegyik tag jelentősen olcsóbban érhető el – amire Black Friday-kor volt más csatornákon precedens, nem pedig Samsung Experience Store-ok által. Érdemes fejben tartani azt is, hogy a Galaxy Tab S7 Wi-Fi változata azáltal, hogy 250 ezer forint alá mérséklődik, már csak 2 éves garanciával büszkélkedik. Ha valakinek ez probléma, akkor nem a legjobb időszak a vásárlásra, hiszen alapból 3-mal kapná, amit szerintem átgondolandó tény.

A lentebbi árak: 2020. február 8-tól 21-ig érvényesek, illetve a készlet erejéig.

Termék:Modelkód:2021/Q1-es ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft369 990 Ft

Íme a kreatívja a promóciónak: