Címke: Akció 2021-04

Az áprilisi aktivitásmérők, okosórák és más kiegészítők árazásáról…

Márciusban a boltok bezárása miatt nem kerültek ki a lenti kreatívok, azonban muszáj szem előtt tartani a tényt, hogy immáron a Samsung okosórái is képesek az EKG- és a vérnyomásmérésére. (Zárójelben azért hozzá tenném, hogy mióta jelen van a Galaxy Watch3 okosórámban, egyszer sem indítottam el. Jómagam azon felhasználók közé tartozom, akiket a jelenlétük nem túlzottan mozgat meg, hiszen se korban, se másban nem vagyok ott, hogy fontos információkat szolgáltasson az az tény, hogy most magas éppen vagy alacsony. Ti miként vagytok a ténnyel?)

Kifutó státuszban emlegethető a Galaxy Fit, a Galaxy Fite és a Galaxy Watch Active. Ezek lekerültek a szokásos havi figyelős táblázatból. A márkaboltok némelyikében azért még fellelhetők. Értelemszerűen a februári árazással vásárolhatjátok meg, de mindenképpen közülük akarnátok egyre beruházni.

Az általam megszerzett információk szerint, a lentebbi okosóra és okoskiegészítő árak: 2021. április 1. és 18. között érvényesek, de nincs kizárva, hogy a hónap második felére is meg lesznek hosszabbítva, így kezeljük őket teljesen havi szinten.

Az aktivitásmérők és az okosórák:

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft14 390 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81084 990 Ft76 490 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80094 990 Ft85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ84 990 Ft76 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ94 990 Ft85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS109 990 Ft98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS119 990 Ft107 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840144 990 Ft130 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850154 990 Ft139 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE224 990 Ft202 490 Ft

Több hónapon keresztül, nem sok árváltozást tudtam felmutatni az eSIM képes okosórák piacáról, azonban megtört a jég. Az év második negyedévébe lépve a Telekom módosított rajtuk, és sokkal barátibbá tette a leendő vásárlóinak. A csavar, hogy mindezt csak a Galaxy Watch 3 eSIM családdal érvényesítette, a többiek árcímkéjéhez nem nyúlt, de legalább a frissebb modellek vásárlására ösztönözi az érdeklődőket, ami jobb a piacnak.

Termék:Modellkód:Áprilisi ár:
Galaxy Watch eSIM 42mmSM-R815FZKATMH119 680 Ft
Galaxy Watch eSIM 46mmSM-R805FZSATMH129 800 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS124 960 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS134 860 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 41mmSM-R845158 840 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 45mmSM-R855168 740 Ft

További okoskiegészítők:

Lerostálódott a Galaxy Buds a vásárolható készülékek listájáról. Aki az első generációban gondolkodik, annak beragadt készleteket kell felkutatni. Amondó vagyok, hogy felesleges keresgélés helyett, inkább ugorjatok szintet és nevezzetek be újabbra, hiszen tudnak annyival többet. Mellesleg, a Galaxy Buds Pro megkapta az első komolyabb árleszállítását. A Galaxy SmartTag is bekerült a csapatba, hogy hirdethesse az igét.

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy Buds+SM-R17552 990 Ft44 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft63 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18064 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Buds ProSM-R19089 990 Ft76 490 Ft
Galaxy SmartTagEI-T530013 490 Ft11 490 Ft

Az áprilisi tablet árakról…

Bármennyire szeretnék egy tartalmas bevezetőt írni a tabletek világához, sehogy se sikerül, ugyanis a Samsung az év első negyedévében nem csinált a portfóliójával semmit. Maximum annyit, hogy eltűntette a Galaxy Tab Active3 EE LTE termékét. Nem vesztettünk vele sokat, hiszen a hazai kínálatban inkább a B2B forgalmat erősítette, nem pedig a normális kereskedelemét. Tulajdonképpen, ezért vezették be az Enterprise Edition variánst belőle. Másrészről, akinek masszív táblagépre lett volna szüksége, annak ott van továbbra is a Galaxy Tab Active Pro, amit inkább a felsőkategória alsó szegmensébe sorolnánk, mint a középkategóriába.

Ha már felemlegettük a csúcskategóriás kütyüket, akkor előre vetíteném, hogy várható a Galaxy Tab S7-termékcsaládnak pénztálcabarát változatának bevezetése, amit nyár első hónapjában leplezhetnek le. Addig még előttünk egy április és egy május, amikor megint csak erősödhet a kereslet meglévők iránt, mégis csak jönnek az érettségik és a shopping napok.

A most következő árak tájékoztató jellegűek, amelyek promóciók hatására változhatnak. Az árcímék 2021. április 1. és 30. között értendők.

A tavasz kiemelt slágertermékei a tabletek világában.
Forrás: Samsung

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft47 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft58 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720149 990 Ft139 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725169 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610134 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615154 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

Az áprilisi okostelefon árakról…

Magunk mögött tudjuk 2021 első negyedévét. Csak szerintem sikerült egy kicsit felemásra? A Samsung stratégiát váltott, ugyanis már januárban Unpacked eseményt tartott, hogy lerántsák a leplet a legújabb csúcskategóriás készülékeikről. A döntés hátterében az állhatott, hogy nincs sok értelme elcsúsztatni tavaszig az újdonsült termékek bevezetését, hiszen abból a versenytársai profitálnak, valamint ismét megtréfálhatja őket a COVID-19 világjárvány x. hulláma. Inkább biztosra mentek és elhozták a Galaxy S21-eseket.

Nem csak ez történt, hiszen márciusban megérkeztek a Galaxy A-széria legújabb tagjai, amelyeknél az árazás picit magasabb lett, viszont ha szembesítjük a képességeik tárházával, akkor már jobban fest a végeredmény. Száz szónak is egy a vége, a dél-koreai vállalat megnézi, hogy a kiszámítható stratégiájukat felborítását követően miként reagál a piac a döntésükre. Szerintem, előnyükre válik a változtatás, de amint lesznek első negyedéves kimutatások elhozom, most viszont koncentráljuk a másodikra, hiszen ekkor lesznek a Glamour és a Joy napok, amik kiemelten fontosak.

A most következő árpontok tájékoztató jellegűek, illetve április 1-je és 30-dika között értendők. Természetesen a változás jogát fenntartjuk, ha kérdésed merülne fel, akkor használd a komment szegmenst!

A Galaxy S21 színvariációi.
Forrás: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Eléggé sok belépő- és középkategóriás készüléke foglal helyet a portfóliójában a Samsungnak. Nem csak a 2020-as évből tűnik fel, hanem a 2019-esből is, hiszen még mindig nem kopott ki a Galaxy A20-termékcsalád gyengített és erősített változata.

Koncentráljunk a 2021-es Galaxy A-szériára, ami magasabban nyitott, mint az előző generációja. Mellesleg, a Galaxy A32-ből és a Galaxy A52-ből rendelkezünk 5G képes variánssal is a szimpla LTE modellekhez képest, amelyek árpontja picit magasabb, de hát az új technológia mindig magában hordozza az extra kiadást.

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy A20eSM-A202F61 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A20sSM-A207F64 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A21s 32GBSM-A218F69 990 Ft57 990 Ft
Galaxy A21s 128GBSM-A217F84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 64GBSM-A315F89 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 128GBSM-A315F94 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A41SM-A415F94 990 Ft
Galaxy A51SM-A515F135 990 Ft
Galaxy A71SM-A715F165 990 Ft
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F109 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft
Galaxy A52 128GB SM-A525F139 990 Ft
Galaxy A52 5G 128GB SM-A526B 169 990 Ft
Galaxy A72 128GB SM-A725F174 990 Ft
Galaxy Xcover 4sSM-G398F94 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A csúcskategóriás termékek körébe nem érkezett frissítés. A Samsung hazai képviselete folytatja a márciusban elkezdett kampányát. Tartósan alacsony árponton tartja a Galaxy S20 FE-nek a 128GB-os alaptárhelyű változatát, míg a nagyobbra egyáltalán nem fókuszál. Utolsókat rúgja a Galaxy S20-termékcsalád két nagyobbik tagja, hiszen az utód megérkezésével eltűnőben a tavaly év elején debütált tagjai.

Ami viszont különbség a 2021/Q1-hez képest, hogy a Galaxy Z Fold2 5G árán is módosítottak. 750 ezer forintról lecsapták 630 ezer forintra. Még mindig a jelenlegi legmagasabb árazású termékük, de hát innovációból bőszen fel tud mutatni, így megéri a pénzét. Szintén lenyomták a Galaxy Z Flip 5G-nek a végárát 500 ezer alá.

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy S20 FE 128GBSM-G780F249 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S20 FE 256GBSM-G780F274 990 Ft
Galaxy S20+ 128GBSM-G985F379 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G 128GBSM-G988B512 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft
Galaxy Note 10 256GBSM-N970F359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+ 256GBSM-N975F409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 20 256GBSM-N980F354 990 Ft289 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GBSM-N986B484 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft481 490 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GBSM-F916B749 990 Ft629 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.

Zajlanak a Glamour napok

Márciusban nem sok promócióról tudtunk beszámolni, hiszen a Samsung Experience Store-ok zárva tartottak a kormányrendeletből fakadóan. A 2.5 milliomodik vakcina beadását követően az üzletek szerdán (április 7-én) nyithattak, ami pont egybe esik a Glamour napok kezdetével. Tudjátok, hazánkban kétszer két shopping days időszak van. Az egyik a már emlegetett Glamour, a másik pedig a Joy napok, amelyek fél évente ismétlődnek.

A Samsung márkaboltok természetesen részt vesznek az őrületben több forinton. Először is, leakciózták a tavalyi Galaxy A-széria két legkedveltebb tagját, a Galaxy A51-et és a Galaxy A71-et, amelyek hasonló árfekvésben nem igazán lesznek mostanság – maximum következő hónapban a Joy-kor. Előbbi az áprilisi árához viszonyítva 5 ezerrel, utóbbi pedig 10 ezerrel lett kedvezőbb ajánlatú, de a megszokott táblázatos felállásban prezentálnánk a változást:

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:Akciós ár:
Galaxy A51SM-A515F135 990 Ft99 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A71SM-A715F165 990 Ft129 990 Ft119 990 Ft

A kiegészítőkről se feledkezzünk el, ugyanis, ha rendelkezel a Samsung Experience Store-okba felhasználható Glamour kuponnal, akkor bizonyos mértékű kedvezményre lesz jogosult. (Azt azért hozzátenném, hogy ha ott lapul a táskátokban egy Samsung törzsvásárlói kártyával, akkor mindenképpen használjátok, mert annak felmutatásával nincs szükség a kuponra, hanem egyből megkapjátok az árlecsapást.) Mutatnám, miből mennyit engednek el:

  • 20% kedvezmény minden Samsung tartozékra és kiegészítőre,
  • 10% kedvezmény minden JBL termékre

FONTOS: Noha, az okosórákat és az SSD-ket is tartozékként kezelik a Samsung Experience Store-ok, ezeknél a termékeknél sajnos nem lehet alkalmazni a 20%-os árengedményt – bár, azért lenne egy olyan teóriánk, hogy a webes felületek annyira ezt nem fogják ellenőrizni, legalábbis az SSD-ket biztosan nem. Egy próbát megér, csekkolja, aki kíváncsi rá.

A promóció 2021. április 7. és 11. között zajlik, valamint a készlet erejéig.

Íme a kreatívja a promóciónak: