Lezajlott a Samsung webáruház Valentin-napi promóciója, amelynek keretében elégge jó ajánlatok születtek, ha párosban gondolkodtatok. Február másik (népi) eseménye egyértelműen a farsang, amire a jelenlegi akcióörületét építette a hazai képviselet. Számomra, azért akadnak kérdőjelek vele kapcsolatban, ugyanis a készülék beszámításra ösztönző kampányból a legnépszerűbb középkategóriás modell, a Galaxy A53 5G kimaradt, melynek ténye előtt bután nézek. Valószínűsíthető, hogy a közelgő utódjának tavaszi premierje befolyásolhatta – bár akkor a Galaxy A33 5G mit keres ott?! Valaki fejtse meg nekünk!
A Samsung Magyarország webshopja szintén foglalkozik készülék beszámítással, mint a Samsung Experience Store-ok vagy éppen más csatornák; ám ők a TMX-szel dolgoznak együtt. Azon listát, mely termékekre tartanak igényt, ide klikkelve éritek el. Érdekes szem ügyre venni, hiszen, ha ott nem szerepel, akkor ebből a promócióból kimaradtok. Fontos még az elején leszögezni, hogy csak a lentebbi táblázatba foglalt ráadás összegek vonódnak le az adott modellnél a pénztárnál; amit a beszámított kütyü után kapnátok, azt a TMX fogja utalni, miután beérkezett hozzá és megbizonyosodtak arról, hogy minden valid.
A Samsung Magyarország farsangi promóciója: 2023. február 16. 10 óra és február 27. 9 óra között zajlik, valamint a készlet erejéig. Jó látni, hogy az éjféli kifutást lecserélték reggelire, így mindenki tud egyet aludni rá.

Ahogy az a táblázatból kiderül, a tavalyi modellekre helyeződik a farsangi trade-in extra kedvezmény. Ha netán valamelyiket nem adná be, akkor érdemes felvenni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, akik tudják riportálni a jelenséget javításra.
Termék | Modellkód | Trade-in kedvezmény |
---|---|---|
Galaxy Tab S8 Ultra | SM-X900 | SM-X906B | 90 000 Ft |
Galaxy Tab S8+ | SM-X800 | SM-X806B | 70 000 Ft |
Galaxy Tab S8 | SM-X700 | SM-X706B | 50 000 Ft |
Galaxy S22 Ultra 5G | SM-S908B | 50 000 Ft |
Galaxy S22+ 5G | SM-S906B | 35 000 Ft |
Galaxy S22 5G | SM-S901B | 35 000 Ft |
Galaxy S21 FE 5G | SM-G990B | 25 000 Ft |
Galaxy A33 5G | SM-A336B | 15 000 Ft |
Kreálta: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország
A tartozékok szintén nagy fókuszba kerülnek, ugyanis, ha kettőt vásároltok egyidejűleg, akkor mind a kettőből 20%, ha hármat, akkor pedig mind a háromból 30% kedvezményt kaphattok. Célszerű nagyban gondolkodni, mégis csak a 20%-nál a 30% sokkal jobb – akár összeállni haverral, családtaggal. Mellesleg, időnként elérhető a chaten extra ajánlat, szóval csak okosan, hogy több maradjon a zsebben.

Forrás: Samsung Magyarország
Nem szokásuk a tévékre kitérni, de ha most vásárolnátok, akkor hangprojektorral együtt tegyétek, ugyanis kaptok 25% árengedményt utóbbira. Mutatnám táblázatba foglalva, mit-mennyiért lehet haza vinni:
Termék | Alapár | Promóciós ár |
---|---|---|
HW-B450 B-szériás Hangprojektor (2022) | 74 990 Ft | 56 243 Ft |
HW-B550 B-szériás Hangprojektor (2022) | 104 899 Ft | 78 674 Ft |
HW-B650 B-szériás Hangprojektor (2022) | 124 899 Ft | 96 674 Ft |
HW-LST70T 3ch The Terrace Hangprojektor | 259 990 Ft | 194 993 Ft |
HW-Q600B 3.1.2 ch Hangprojektor (2022) | 169 990 Ft | 127 493 Ft |
HW-Q60B Q-szériás Hangprojektor (2022) | 139 899 Ft | 104 924 Ft |
HW-Q700B 3.1.2 ch Hangprojektor (2022) | 204 901 Ft | 153 676 Ft |
HW-Q800B 5.1.2 ch Hangprojektor (2022) | 249 900 Ft | 187 425 Ft |
HW-Q930B 9.1.4 ch Hangprojektor (2022) | 329 900 Ft | 247 425 Ft |
HW-Q990B 11.1.4 ch Hangprojektor (2022) | 449 900 Ft | 337 425 Ft |
HW-S60B S-szériás Hangprojektor (2022) | N/A | -25% |
HW-S61B S-szériás Hangprojektor (2022) | 124 899 Ft | 93 674 Ft |
HW-S800B 3.1.2 ch Hangprojektor (2022) | 209 901 Ft | 157 246 Ft |
HW-S801B 3.1.2 ch Hangprojektor (2022) | 209 901 Ft | 157 426 Ft |
MX-T70 Sound Tower | N/A | -25% |
Sound Tower MX-ST40B (2022) | 99 899 Ft | 74 924 Ft |
Sound Tower MX-ST50B (2022) | 129 899 Ft | 97 424 Ft |
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország