Címke: Android 10

Szépen halad a One UI 2.5-re történő frissítés

Míg több országban megkezdődött a One UI 3.0-nak a béta tesztidőszaka, addig a szoftverfejlesztők véghajrába kerültek a One UI 2.5-ös felületének a frissítési ütemezésével. Szinte minden olyan készülékre megérkezett már, amire el akarták hozni – persze akadnak régiók, mondjuk a hazai független XEH-s, ahol még nem teljes az összkép. Az utolsó One UI 2.x verziót a Galaxy Note20-szal mutatták be, ami a már emlegetett 2.5-ös verziószámmal büszkélkedik. Ezzel pedig kijelenthető, hogy zárul az életpályája, ami jó hír lehet azoknak, akik csak belépőszintű vagy közép alsó szegmensű terméket vásároltak, mivel akadnak köztük olyanok, amelyek csak 2.0-ra update-telödtek gyengébb hardveri adottságaikból fakadóan, így várják a főverzió ugrást.

A One UI 2.5 egyik húzó USP-je a vezeték nélküli DeX mód elhozása volt, amit a gyártó 2019 után piacra dobott tévéinél lehet használni. Anno a Galaxy S8-cal mutatkozott be az üzemmód, amihez a DeX Station nevű kiegészítő elengedhetetlen volt, majd a Galaxy S9-cel Dex Pad-ra váltottak. A dél-koreai vállalat viszonylag hamar belátta, hogy ha népszerűsíteni szeretnék a funkciót, akkor el kell hagyniuk a plusz kiegészítő használatát. Végre bizonyos esetekben nincs szükség a plusz kábelre. Egy másik érdekes húzás a felületnél a Wi-Fi-nek az okosítása, amivel stabilabb kapcsolatra képes azáltal, hogy a felhasználót informatív jelleggel tájékoztatja.

A One UI 2.5 életciklusa augusztusban vette kezdetét. A felsőkategóriát egészen a 2018-as modellekig frissítik fel, azonban a Galaxy S9-eknél és a Galaxy Note9-nél még éppen az átírási folyamat zajlik. Vélhetően napokon/heteken belül a magyar felhasználóknál is feldobódik a szoftverfrissítési lehetőség, amivel bátran éljetek. Külön kiemelném a Galaxy A51 és a Galaxy A71 duóját, hiszen a két középkategóriásra szintén befut, csak éppen a hiányosabban változata – mivel DeX módra egyik sem alkalmas.

UPDATE: Közben megérkezett a Galaxy S9-családra!

A tisztán látás mivoltából összeszedtük a felületváltás élesítésének kiadási dátumait, így, aki már régebben telepített frissítést a készülékére, az is csekkolni tudja, hogy van-e rá már 2.5 vagy sem?!

A kép illusztráció.
Fotó: Galaxy Világa

Íme a frissítési menetrend:

2020 augusztusában:

2020 szeptemberében:

2020 októberében:

2020 novemberében:


Zárásképpen másolnám a hivatalos frissítési leírást:

  • Samsung DeX:
    • Vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása.
      Vezeték nélküli csatlakozás TV-készülékekhez Wi-Fi Direct segítségével (Miracast-tal kompatibilis).
    • Gyorspanel DeX: 2019 után forgalomba bocsátott Samsung okostelevíziók használata javasolt.
      Képernyőnagyítás és betűméret-opciók támogatása a testreszabáshoz eltérő kijelzőméreteknél.
  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: A Pro Video funkció feljavításra került.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.

Befutott a Galaxy S9-családra is a One UI 2.5-öt tartalmazó frissítés

Sokan úgy gondoltuk, hogy nem terjeszti ki a Samsung a One UI 2.5-ös felületét a tavalyelőtti csúcskategóriás készülékeire, azonban nem hagyja magára a felhasználóit. Tegnap adtuk hírül, hogy a Galaxy Note9-re élesítették az újdonságokat, viszont a szoftverfejlesztők nem álltak meg az egykori őszi felsőkategóriásnál, hanem a tavasziakat is beállították a sorba. Ezzel pedig bátran kijelenthetjük, hogy mindkét modell megkapta várhatóan az utolsó teljesértékű update-ját, hiszen lezajlott a két főszoftver frissítése, ami által már csak arra lehet következtetni, hogy biztonsági javításokkal rukkolnak elő a folytatásban.

Az Galaxy S9-re a G960FXXUCFTJ2, míg a GalaxyS9+-ra a G965FXXUCFTJ2 buildszámú csomag került berögzítésre. Először is szeretném kihangsúlyozni, hogy mindkettő egyelőre a DBT régióban van jelen, azaz a német független szoftverhasználók élvezheti az előnyeit. Várható, még október végén befuthat a magyarországi termékekre, amelyek ugye az XEH végződéssel rendelkeznek. Ezért se írom zárásképpen, hogy Smart Switch-csel tessék a frissítési lehetőséget keresni, mert az élesítése nem történt meg.

A Galaxy Note9-hez hasonlóan, ugyanazok az újdonságok a Galaxy S9-családnál is. Talán az egyik legfontosabb az a Pro Video funkciónak a feljavítása, ahol több lehetőségünk van a videófelvétel manipulációjára. Egy másik a vezeték nélküli DeX üzemmód, amit immáron kábelmentesen lehet élvezni és alkalmazni, ha arra alkalmaz tévével rendelkezünk. További apróságok szintén a lista részét képezik, amelyeket lentebb olvashattok.

Ezzel párhuzamos az aktuális októberi biztonsági javítási szinttel is felvértezték, hogy naprakésszé tegyék. Amint élesítik hazánkba, egy röpte cikk erejére visszaköszönünk, bár egyes fórumokon már arról írnak, hogy tölthető – bár a hivatalos oldalán még nincs feltűntetve.

A Galaxy S9 egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Buildszám: G960FXXUCFTJ2 | G965FXXUCFTJ2
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-10-19
Biztonsági javítás szintje: 2020-10-01


Alább olvashatók az újdonságok:

  • Samsung DeX:
    • Vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása.
      Vezeték nélküli csatlakozás TV-készülékekhez Wi-Fi Direct segítségével (Miracast-tal kompatibilis).
    • Gyorspanel DeX: 2019 után forgalomba bocsátott Samsung okostelevíziók használata javasolt.
      Képernyőnagyítás és betűméret-opciók támogatása a testreszabáshoz eltérő kijelzőméreteknél.
  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: A Pro Video funkció feljavításra került.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.

Csendben élesítették a One UI 2.5-öt a Galaxy Note9-nél

A SamMobile oldala adta hírül azt a nagyszerű tényt, miszerint a Galaxy Note9 felhasználói őrülhetnek, mert egy olyan frissítést kaptak október folyamán, amire talán cseppet sem számítottak. Minden jel arra ad mutat, hogy One UI 2.5-re frissült fel az alapvetően One UI 2.1-es felület, melyről van egy képernyőfotó is – csak hogy biztosan nem elírás vagy spekuláció, amivel szemben állunk.

Az eset pikantériáját a frissítési naplónak bejegyezése adja, hiszen csak „átfogó stabilitási és funkcionális fejlesztésekről” számolnak be, ami bármit takarhat. Míg az előzőekben, amikor felületváltás történt, egy részletes listát tárt a felhasználók elé a gyártó, addig most csak hétköznapi fogalmazást használt, ami igazából bármit jelenthet. Nincs baj ezzel, legalábbis akkor, ha az embernek minden mindegy, viszont akik nyitottak az újdonságokra, azoknak semmitmondó. Az N960FXXU6FTJ3 buildszámú csomag a németeknél már elérhető, egyelőre a magyarországi felhasználóknak még várniuk kell, ami általánosságban másfél hét szokott lenni.

Amellett, hogy megkapják a felhasználói a legfrissebb biztonsági résfoltozgatást, ott lesz az új képességek tárházában: a vezeték nélküli DeX mód, az Okosfelvételen belüli másodperc választási lehetőség, vagy éppen a Pro Video módban a választható felbontás kezelés. Természetesen a Samsung billentyűzetnél is találunk változást, mivel továbbfejlesztették, mint pl.: immáron lehet fektetett módban osztott billentyűzetünk. SOS üzenet küldés se maradt ki, így lehetősége lesz a bajba jutott használójának 24 órán át félóránként üzenetet küldeni.

Tényleg fontos frissítés érkezett, hiszen a Galaxy Note9 nem tartozik bele a három főszoftver támogatottságba, így ez volt számára az utolsó fontosabb frissítés. A folytatásban már csak biztonsági javításokat fog kapni – legalábbis, ha a Samsung Global nem dönt másképp útközben.

A Galaxy Note9 egykori kreatívja.
Fotó: Samsung

Buildszám: N960FXXU6FTJ3
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-10-16
Biztonsági javítás szintje: 2020-10-01


Alább olvashatók az újdonságok:

  • Átfogó stabilitási és funkcionális fejlesztések.

A legutóbbi frissítéssel One UI 2.5 újdonságokkal ruházták fel a Galaxy A71-et

A One UI 2.5-ös felület a Galaxy Note20-szal mutatkozott be az augusztusi Unpacked eseményen keretei között, melynek már két hónapja. Azóta a dél-koreai vállalat szoftverfejlesztői elhoztát legtöbb csúcskategóriás modelljeire, mint pl.: a Galaxy S20-családra, a Galaxy Z Fold2-re vagy éppen a Galaxy S10-szériára. Máig nem esett arról szó, hogy a Galaxy A-termékcsaládra kiterjesztenék azon funkcióit, amikkel kompatibilisak lehetnek. Ezért is érhette meglepetésként a tegnap kiadott firmware frissítés a Galaxy A71 felhasználóit, ami nyomokban tartalmazza az újdonságait.

A frissítési csomag az A715FXXU3ATI8 buildnéven került bejegyzésre, ami 1GB-nyi szabad tárhely igényt kér letöltése előtt. Nyilván a DeX-üzemmódhoz kapcsolódó újítások, valamint a kameránál a ProVideo nincs jelen a képességei között, viszont magán a Fotó applikáción javítottak, stabilabbá tették a felhasználását. Ezenkívül az Always on Display funkció kibővül, mely immáron támogatja a Bitmoji matricákat, amiket előtte nem érhettünk el. A Samsung Billentyűzethez és az Üzenet apphoz is hozzányúltak, de a részletek lentebb olvashatók.

Nem csak egy átfogó felület frissítésen esett át a termék, hanem biztonsági javítási szint részről a legaktuálisabbal ruházták fel. Kíváncsian várjuk, hogy a Galaxy A51 is erősíteni fogja-e a listájukat, hiszen nincs sok eltérés a nagyobb testvérhez képest.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy A71 elérhető színváltozatai.
Fotó: Samsung Magyarország

Buildszám: A715FXXU3ATI8
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-10-12
Biztonsági javítás szintje: 2020-10-01


Alább olvashatók az újdonságok:

  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: A fényképező minősége és stabilitása javult.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

One UI 2.5-re frissült fel a Telekomos Galaxy Note10+ 5G

Érdekes jelenségnek lehettek a magyarországi Galaxy Note10+ 5G felhasználói szemtanúi. A terméket először a Vodafone vezette be hazánkba, aztán később csatlakozott mellé a Telekom. A Telenor kimaradt a mókából, hiszen eleve alig hallani részükről 5G-s fejlesztésekről, még ha ez másképp is van. A lényeg viszont, hogy miután számos XEH-s felsőkategóriás okostelefonjuk, illetve tabletjük megkapta a One UI 2.5-ös frissítést, jöhetnek azok a termékek, amik csak szolgáltatóknál vannak jelen. Ilyen a fentebb emlegetett tavalyi tollas csúcsmodellnek az 5G-s variánsa, ami eléggé későn került a kínálatba, de attól még az SM-N976B köztünk van.

Nos, a Telekom felhasználói őrülhetnek, mivel szeptember utolsó napjain megkapták a várva várt frissítést, ami tartalmazott olyan újdonságokat, amiket az alapmodell nem, de erre ki fogok térni. Szóval a TMH végű készülékekre már élesedett az N976BXXU6DTH7 buildszámú frissítési csomag, azonban a Vodafone hálózatából vásárlót felhasználóknál továbbra sincs jelen. Ők ugye a VDH-s CSC kódú besorolásba tartoznak, ahol a mai napig nem történt meg az update. Ilyenkor érezhetik egy picit becsapva azon a tulajdonosok, akik titkon abban bíztak, hogy a függetlennek eladott telefonjuk valójában nem is annyira az.

Biztosan megkapják az idő múlásával a Vodafone-os felhasználók, viszont az csak októberben történhet meg.

Mint említettem, azért akadnak olyan újdonságok, amikre a frissítési leírásában felhívják a figyelmünket, mint pl.: a Samsung Feljegyzés, ami valójában a Samsung Notes applikáción belüli különféle extra funkciók. A PDF fájlok importálása mellett lesz lehetőség PPT-re is, bár azt annyira nem tartották fontosnak leírni. A csomag még a szeptemberi biztonsági javítással rendelkezik, de ez érthető.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Note10+ egyik kreatívja.
Fotó: Samsung

Buildszám: N976BXXU6DTH7
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-09-28
Biztonsági javítás szintje: 2020-09-01


Alább olvashatók az újdonságok:

  • Samsung DeX:
    • Vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása.
      Vezeték nélküli csatlakozás TV-készülékekhez Wi-Fi Direct segítségével (Miracast-tal kompatibilis).
    • Gyorspanel DeX: 2019 után forgalomba bocsátott Samsung okostelevíziók használata javasolt.
      Képernyőnagyítás és betűméret-opciók támogatása a testreszabáshoz eltérő kijelzőméreteknél.
  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: A Pro Video funkció feljavításra került.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.
  • Samsung Feljegyzés:
    • PDF fájlok importálása támogatva.
    • Lehetőség van kézírás hozzáadására a szöveg fölé.
    • Támogatott a szétválasztás oldalak szerint és a keresés oldalszám szerint.

Nem csak a LTE változat frissült fel a Galaxy S20 FE-ből az XEH régióban!

Mint azt már tegnap átvettük, a Galaxy S20 FE magyarországi életciklusa kezdetét vette. Ilyen sok színvariánssal még sosem adott ki készüléket a start napján a Samsung Magyarország. Valahol érhető, miért nem hozták a nagyobb tárhelyű, illetve az 5G képes modellt. Aki viszont mindenképpen utóbbira vágyna, annak ajánlanék egy németországi kiruccanást, ugyanis „Európa szívében” lesz lehetősége a megvásárlásra. A Samsung Németország weboldalára felmenve látható, hogy a 6/128GB-os az LTE változatért 633 eurót, míg az 5G-sért 730 eurót kér a forgalmazó. Egy másik érdekesség, hogy a 8/256GB-osért 701 eurót.

Igaz nincs jelentősége, de azért megemlíteném, hogy az előrendelők kiszolgálása már 2020. szeptember 30-án megkezdődött Magyarországon. Noha sehol se írták, azért akadtak üzletek, ahol idő előtt kiadták a készülékeket, és nem várták meg az október 2-át. Nincs ezzel amúgy probléma, mert ez is egyfajta kedveskedés azok felé, akik megelőlegezték a készülékvásárlását.

Szeptember 30-án a Samsung Magyarország élesített egy szoftverfrissítést a Galaxy S20 FE-re, melyben javítottak néhány hibán, illetve stabilabbá tették az Android 10-es operációs rendszer alatta. Az XEH régión belül nem csak az SM-G780F-es modell kapott javítócsomagot, hanem az SM-G781B is, ami nem került be a kínálatba, azaz az 5G képes változata 6/128GB-os kivitelben. Érdekes tény, hiszen a jelenlegi álláspontja a hazai képviseletnek, hogy nem érkezik, de szerintünk később behozhatják, hiszen a Samsung Global-nak célja: a lehető legnagyobb 5G-s piaci részt birtokolja 2020-ban, valamint a jövőben is.

Az ‘SM-G781B’ belistázása a Samsung Magyarországon oldalán.
Fotó: Galaxy Világa | Forrás: Samsung

A sokadik megkérdőjelezhető tény, hogy ugyanúgy jelen van a belistázott termékek között az SM-G781B/DS, mint a szimpla, csak éppen 4 színopcióval:

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy S20 Fan Edition egyik kreatívja.
Fotó: Samsung

Buildszám: G780FXXU1ATIL | G781BXXU1ATIG
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-09-30 | 2020-09-29
Biztonsági javítás szintje: 2020-09-01


Alább olvashatók az újdonságok:

  • Az eszköz stabilitásának növelése és hibajavítások.
  • Új és/vagy bővített funkciók.
  • A teljesítmény további növelése.