Címke: Android 9

Áprilisi biztonsági frissítést kaptak a Galaxy S8-ak

Túl vagyunk az április első felén, nekem pedig csak most tűnik fel, hogy a Samsung szép csendben útjára indította az áprilisi biztonsági frissítések telepítési opcióját. A legelső készülékek, amik a gyártónak a biztonsági rés foltozgatásával lettek fel vértezve a Galaxy S8-ak voltak, azon belül is: a Galaxy S8 és a Galaxy S8+. Tehát ismét igazolódott, hogyha csúcskategóriát választasz, akkor bizony odafigyelnek a szoftveres támogatottságra.

Forrás: Samsung

Oda bizony, hiszen 2017 tavaszán látott napvilágot a széria, aminek immáron négy esztendeje. Noha a főszoftver-frissítésről már le kell mondaniuk a felhasználóinak, hiszen Android 9-nél megálltak, a biztonságukra továbbra is odafigyelnek. Az update felajánlása a német (DBT) változatokon már megjelent múlt hét folyamán, a hazaikon valószínűleg a héten fut be, így egyáltalán nincs senki elkésve a telepítésével, hiszen elképzelhető, hogy az OTA szerverei még nem látnák a telepíthetőségi lehetőséget, így azt a telefon használói felé fel se tudja ajánltatni.

A Galaxy S8-nál a firmware verziója a csomagnak: G950NKSZ5DUD1, míg a Galaxy S8+-nál: G955NKSUDUD1. A Samsung elrejti mélyen azt, hogy mivel kapcsolatban kapnak a frissítést követően védelmet a termékek tulajdonosai, viszont a Sammobile információi szerint: 21 általános sebezhetőségen, valamint 30 súlyos (vagy kritikus) Google felé irányuló sebezhetőséget foltozták be, ezáltal tették adatainkat biztonságosabbá.

A Galaxy S8 termékcsalád 2017 elején debütált Android 7.0-val. Akkoriban még csak két főszoftver-frissítésre voltak jogosultak az okostelefonok. Android 8.0-ra 2018 márciusában, míg Android 9-re 2019 márciusában frissült fel. Azóta 2-3 havonta mindig megkapta a biztonsági javítását. Kicsit másabb volt a felállás tavaly júliusban, amikor mellette frissítettek két funkción is: az Üzeneteken és az Eszközkarbantartón. Várhatóan az év második felében veszti majd el teljesen az odafigyelést, hiszen a Galaxy S7-család utoljára 2020. októberben kapott csomagot, azóta se többet; persze csak, ha a tendenciát szem előtt tartják.

Ha le szeretnéd csekkolni, hogy befutott-e már a javítócsomag, akkor telepíts egy Samsung Smart Switch-et a PC-edre, majd adatkábellel kösd össze a termékeddel. A program elindítását követően felajánlja a lehetőséget, ha már elérhető; ha nem, akkor a Wi-Fi-s módszer se fogja megtalálni, amit a Beállítások menüponton belül találnál.

Milyen rendszerességgel futhatnak be biztonsági frissítések?! – februári helyzetjelentés

Nagyjából féléve foglalkoztam utoljára a biztonsági frissítésekkel kapcsolatos listának a frissítésével. Ha visszaemlékeztek, akkor derenghet, hogy utoljára a júniusi helyzetjelentéssel hívtam fel a figyelmetek arra, hogy akkortól a Galaxy S8 termékcsalád elveszti a havi rendszerességű csomagok érkezésének lehetőségét! Azóta számtalan új termék kerül a portfóliójukba, illetve onnan ki. Amondó vagyok, hogy a megszokott módon nézzük meg, milyen változások álltak be.

A havi rendszerességgel kapott készülékek listájába bekerült: a Galaxy S21-család, valamint az előző év őszéről a Galaxy Note20-ak és a Galaxy S20 FE. Mind a három több taggal rendelkezik, nincs különbség ilyen téren, melyik mellett teszed le a voksod, mert a felsőkategóriában a naprakészség mondhatni alapnak tekinthető. Kikerült a listából a Galaxy Note8, ami valahol érthető, mégis csak túllépte életciklusát, viszont a Samsung nem szeretné elfelejteni, negyedéves frissítésre váltanak részéről.

Hasonló helyzetbe került a Galaxy A8 2018, melynek EE változatát negyedévente frissíteni fogják a jövőben is. A középkategóriás készülékek közül a Galaxy A42 5G az idei portfólióból szintén csak háromhavonta részesül biztonsági csomag update-ben, de nincs más szituációban: a Galaxy A12, a Galaxy A02 és a Galaxy A02 Core se. További érdekesség, hogy hiába említjük a felsőkategóriában a Galaxy Tab S7-termékcsaládot, mégsem kap havi rendszerességgel odafigyelést. Nagyjából ugyanabban a státuszban, mint a Galaxy A72020 belépőszintű kütyüje. A szegmensből totálisan kikerültek a Galaxy J-szériás okostelefonok.

…amelyek véglegesen nem, de rendszertelenül kaphatnak frissítést. Ezzel szemben a Galaxy A3 2017 és a Galaxy Tab A 10.1 2016 már biztosan nem kap támogatást. Végleg elköszöntek tőlük. A teljes lista lentebb látható!

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy S21 Ultra 5G három olyan színe, amelyek egyelőre nincsenek jelen Magyarországon.
Forrás: Samsung

Havi rendszerességgel érkezik:

Prémium kategória:

  • Galaxy Z Fold2 | Galaxy Z Fold2 5G
  • Galaxy Fold 4G | Galaxy Fold 5G
  • Galaxy Z Flip 4G | Galaxy Z Flip 5G

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S21 5G | Galaxy S21+ 5G | Galaxy S21 Ultra 5G
  • Galaxy S20 FE | Galaxy S20 FE 5G |Galaxy S20 | Galaxy S20 5G | Galaxy S20+ | Galaxy S20+ 5G | Galaxy S20 Ultra | Galaxy S20 Ultra 5G
  • Galaxy S10 Lite | Galaxy S10e | Galaxy S10 | Galaxy S10 5G | Galaxy S10+
  • Galaxy S9 | Galaxy S9+
  • Galaxy S8 Active

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note20 | Galaxy Note20 5G | Galaxy Note20 Ultra | Galaxy Note20 Ultra 5G
  • Galaxy Note10 Lite | Galaxy Note10 | Galaxy Note10 5G | Galaxy Note10+ | Galaxy Note10+ 5G
  • Galaxy Note9
  • Galaxy Note8

Egyéb szegmens:

  • Galaxy A50
  • Galaxy A82018
  • Galaxy XCover4s | Galaxy XCover FieldPro | Galaxy XCover Pro
A Galaxy M51 egyik reklámfotója
Forrás: Samsung

Negyedéves rendszerességgel érkezik:

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S8 | Galaxy S8+ | Galaxy S8 Active | Galaxy S8 Lite
  • Galaxy S7 Active

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note8

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A42 5G
  • Galaxy A12
  • Galaxy A02 | Galaxy A02s
  • Galaxy A71 | Galaxy A71 5G
  • Galaxy A51 | Galaxy A51 5G
  • Galaxy A41
  • Galaxy A31
  • Galaxy A21 | Galaxy A21s
  • Galaxy A11
  • Galaxy A01 | Galaxy A01 Core
  • Galaxy A90 5G
  • Galaxy A80
  • Galaxy A70 | Galaxy A70s
  • Galaxy A60
  • Galaxy A50s
  • Galaxy A40
  • Galaxy A30 | Galaxy A30s
  • Galaxy A20 | Galaxy A20e | Galaxy A20s
  • Galaxy A10 | Galaxy A10e | Galaxy A10s
  • Galaxy A2 Core
  • Galaxy A92018
  • Galaxy A8s | Galaxy A8 Star
  • Galaxy A72018
  • Galaxy A6+
  • Galaxy A52017
  • Galaxy A2 Core

Galaxy J-széria:

  • Galaxy J8
  • Galaxy J7 Top
  • Galaxy J6 | Galaxy J6+
  • Galaxy J4 | Galaxy J4+ | Galaxy J4 Core
  • Galaxy J3 Top
  • Galaxy J2 Core

Galaxy M-széria:

  • Galaxy M12
  • Galaxy M51
  • Galaxy M31 | Galaxy M31s
  • Galaxy M21
  • Galaxy M11
  • Galaxy M01
  • Galaxy M40
  • Galaxy M30 | Galaxy M30s
  • Galaxy M20
  • Galaxy M10 | Galaxy M10s

Galaxy Tablet front:

  • Galaxy View2
  • Galaxy Tab S7 | Galaxy Tab S7+
  • Galaxy Tab S6 | Galaxy Tab S6 5G
  • Galaxy Tab S6 Lite
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab S4
  • Galaxy Tab Active3
  • Galaxy Tab A72020
  • Galaxy Tab Active Pro | Galaxy Tab Active2
  • Galaxy Tab A 8.42020
  • Galaxy Tab A 8.02019 | Galaxy Tab A 8.0 Plus2019
  • Galaxy Tab A 10.12019
  • Galaxy Tab A 10.52018

Egyéb szegmens:

  • W21 5G
  • W20 5G
  • Galaxy A8 2018 Enterprise Edition
A Galaxy A92018 egyik reklámfotója.
Forrás: Samsung

Nem fixált rendszerességgel, de érkezik:

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note FE (Fan Edition)
  • Galaxy S8 Lite

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A92018
  • Galaxy A8 Star | Galaxy A8s | Galaxy A8+2018
  • Galaxy A6 | Galaxy A6+
  • Galaxy A72018
  • Galaxy A32017

Galaxy J-széria:

  • Galaxy J72017 | Galaxy J7Duo | Galaxy J7 Prime | Galaxy J7 Prime2 | Galaxy J7 Pop | Galaxy J7 Top | Galaxy J7 Max | Galaxy J7 Neo | Galaxy J7+
  • Galaxy J6 | Galaxy J6+
  • Galaxy J52017 | Galaxy J5 Prime
  • Galaxy J4 | Galaxy J4+ | Galaxy J4 Core
  • Galaxy J32017 | Galaxy J3 Pop
  • Galaxy J2 Core

Galaxy Tablet fronton:

  • Galaxy Tab S4
  • Galaxy Tab S3
  • Galaxy Tab A 10.5 2018
  • Galaxy Tab A 2017
  • Galaxy Tab A 10.12016
  • Galaxy Tab E 8 Refresh

Javítások futottak be az egyik 2018-as Galaxy A-szériás készülékre

„A Galaxy A szériát eddig is a prémium kialakítás jellemezte. A Galaxy A8 (2018) bevezetésével a sorozat olyan további, a zászlóshajó modelljeinkben már nagy népszerűségnek örvendő funkciókkal bővül, mint az Infinity Display kijelző vagy az első Élő fókusz funkcióval felszerelt dupla előlapi kamera. A Galaxy A8 (2018) bizonyítja a vásárlói igények kielégítése iránti elköteleződésünket: immár több választási lehetőséget és nagyobb kényelmet kínálunk számukra.”

mondta Kunos Balázs, a Samsung Electronics Magyar Zrt. mobil üzletágának vezetője.

Csak kíváncsiságból visszakerestem a Samsung Magyarország azon sajtóközleményét, amelyben a Galaxy A8 2018 kerül górcső alá. Kevesen tudják, de a Galaxy S10-em előtt ezt a készüléket nyúztam hosszú hónapokon keresztül, ami aztán családon belül tovább öröklődött, mikor eljött a váltásnak az ideje. Azt is ki kell emelnem a termék mellett, hogy ez volt az utolsó olyan középkategóriás készüléke a dél-koreai vállalatnak, ami vízállósági tanúsítvánnyal rendelkezett. A folytatásban, azaz az év második felében napvilágot látott Galaxy A72018 és Galaxy A92018 már kiesett a szórásból, és más felé mentek el a tervezőik. Mondanom se kelljen, de belopta magát a szívembe, pláne a Levendula színopciójával.

A Samsung szoftverfejlesztő legutoljára júliusban hoztak ki biztonsági frissítést hozzá, azonban cseppet se lehetnek elégedetlenek a felhasználói, mivel havi rendszerességgel gondoskodnak arról, hogy ne legyen sérülékeny a hackerek által. Augusztus végén a tökéletesített biztonság mellett kapnak a használói a Fényképező applikációnál stabilitást. Nincs információnk, hogy pontosan mit javítottak, de nincs kizárva, hogy jobb képek készítésére lesz képes a termék.

Az A530FXXUECTH2 buildszámú csomagot maximum akkor nem érdemes telepíteni, ha valakinek a MirrorLink vagy az S Voice a szívéhez nőtt, ugyanis mindkettő kivételre kerül a gyári applikációk sorából. A Samsung Voice helyébe lépett a Bixby, míg a MirrorLink alapvetően kerül kilővésre, ami az autósok életét nehezítheti a folytatásban. Nyilván a folytatásban se lesz egyik sem benne, így barátkozzatok meg a döntéssel és búcsúzzatok el mind a kettőtől.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy A82018 egykori kreatívja.
Forrás: Samsung

Buildszám: A530FXXUECTH2
Android verziója: Pie(Android 9)
Kiadás dátuma: 2020-08-30
Biztonsági javítás szintje: 2020-08-01

  • Javítottuk a(z) Fényképező stabilitását.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.
  • A következő alkalmazások törlődtek: S Voice
  • A következő funkciók törlődtek : MirrorLink

Hónap végére befutott a Galaxy S9-családra az Android 10

A Samsung 2019-ben mérlegelt, melynek köszönhetően: teljesen másképp állt az új operációs rendszer frissítési ütemtervéhez. Míg az előző főszoftvereknél megvárta a tavaszi csúcsmodelljeinek premierjeit (amelyeken prezentálta, hogy mivel mutat többet, mint egy nyers Android), addig most fordított a helyzeten. 2020 januárjára ígérte a Galaxy S10– és Galaxy Note10-családtagjaira az Android Q-t, azonban az már 2019 decemberében megérkezett. Nem is meglepő, hogy már az év első hónapjába fókuszba helyezte a tavalyelőtti csúcstelefonjainak bétatesztelését. Közülük a Galaxy Note9-re azóta már befutott, azonban a Galaxy S9-családra (és a Galaxy A80-ra) nagyon úgy festett, hogy még várnunk kell – de egy rossz szavunk se lehet a rendszerfejlesztőihez, mivel időben vannak.

Csak februárra volt kiírva a Galaxy S9 és S9+ duóra az Android 10. Már 2019 év végén elstartol a bétaszoftver fázisa, ami nagyjából 5-6 hét leforgása alatt le is zajlott hasonlóképpen, mint a Galaxy S10-családtagoknál. Ha emlékeim a helyükön vannak, akkor hat bétafrissítést igényelt a stabil változat megérkezése, amit egy ideig mi is lekövettünk.

Kreatív: Galaxy világa

A folyamat pikantériáját az is megalapozza, hogy az operációs rendszer optimalizációja nagyjából annyi időt őrölt fel, mint a Galaxy S10 szériáknál, holott jelentősen kevesebbnek kellett volna lennie abból kifolyólag, hogy már előtte elkészült több modellre. Ettől függetlenül minap kiadásra került az Exynos-processzorral felvértezett készülékekre, míg a Snapdragon chipsettel rendelkezőknek még ideiglenesen várniuk kell. (Ez minket annyira nem érint, hiszen utóbbi az USA-ra szánt termékek felhasználóinak okozhat némi bosszankodást.)

Tehát írjuk fel a dátumba: a Galaxy S9 és S9+ január 28-tól frissíthető Android 10-re.

Verziószámok:

  • Exynos processzorú modelleknél:
  • Snapdragon processzorú modelleknél:
    • Galaxy S9 (SM-G960U) – G960USQU7DTA5
    • Galaxy S9+ (SM-G965U) – G965USQU7DTA5

Várhatóan a magyarországi felhasználói csak februárban élvezhetik az Android 10 előnyeit, legalábbis cirka 4-6 nap el szokott telni a németországi élesítést követően, hogy feltűnjön idehaza is. Ha az automatizált megoldásban nem hiszel, akkor a Beállítások -> Szoftverfrissítés -> Letöltés és telepítés menüjében nyomj rá egy kézi frissítést; vagy a Samsung Smart Switch programot töltsd le számítógépre és azon keresztül csekkold le a frissítési lehetőséget.

A ‘tovább mögé’ elrejtettem azt a rendszerüzenetet, amit akkor láthattok, ha az operációs rendszernek a frissítési befut. Nyilván ez angol nyelvű, de ha lesz magyar, akkor azt úgy is jelezni fogjuk.

“Hónap végére befutott a Galaxy S9-családra az Android 10” Tovább olvasása

Mi változott az Android 10-zel az Android 9-hez képest?

Tegnap óta visszhangzik az internet attól, hogy megérkezett Magyarországra az Android 10 a Galaxy S10 termékcsaládra. Nem csak a független modellek felhasználói örülhetnek, hanem a szolgáltatósok is. Ha még nem rendelkezel a szoftverfrissítés lehetőségével, akkor kérlek várj türelemmel, fokozatosan engedik rá a szerverekre a készülékeket, hogy ne legyenek leterhelve. Másrészről, célszerű manuálisan csekkolni a Szoftverfrissítés menüpontban, mert lehet, már elérhető csak nem jött meg az automatikus felajánlás lehetősége.

Az elmúlt 24 órában egyes közösségi fórumokon többször belefutottam abba a kérdésbe, hogy miben másabb az Android 10 a Pie-hoz képest?! Sok mindenben! Ám előbb egy fontosabb dolog. Voltak olyan felhasználók, akiknél a frissítés adatvesztéssel járt, mert hibára futott a folyamat. Nyilván csekély ennek az esélye, azonban a frissítési note felhívja a figyelmet minderre, így célszerű a biztonsági mentés készítése, mielőtt belevágnánk a folyamatban.

Tehát újdonságok… Akartam anno készíteni egy összefoglalót, de végül elmaradt. Nálam talán a legjobban a hivatalos frissítési leírás mondhatja el, hogy mi újdonságok érkeztek. Ez olvasható el a kép alatt.

A frissítési infók:

Buildszám: G97xFXXU3BSKO
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2019-12-09
Biztonsági javítás szintje: 2019-12-01

Íme a frissítés hivatalos leírása:

A One UI 2 elhozza önnek az Android 10 rendszert és olyan új funkciókat, amelyeket a Samsung és a Google az Önhöz hasonló felhasználók visszajelzései alapján alakított ki.

Azt javasoljuk, hogy készítsen biztonsági mentést a fontos adatokról annak érdekében, hogy a frissítés közben biztonságban legyenek.

Egyes alkalmazásokat az operációs rendszer frissítése után egyénileg kell frissíteni. Ilyenek például a Számológép, a Samsung Internet, a Samsung Health és a Samsung Notes.

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Simábban futó animációk: Továbbfejlesztett animációk egy csipetnyi játékossággal.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Kifinomultabb interakciók:
    • Kényelmesebb navigáció a nagy képernyőkön minimális ujjmozgással.
    • A jól láthatóan kiemelt gombokkal egyszerűbb a lényeges dolgokra összpontosítani.
  • Egykezes mód:
    • Az Egykezes mód indításának új módjai: koppintson kétszer a Kezdőlap gombra, vagy húzza lefelé az ujját a képernyő alsó részének közepén.
    • A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
  • Kisegítő lehetőségek:
    • Továbbfejlesztett nagy kontrasztú billentyűzetek és nagy méretű szöveghez való elrendezések.
    • Az élő beszéd figyelése és megjelenítése szövegként.
  • Jobban látható szöveg a háttérképek előtt:
    A háttérkép felett jobban látható a szöveg, mivel a One UI automatikusan beállítja a betűszínt a világos és a sötét területek, valamint a színkontraszt alapján, ahogyan ez az alábbi képen is látható.
  • Média és eszközök:
    • A SmartThings panelt leváltotta a Média és eszközök panel.
    • Média: Vezérelheti a telefonon és más eszközökön lejátszott zenéket és videókat.
    • Eszközök: Közvetlenül a gyorspanelről ellenőrizheti és vezérelheti SmartThings eszközeit.
  • Eszközkarbantartó:
    • Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
    • Akkumulátorkorlátozó beállítás, valamint a Wireless PowerShare funkciót érintő egyéb fejlesztések.
  • Digitális jólét:
    • Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
    • A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
    • Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
  • Fényképező:
    • A képernyő alján megjelenő üzemmódok már szerkeszthetők.
    • Az új Több nevű lapon gyorsan hozzáférhet az elrejtett üzemmódokhoz az előnézeti képernyőről.
    • Továbbfejlesztett elrendezés, hogy a képek készítését ne zavarják a beállítások.
  • Internet:
    • Testreszabhatja a gyorsmenüt, így azonnal hozzáférhet a legtöbbször használt funkciókhoz.
    • További információkat kaphat az alkalmazássávról.
    • A Galaxy Store kínálatából telepített bővítményekkel még több funkcióhoz férhet hozzá.
  • Samsung Névjegyzék: A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.
  • Naptár:
    • A dátumok esemény létrehozása nélkül is megcímkézhetők.
    • Az eseményjelzésekhez csengőhangok használhatók.
  • Reminder:
    • Több lehetőség áll rendelkezésre az ismétlődő emlékeztetőkhöz.
    • Helyalapú emlékeztetők állíthatók be egy adott időszakhoz.
    • Az emlékeztetők megoszthatók a családi csoporttal, valamint más megosztási csoportokkal is.
    • Jelzés nélküli emlékeztetők állíthatók be egy adott dátumra.
  • Saját fájlok:
    • Bekerült a Kuka funkció, így a véletlenül törölt fájlok visszaállíthatók.
    • További keresési szűrők, amelyekkel gyorsabban megtalálhatók a dolgok.
    • Immár egyszerre több fájl és mappa is átmásolható vagy áthelyezhető különböző célhelyekre.
  • Számológép: A mértékegységváltó sebesség- és időmértékegységekkel egészült ki.
  • Autós csatlakoztatás: Az Android Auto már előre telepítve van.
  • Tippek: Új tippek, amelyekkel a lehető legtöbbet hozhatja ki Galaxy eszközéből.

Már majdnem minden tervezett készülék megkapta az Android 9-et

Míg a dél-koreai régió arra készül, hogy az Android 10 operációs rendszer bétatesztelése elstartoljon, addig még akadnak olyan Samsung felhasználók, akik az Android 9-et várják. Októberbe lépve a vállalat kiadott egy közleményt, melyben arról tájékoztatja közönségét, hogy miképp állnak Android Pie-frissítés terén.

A listán még két készülék szerepel, amiknél tervbe van véve a közel jövős update. Az egyik a Galaxy Tab S3 9.7-es tablet, a másik pedig a Galaxy J5 2017-es modellje. Mindkettőnél októberre ígérik az élesítést. A lista nem tartalmazza a 2019-ben kiadott termékeket, hiszen azok alapból ezzel az operációs rendszerrel érkeztek.

Az Android 9 Pie szoftver egyik különlegessége a One UI felület debütálása volt, aminek következtében leköszönt a TouchWiz-felület. A felhasználóbarátabb elgondolással az interaktív elemek a képernyő aljára kerültek, hogy mindig kéznél legyenek. Bekerült az Éjszakai mód, amivel még hosszabb üzemidő hozható ki az AMOLED kijelzős készülékekből.

Íme a lista:

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S9 | S9+
  • Galaxy S8 | S8+

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note 9
  • Galaxy Note 8

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A92018
  • Galaxy A82018
  • Galaxy A72018
  • Galaxy A6 | A6+

Galaxy J-széria:

  • Galaxy J6 | J6+
  • Galaxy J72017
  • Galaxy J52017OKTÓBERBEN ÉRKEZIK
  • Galaxy J32017

Egyéb készülék:

  • Galaxy XCover4
  • Galaxy Tab Active 2
  • Galaxy Tab A 10.5
  • Galaxy Tab S3 9.7 – OKTÓBERBEN ÉRKEZIK