Címke: Galaxy A12

A szeptemberi okostelefon árakról…

A legutolsó árfigyelő cikkünk óta negyedév telt el, így amondó vagyok, hogy nézzük meg, milyen termékek kerültek bevezetésre; illetve, miként alakultak a tavalyi szériáknak az árazásai – mégis csak megjöttek az utódok, amelyek hatására az árgörbéknek ingadoznia kellene. A júniusi helyzetjelentéshez képest eléggé megkopasztottam a listát, hiszen a Galaxy S20-ak már csak szürkeimportban vannak jelen Magyarországon, míg a Galaxy Note10-nek nincs relevanciája 2 éves ciklusukat elérve. Tehát ezeket a termékeket lehúztam, ahogy az összes Galaxy Ax1-es terméket, mert már megérkeztek a Galaxy Ax2-k.

Még az elején jegyezném meg, hogy a most következő árfigyelő arra fókuszálna, hogy a nyitóárhoz képest szeptemberben hol tartanak a rendes áraik a termékeknek. Ergo, ha valamiféle promóció éppen befigyel, akkor ezekhez képest is előnyösebb árcetliket kaphatnak. Nemsokára pedig hozom szokásomhoz hűen az éppen aktuális Samsung márkaboltokra és a Samsung.com hivatalos webshopjára fókuszáló promóciós híreket.

A jelenlegi árpontokat: 2021. szeptember 1. és 30. között értsétek!

A Galaxy Z Flip3 5G kreatívja.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Érkezett két frissítés. Az egyik belépőkategóriában, ugyanis a Galaxy A12 Mediatek processzorával ellátott terméke elhagyja a piacot, hogy a Galaxy A12 Nacho névre keresztelt utódvariáns vegye azt át, amelyben immáron a gyártó saját lapkakészlete köszön vissza. Remélhetőleg az Exynos 850-nel sokan elégedettebbek lesznek, hiszen ez az egyik olyan terméke a Samsungnak, amellyel alacsonyabb árszegmensben szeretne érvényesülni. A másik frissítést közép-felsőkategóriában kapjuk, mivel a Galaxy A52s 5G hasonló mód processzorcserén esett át – valamint hozzányúltak a Bluetooth tanúsítványához is – hogy még kelendőbbé tegyék.

A sokak által várt Galaxy A42 továbbra sincs jelent a magyarországi piacokon. Ne várjátok, van helyette más opció.

Termék:Típusszám:2021/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy A20eSM-A202F64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 Nacho 32GBSM-A127F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A22 128GBSM-A225F89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A22 5G 128GBSM-A226B95 990 Ft87 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A52 128GBSM-A525F139 990 Ft124 990 Ft
Galaxy A52 5G 128GBSM-A526B169 990 Ft154 990 Ft
Galaxy A52s 5G 128GBSM-A528B169 990 Ft
Galaxy A72 128GBSM-A725F174 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Xcover 5SM-G525F109 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q3-as árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A Galaxy S20 FE sikerét azzal próbálják töretlenné tenni, hogy a sokak által annyira keresett Snapdragon procival értékesítik. Részben helytálló a stratégia, ugyanis 170 ezer forintért jómagam se vennék mást. A Galaxy S21-termékekre akadnak promóciók, de magát az árukat nem akarják lejjebb vinni, ami azért fura, mivel már túl vannak a féléves premieren.

Megérkeztek a következő generációs összehajtható készülékek, melynek hatására minimálisan olcsóbbak lettek az elődök, de csak minimálisan – mert már kb. alig találni hivatalos forgalmazásban. A szürkét felejtsétek el!

Termék:Típusszám:2021/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy S20 FE [Snapdragon] 128GBSM-G780F249 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S20 FE 256GBSM-G780F274 990 Ft224 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft
Galaxy Note 20 256GBSM-N980F354 990 Ft289 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GBSM-N986B484 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft481 490 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GBSM-F916B749 990 Ft629 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 128GBSM-F711B399 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 256GBSM-F711B419 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 256GBSM-F926B699 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 512GBSM-F926B729 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q3-as árakon vásárolhatók.

A júniusi okostelefon árakról…

Májusban elmaradt a szokásos cikktriónkat, melyben górcső alá vesszük az okostelefonokat, a tableteket és a hozzájuk vásárolható okoskiegészítőket; viszont most megtörném a csendet, és meglesnénk, hogy mik változtak. Ugye az előző hónapban az IM divízió részéről elmaradt az európai szintű bejelentés, legalábbis a smartphone piaca nem bővült újabb modellel. Igazából ez se teljesen igaz, hiszen lecserélésre került a Galaxy S20 FE-t egy másik változatra. Eddig az Exynos 990-es lapkakészlettel felszerelt modell volt kapható, mostantól viszont már a Snapdragon 865-össel fogjátok tudni megvásárolni.

Június az év második negyedévének utolsó hónapja. Fontos időszak, hiszen ilyenkor jön az iskolazáró időszak. A diákok elballagnak, elstartol a nyári munkavégzés, amihez olykor be kell újítani a kütyüparkot. Valószínűsíthető, hogy nyárindító promóciókkal fognak előrukkolni, de erről majd később biztosan megemlékezünk.

A most következő árakat 2021. június 1. és 30. között tessék érteni.

A Galaxy A52 tökéletes választás lehet, ha egy pénztálcabartább megoldást keres.
Forrás: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A középkategóriában felfedezhető, hogy kikopott a kínálatból: a Galaxy A31 és a Galaxy A41. Ez azért van, mert mint megemlítettem, már kifutott termékekről beszélhetek személyükben. Nincs más helyzetben a Galaxy A51 és a Galaxy A71 sem, melyeknél szintén utolsó darabokról tudok beszámolni. Tulajdonképpen, aki arra várnának, hogy „megy majd lejjebb” az árcímkéjük, azok inkább döntsenek a vásárlás mellett, mert elérték a minimális árpontjukat.

A 2021-es Galaxy A-szériás készülékeknél a belépőszintű modellekre egész hónapban nyomottabb árral készülnek a Samsung márkaboltok; viszont a középkategóriánál előfordulhatnak olyan időszakok, amikor teljes áron futnak. Nyilván azt javasolnám, hogy ilyenkor várjatok ki, mert biztosan lesznek rájuk akciók.

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Júniusi ár:
Galaxy A20eSM-A202F61 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A20sSM-A207F64 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A21s 32GBSM-A218F69 990 Ft57 990 Ft
Galaxy A21s 128GBSM-A217F84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A51SM-A515F135 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A71SM-A715F165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A52 128GBSM-A525F139 990 Ft
Galaxy A52 5G 128GBSM-A526B169 990 Ft
Galaxy A72 128GBSM-A725F174 990 Ft
Galaxy Xcover 4sSM-G398F94 990 Ft
Galaxy Xcover 5SM-G525F109 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft
* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriánál egyedül a Galaxy S20 FE-re térnék ki, aminél a SM-G780F tűnt el a kínálatból, mivel a helyére érkezett az SM-G780G típusszámú variáns, ami a Snapdragonnal felszerelt modell volna. Szépen futnak be a különböző színei is, hiszen mind a hat Ködös színopcióban egyelőre még nincs a magyarországi piacon jelen.

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Júniusi ár:
Galaxy S20 FE 128GBSM-G780F249 990 Ft224 990 Ft
Galaxy S20 FE 256GBSM-G780F274 990 Ft
Galaxy S20+ 128GBSM-G985F379 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G 128GBSM-G988B512 990 Ft399 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft
Galaxy Note 10 256GBSM-N970F359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+ 256GBSM-N975F409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 20 256GBSM-N980F354 990 Ft289 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GBSM-N986B484 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft481 490 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GBSM-F916B749 990 Ft629 990 Ft
* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.

Gyermeknapra készülnek a Samsung márkaboltokban

Eléggé sok promóció fut párhuzamosan egymással. Kezdjünk a készülék beszámításossal a sort, ugyanis a Samsung szerint érdemes megválni a polcon porosodó, ám de még működőképes okostelefonjaitoktól. Ha úgy döntenétek, hogy éltek a lehetőséggel, akkor választott termék vételárából fakadóan különféle extra trade-in kedvezményekkel ajándékoznak meg, melyről a fentebbi linken informálódhattok. Aztán ott van a legfrissebb hordozható okoskiegészítőkhöz kapcsolódó, amely egészen vasárnapig tart. Illetve a most következő – ám nem ez lesz az utolsó, amiről minap meg fogunk emlékezni. De ne rohanjunk ennyire előre.

Van külön promóció gyermeknap alkalmából. Nyilván árszegmensben a belépőszintet és a középkategóriát célozta meg a hazai képviselet, hogy némiképp élénkítse a forgalmat. Három terméknek az árpontját csökkentették, amivel bármelyik fiatalabb korosztálybéli megtalálhatja, a hozzáillő okostelefont. Sajnálom viszont, hogy semmiféle extra leértékeléssel nem látták el a Galaxy A52 LTE változatát, ami eléggé felkapott a 124.990 Ft-ért; olyannyira, hogy a főbb színekből (fekete és fehér) kb. készlethiány van a Samsung márkaboltokban.

A Galaxy A12-t abszolút csak azoknak ajánlanám, akiknek nincs nagy elvárása. Ha már van, akkor jobb deal lehet a Galaxy A32 LTE, amely minden szempontból felülmúlja előbbit. Ha pedig egy high-end midrage kategóriásban gondolkodnál, akkor egyértelműen a Galaxy A72-re essen a döntésed – viszont azért felhívnám a figyelmed, hogy innen már nem nagy ugrás a Galaxy S20 FE, amit sok helyen flagship killer becézgetéssel láttak el. Mutatnám a megszokott táblázatot az árakkal:

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Májusi ár:Gyermek napi ár:
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft51 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F109 990 Ft99 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A72 128GBSM-A725F174 990 Ft159 990 Ft154 990 Ft

A promóció: 2021. május 27. és május 30. között zajlik, valamint a készlet erejéig – illetve csak a Samsung márkaboltokban érhető el.

Íme a promóció kreatívja:

Webshop rendeléssel hozd ki olcsóbbra!

Pünkösdi hosszú hétvégére készült a Samsung egyik hivatalos partnere, a Bravotel Kft. (akikhez kapcsolódik a Pólus SES vagy az Allee SES), amelynek webshopjában, a sestore.hu-n a következő napokban eléggé egyedi ajánlatokkal állnak az arra tévedők elé. Mielőtt azonban rátérnék a felhozatalra, azt azért elújságolnám, hogy már online formában is van lehetőségetek részletfizetéssel történő vásárlásra, amihez nem társul semmilyen THM, tehát nullába megrendelhető a termék: 10, 15, 20 vagy 24 havi futamidőre. Másrészről, 50 ezer forint feletti rendeléseket ingyen házhoz szállít, kényelmesebb, mint utazgatni a helyszínre.

Természetesen választhatjátok a webshop rendelésnél a bolti átvételt. Mindössze annyit tartsatok fejben, hogy a lenti árak csak weben történő rendeléseknél történnek jóváírásra. A promóció: 2021. május 21. és 23. között érvényes – illetve a készlet erejéig. Mondjuk, igazán bevonhatták volna pünkösdhétfőt is, amikor úgy sincs nyitva semmi!

Az okostelefonoknál:

Az aktuális Galaxy A-széria került a promóció prioritásába. Jelenpillanatban a Galaxy A32 LTE és a Galaxy A32 5G ugyanazon az árponton van, bár ha Rám hallgattok, akkor maradtok a szimpla variánsnál, amelynek a képfrissítési tartománya 90Hz-re képes. A Galaxy A52 ilyen korrekt áron még sosem volt értékesítve, de ugyanezt elmondhatom a Galaxy A72-re, ami karcolja a 150 ezer forintos ársávot. Bekerült a leütött termékek közé a Galaxy Note20 termékcsalád, illetve a Galaxy Z Flip 5G, amiből arra tudnék következtetni, hogy küszöbön az utód érkezése.

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Májusi ár:sestore.hu ár:
Galaxy A21s 32GBSM-A218F69 990 Ft57 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft52 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft65 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A52 128GBSM-A525F139 990 Ft124 990 Ft119 990 Ft
Galaxy A52 5G 128GBSM-A526B169 990 Ft149 990 Ft
Galaxy A72 128GBSM-A725F174 990 Ft159 990 Ft152 990 Ft
Galaxy Note 20 256GBSM-N980F354 990 Ft289 990 Ft269 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GBSM-N986B484 990 Ft 389 990 Ft379 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft481 490 Ft469 990 Ft
Eléggé jó áron vannak a Galaxy Tab S7-ek.
Forrás: sestore.hu

A tableteknél:

Gyermeknap közeledtével gondoltak azokra is, akik a csemetéjüket szeretnék meglepni egy árbarátabb tablettel.

Termék:Modelkód:2021/Q2-es ár:Májusi ár:sestore.hu ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft47 990 Ft45 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft58 990 Ft57 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft84 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft89 990 Ft

Az igazi kedvezményeket viszont a felsőkategóriás tableteknél vélhetjük felfedezni, ugyanis a Galaxy Tab S7-ek eléggé korrekt árponton vannak kiajánlva. Az pedig, hogy végre valahára a nagyobb változat SIM kártyás variánsa becsúszott 300 ezer forint alá megint csak mondatja, hogy lassan megérkezik a next generation

Termék:Modelkód:2021/Q2-es ár:Májusi ár:sestore.hu ár:
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610134 990 Ft129 990 Ft119 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615154 990 Ft149 990 Ft144 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft214 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft289 990 Ft

Az áprilisi okostelefon árakról…

Magunk mögött tudjuk 2021 első negyedévét. Csak szerintem sikerült egy kicsit felemásra? A Samsung stratégiát váltott, ugyanis már januárban Unpacked eseményt tartott, hogy lerántsák a leplet a legújabb csúcskategóriás készülékeikről. A döntés hátterében az állhatott, hogy nincs sok értelme elcsúsztatni tavaszig az újdonsült termékek bevezetését, hiszen abból a versenytársai profitálnak, valamint ismét megtréfálhatja őket a COVID-19 világjárvány x. hulláma. Inkább biztosra mentek és elhozták a Galaxy S21-eseket.

Nem csak ez történt, hiszen márciusban megérkeztek a Galaxy A-széria legújabb tagjai, amelyeknél az árazás picit magasabb lett, viszont ha szembesítjük a képességeik tárházával, akkor már jobban fest a végeredmény. Száz szónak is egy a vége, a dél-koreai vállalat megnézi, hogy a kiszámítható stratégiájukat felborítását követően miként reagál a piac a döntésükre. Szerintem, előnyükre válik a változtatás, de amint lesznek első negyedéves kimutatások elhozom, most viszont koncentráljuk a másodikra, hiszen ekkor lesznek a Glamour és a Joy napok, amik kiemelten fontosak.

A most következő árpontok tájékoztató jellegűek, illetve április 1-je és 30-dika között értendők. Természetesen a változás jogát fenntartjuk, ha kérdésed merülne fel, akkor használd a komment szegmenst!

A Galaxy S21 színvariációi.
Forrás: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Eléggé sok belépő- és középkategóriás készüléke foglal helyet a portfóliójában a Samsungnak. Nem csak a 2020-as évből tűnik fel, hanem a 2019-esből is, hiszen még mindig nem kopott ki a Galaxy A20-termékcsalád gyengített és erősített változata.

Koncentráljunk a 2021-es Galaxy A-szériára, ami magasabban nyitott, mint az előző generációja. Mellesleg, a Galaxy A32-ből és a Galaxy A52-ből rendelkezünk 5G képes variánssal is a szimpla LTE modellekhez képest, amelyek árpontja picit magasabb, de hát az új technológia mindig magában hordozza az extra kiadást.

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy A20eSM-A202F61 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A20sSM-A207F64 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A21s 32GBSM-A218F69 990 Ft57 990 Ft
Galaxy A21s 128GBSM-A217F84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 64GBSM-A315F89 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 128GBSM-A315F94 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A41SM-A415F94 990 Ft
Galaxy A51SM-A515F135 990 Ft
Galaxy A71SM-A715F165 990 Ft
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F109 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft
Galaxy A52 128GB SM-A525F139 990 Ft
Galaxy A52 5G 128GB SM-A526B 169 990 Ft
Galaxy A72 128GB SM-A725F174 990 Ft
Galaxy Xcover 4sSM-G398F94 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A csúcskategóriás termékek körébe nem érkezett frissítés. A Samsung hazai képviselete folytatja a márciusban elkezdett kampányát. Tartósan alacsony árponton tartja a Galaxy S20 FE-nek a 128GB-os alaptárhelyű változatát, míg a nagyobbra egyáltalán nem fókuszál. Utolsókat rúgja a Galaxy S20-termékcsalád két nagyobbik tagja, hiszen az utód megérkezésével eltűnőben a tavaly év elején debütált tagjai.

Ami viszont különbség a 2021/Q1-hez képest, hogy a Galaxy Z Fold2 5G árán is módosítottak. 750 ezer forintról lecsapták 630 ezer forintra. Még mindig a jelenlegi legmagasabb árazású termékük, de hát innovációból bőszen fel tud mutatni, így megéri a pénzét. Szintén lenyomták a Galaxy Z Flip 5G-nek a végárát 500 ezer alá.

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy S20 FE 128GBSM-G780F249 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S20 FE 256GBSM-G780F274 990 Ft
Galaxy S20+ 128GBSM-G985F379 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G 128GBSM-G988B512 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft
Galaxy Note 10 256GBSM-N970F359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+ 256GBSM-N975F409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 20 256GBSM-N980F354 990 Ft289 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GBSM-N986B484 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft481 490 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GBSM-F916B749 990 Ft629 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.

A márciusi okostelefon árakról…

A dél-koreai The Elec nevű oldal számolt be arról, hogy az előrendelési időszakban a Galaxy S21 remekül fogyott. Becsült információi szerint, a Galaxy S21 lett világszerte a legkapósabb, amiből nagyjából 10 millió darab talált gazdára, míg a Galaxy S21+ és a Galaxy S21 Ultra duójából 8-8 millió. Nem volt kérdéses, hogy felülmúlja az előzőgeneráció eladási mutatóit, viszont azt mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy a Galaxy S10-szériától elmaradt. Ettől függetlenül, a dél-koreai vállalat sikeresnek tudhatja a készülék pre-order időszakát. Az év elejére beütemezett stratégiája hozza a várt eladásokat, így kíváncsian várjuk, hogy 2021/Q1-re mit pakolnak le az asztalra a versenytársakhoz képest.

Március érkezésével a Galaxy A-széria kerülhet a Samsung fókuszába, hiszen adósak a legkedveltebb családtagoknak az utódjaival, gondolok a Galaxy A52-re és a Galaxy A72-re, melyekből mind LTE, mind 5G képes változat érkezése kilátásban van. A folytatásban azt vesszük górcső alá, hogy az év első negyedévének utolsó hónapjára milyen alapárakkal számolhatnak az érdeklődők. Mely készülékek kapnak fixen leértékelt a nyitóárukhoz képest!

A következő árak tájékoztató jellegűek, ha lesz valami nagyobb akció, akkor jelezni fogjuk.

A Galaxy okostelefonok kínálat.
Forrás: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A Galaxy A12-ből a legkisebb alapmodell is elérhető Magyarországon, ami a 32GB-os tárhelyvariáns volna. Ugye az előző hónapban csak a 64GB-os és a 128GB-os futott be a hazai forgalmazásba, de a Galaxy A20e kifutásával kell alacsonyabb árzónába is terméket kínálniuk. Most viszont eléggé érdekes felállás, hiszen a Galaxy A02s drágább jelenesetben, mint előbbi. Konstans árfekvésbe került a Galaxy A51 és a Galaxy A71, ami arról árulkodik, hogy tényleg az utódok bejelentése előtt állunk.

A Galaxy A32 5G viszonylag magas árfekvésen nyitott, és azt tartja is az első hónapjaiban. Stratégiai szempontból az lenne a normális, ha a Samsung elhozná a 4G képes modelljét a hazai piacra, nyomottabb áron. Jelenleg az egyetlen 5G hálózati kapcsolatra képes középkategóriása, ami egyáltalán nem hozza szerintünk a várt teljesítményt értékesítés oldalról.

Termék:Típusszám:2021/Q1-es ár:Március ár:
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A20eSM-A202F61 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A20sSM-A207F64 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A21s 32GBSM-A218F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A21s 128GBSM-A217F84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 64GBSM-A315F89 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 128GBSM-A315F94 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft
Galaxy A41SM-A415F94 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A51SM-A515F135 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A71SM-A715F165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4sSM-G398F94 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q1-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A Galaxy S20 FE roppant népszerű, de kellett a sikeréhez a Galaxy S20 eltűntetése a felsőkategóriából. Csak az alap, 128GB-os változatot árazta le a hazai részleg. A Galaxy Note10-család kifuttattatása az utolsókat rúgja. A Galaxy Note20-ak is sokkal nyomottabb áron kerülnek kiajánlásra, hogy felvegyék a harcot a versenytársakkal.

Az összehajtható okostelefonok se maradnak ki a tél végi leárazás hullámból. Mind a Galaxy Z Fold 2 5G, mind pedig a Galaxy Z Flip 5G megkapta az árlecsapását. A Galaxy S21-ekhez egyelőre nem nyúlnak, más megoldásokkal teszik kelendőbbé, amelyről nemsokára beszámolok külön!

Termék:Típusszám:2021/Q1-es ár:Március ár:
Galaxy S20 FE 128GBSM-G780F249 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S20 FE 256GBSM-G780F274 990 Ft
Galaxy S20+ 128GBSM-G985F379 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G 128GBSM-G988B512 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft
Galaxy Note 10 256GBSM-N970F359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+ 256GBSM-N975F409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 20 256GBSM-N980F354 990 Ft289 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GBSM-N986B484 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft481 490 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GBSM-F916B749 990 Ft674 991 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q1-es árakon vásárolhatók.