Címke: Galaxy A33 5G

A májusi okostelefon árakról…

Napját se tudom, mikor foglalkoztam utoljára árcímkékkel, így, úgy gondoltam, hogy ideje lenne megpillantani a Samsung Magyarország kínálatát. Már most előterjeszteném, nagyon nagy a kínálat, ami annak tudható be, hogy a lehető legtöbb termékét megpróbálja a portfoliójában tartani, hogy ezáltal a konkurenciáin könnyedén fogást találjon. 50 ezer forinttól kezdve, eléggé szépen le is van fedve, csak éppen a bőség olykor problémát is szíthat, mégis csak a „kevesebb néha több”. Mellesleg, mindegyik modell fel sem lelhető mindegyik csatornán.

Áprilisban a Samsung készülékek behódoltak az inflációnak, ugyanis megfigyelhető volt a legtöbb modellnél egy „minimális” drágulás. Legfőképpen a Galaxy S22-termékekre hívnám fel a figyelmet, ahol 15-20-30 ezer forintos árváltozás is tapasztalhattak azok, akik nem éltek még februárban az előrendelés lehetőségével. Nincs más helyzetben a Galaxy Z-termékcsaládnál se, ahol szintén megérezheti a pénztálcákat a január havihoz mérten.

A jelenlegi árpontok: 2022. május 1. és 31. között értendők. (Az eltérés jogát fenntartjuk, ezek csak tájékoztató jellegűek.)

A Galaxy S22 termékcsalád kreatívja.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A tavalyi modellekre nem fókuszálnék, ugyanis több termék már „az inkább nem elérhető, mint elérhető” készülékek listáját erősíti. Ettől függetlenül fontosnak éreztem, hogy azért lássátok, éppenséggel, melyik hol helyezkedik el az ársávokban.

A Galaxy A33 5G-ből és a Galaxy A53 5G-ből érkezett EE, azaz Enterprise Edition változat, amit a Samsung Experience Store-okban találhattok. Ezek a modellek átlagosan 5 ezer forinttal drágábbak, mint az alapmodellek. Szoftver tekintetében lesz némi eltérés, tudásban ugyanannyit tudnak, ha leszámítjuk azt, hogy védelem szempontjából egy fokkal magasabb színvonalat képviselnek. Jelenlétük annak is betudható, hogy a beszállítók így próbálják kiküszöbölni az olykor fellépő ellátási nehézségeket. Vásárlás tekintetében mindegyik, melyik mellett teszitek le a voksotok, mert átlagemberként úgy sem érzékeltek differenciát.

Termék:Típusszám:2022/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A03 32GBSM-A035F69 990 Ft
Galaxy A03 64GBSM-A035F79 990 Ft
Galaxy A03 128GBSM-A035F89 990 Ft
Galaxy A03s 32GBSM-A037G57 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A127F61 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A127F69 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A127F76 990 Ft67 990 Ft
Galaxy A22 128GBSM-A225F89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A22 5G 128GBSM-A226B102 490 Ft85 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F114 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B122 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A52 128GBSM-A525F143 490 Ft124 990 Ft
Galaxy A52s 5G 128GBSM-A528B184 490 Ft129 990 Ft
Galaxy A33 5G EE 128GB159 990 Ft
Galaxy A33 5G 128GBSM-A336B154 990 Ft
Galaxy A53 5G EE 128GB193 990 Ft
Galaxy A53 5G 128GBSM-A536B189 990 Ft
Galaxy Xcover 5SM-G525F109 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2022/Q2-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás termékek listája 200 ezer forinttól kezdődik. A magyarországi képviselet egyelőre még nem vezette ki a Galaxy S20 FE-nek a Snapdragon-os változatát, amivel 175-199 ezer forint körül operál. Tény és való, attól, hogy ez a termék tavalyelőtt debütált, mégsem tekinthető gyengének. Meg lennék lőve, hogy mellette vagy a Galaxy A53 5G mellett rakjam-e le a voksom…?!

A Galaxy S22 termékcsalád nagyjából túl van az első negyedévén, így megérkezett az első árleszállítás, amit a teljes hónapban megpróbál tartani a gyártó. Na jelentősre ne nagyon számítsatok, kb. olyan, mint ha az infláció általi drágulást engednék el és a februári bejelentési áron kínálnák, de mégis át tudnak húzni árat az ártáblákon. Érdemes lesz majd figyelni, hogy milyen bundle promóciót társítanak mellé, mert azzal fogja ténylegesen megérni a vásárlást.

Termék:Típusszám:2022/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy S20 FE [Snapdragon] 128GBSM-G780F269 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 128GBSM-G990B309 990 Ft267 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 256GBSM-G990B339 990 Ft294 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft284 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft369 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft399 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft429 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft494 990 Ft
Galaxy S22 5G 128GBSM-S901B349 990 Ft334 990 Ft
Galaxy S22 5G 256GBSM-S901B369 990 Ft354 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 128GBSM-S906B429 990 Ft 409 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 256GBSM-S906B449 990 Ft429 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 128GBSM-S908B514 990 Ft489 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 256GBSM-S908B554 990 Ft529 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 512GBSM-S908B595 990 Ft569 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 128GBSM-F711B429 990 Ft369 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 256GBSM-F711B449 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 256GBSM-F926B739 990 Ft629 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 512GBSM-F926B779 990 Ft649 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2022/Q2-es árakon vásárolhatók.

Infógrafikán a Galaxy A33 5G

Április 22-én megérkezett Magyarországra a Galaxy A33 5G, amely a nagyobbik testvéréhez (a Galaxy A53 5G-hez) hasonlóan, szintén kapott egy pre-order kampányt, melyre holnap fogok kitérni, előjáróban csak annyit említenék meg, hogy aki mellette rakná le a voksát, az ráadás szelfibottal számolhat, ami egyben állványként is funkciónál. A termék idehaza 154 990 Ft-os árpontot debütált, ami az elődhöz képest magasabb, de mindenhol mutatkozik a drágulás.

A Samsung mérnökei rámentek a tudásra, hiszen ugyanazzal a processzorral vértezték fel, mint a Galaxy A53 5G-t. Mellesleg, főkamerájánál megtartották az optikai képstabilizátort, ami anno a Galaxy A32 LTE-ben debütált a szérián belül. Ki kell hangsúlyoznom a tudástárából a vízállósági szabványt, amivel megkülönböztetik a többi középkategóriás társától, ugyanis a Galaxy A2x-ekből ez a fajta védelem kimaradt – holott anno a teljes Galaxy A-szériát 2017-ben jellemezte. 25 wattos gyorstöltéséhez nem nyúltak, így az 5.000mAh-ás akkumulátorát viszonylag hamar vissza lehet rántani.

Mutatnám a Samsung által kiadott főbb jellemvonásokat, amelyek jellemzik a terméket. Nemsokára lesz részletes is részünkről, addig legyen ennyi elegendő.

Őrült reklámfilmek a 2022-es Galaxy A-szériához

A Samsung tudja, hogy a marketingre és a reklámra költenie kell, mert a propagandának hatalmas ereje van. Az őrült dolgok mindig hamarabb jutnak el a célközönséghez, mint ha azt szimplán tálalnánk – vagy éppen sehogy sem.

A dél-koreai vállalat kiadott a 2022-es Galaxy A-szériához két reklámfilmet, melyben az okostelefonjaiknak a húzóérveit hangsúlyozzák ki, mint pl.: az optikai képstabilizátort, ami már a Galaxy A33 5G-ben is jelen van; a középkategóriában eddig még meg nem tapasztalt 108MP-es érzékelőnek az előnyeit, amely a Galaxy A73 5G-t erősíti; vagy éppen az az IP67-es tanúsítvány, amivel mindhárom készüléke (a Galaxy A53 5G-t is ide véve) rendelkezik. Ez csak három tény, de van más egyéb, ami miatt érdemes lesz végig nézni mind a kettőt. Vasárnapra nem terveztem másabb jellegű cikket, hiszen ez is sokatmondó.

1 percben a Galaxy A33 5G minden érve

…mármint, hogy miért érdemes ezt a készüléket választani. Megint csak el tudnám ugyanazt mondani, mint a Galaxy A53 5G-nél, miszerint az előző generációkhoz képest egy kicsit magas árponton nyit, hiszen 154 990 Ft-ért kerül forgalomba április második felében. Egészpontosan, a Samsung Magyarország közleménye alapján: április 22-én, azaz megvárják azokat az érdeklődőket, akik a nagyobbik testvérében gondolkodnak, hogy leadják előrendelésüket.

A Galaxy A33 5G mellett eléggé sok minden szól. Számomra talán a legmeggyőzőbb, hogy immáron a főszenzorja 1.8-as rekeszértéken készíti a fotókat, azaz lassan eljutunk odáig, hogy egy kezdő-középkategóriást is bátran válasszunk. Ha minden igaz, ugyanazt az Exynos 1280-as lapkát kapja, mint a Galaxy A53 5G, ergo, teljesítményben hasonló lesz. No, de nézzük most azt, hogy a Samsung szerint még mik a fő érvek mellette.

Galaxy A33 5G: már nem belépőszint, de még nem középkategória

A Galaxy A3x termékcsalád eléggé megosztó. Magam se tudom, hogy hova tenném, hiszen a belépőszintnél többet nyújt a vásárlóinak, azonban, ha a középkategóriából választanék, akkor biztosan feljebb mennék a ranglétrán. Manapság a Samsung Experience Store-ok kínálnak készülékbeszámítást, valamint kamatmentes részletfizetést is – így amondó vagyok, ha tehetitek, akkor ne pazaroljatok ilyesmire. De persze megértem azt, hogy van közönsége a harmincasoknak, amelynek érája nem szakad meg 2022-ben sem.

Onleaks és a 91Mobiles oldala a netre került CAD fájlok elkészítette a lehetséges kinézetét az 5G képes variánsnak. Ergo, a jövő év elején biztosan lehet számítani Galaxy A33 5G-vel, már csak az a kérdés, hogy mit fog kóstálni, hiszen ebben az esztendőben inkább a 4G malmára csorgott a több víz az árcímkéjéből adódóan. Nézzük csak, miként fest:

A Galaxy A33 5G lehetséges kinézete.
Forrás: OnLeaks

A hátlapi formadizájnra pillantva szembesülhetünk, hogy elengedik a Galaxy A32 vonalát, amit nagyvalószínűséggel a Galaxy S22-knél fognak reformként tálalni, helyette a Galaxy A52-nél feltűnt irány köszön vissza. Nekem speciel tetszik, de semmiféle újító ereje nincs; ahogy az Inifinity-U kijelzőstílusnak sem. Mikor érjük meg, hogy Infinity-O-ra váltsanak?

Az előzetes paramétereire pillantva, eléggé ötlettelen vagyok az irányvonal tekintetében:

Galaxy A32 LTEGalaxy A32 5GGalaxy A33 5G
Magasság:158.9 mm164.2 mm159.7 mm
Szélesség:73.6 mm76.1 mm74 mm
Vastagság:8.4 mm9.1 mm 8.1 mm
Összehasonlító táblázat.

Az tisztán leolvasható, hogy próbálkoznak a vastagságból lefaragni, ugyanis a jelenlegi 5G-s változathoz képest majd 1 cm-rel karcsúsítják. A kijelző átmérője 6.4 inchre csökkent, ám nem bántják a FHD+ kijelző felbontást. Képfrissítéséről egyelőre nincs információ, ám könyvelhető a legalább 90Hz-es panel, amely flat stílusú lesz.

A jelenlegi híresztelések szerint LTE variánssal ne számoljunk, ahogy 3.5-es Jack csatlakozással sem. Utóbbi talán érthető, hiszen a vastagságot ezáltal könnyebben tudják lefaragni.

Mutatnék még néhány fotót a végére: