Címke: Galaxy A41

Év végén One UI 2.5 frissítést futott be az egyik középkategóriás készülékre

Míg a nagyvilág éppen azzal van elfoglalva, hogy mikor érkezik meg az Android 11-es operációs rendszer, illetve vele együtt a továbbfejlesztett One UI 3.0-ás felület; addig a Samsung más készülékeire is folyamatosan hozza el az előző felületfrissítést. December utolsó napjaiban sem volt leállás az OTA szervereinél, ugyanis egy középkategóriás kapott egy nem várt csomagot, ami szerintem sokakat meglepett. Pláne úgy, hogy már a felhasználói feljegyezték a 2021. júniusi időpontot, amiről már esett szó korábban.

A Galaxy A41 vásárlói örülhettek, hiszen One UI 2.5-re frissült az rendszerfelülete. Az A415FXXU1BTK5 nem csak a független termékekre, hanem a Telekomosokra is elérhetővé vált 2020. december 30-án. Ami talán egy kicsit érdekesebb, hogy nem a legaktuálisabb biztonsági javítással vértezték fel, hanem csak a 2020. novemberivel.

Természetesen a One UI 2.5-nél kimaradtak azok a felsőkategóriára jellemző újdonságok, amiket a középkategóriások nem támogatnak. Gondolok ez alatt a DeX üzemmódhoz kapcsolódókra. Ezen kívül viszont bővült egyetlen funkcióval, amit a Samsung billentyűzet beállításainál találhatunk, hiszen immáron: a keresési funkció által Youtube-on is lesz lehetőségünk a keresésre. A Fényképező applikációnál nem részletezi a hivatalos patch note-ja, hogy miben újítottak, csak tökéletesítést emlegetnek.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Buildszám: A415FXXU1BTK5
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-12-30
Biztonsági javítás szintje: 2020-11-01


Alább olvashatók az újdonságok:

  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: Tökéletesítettük a(z) Fényképező működését.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

Az utolsó pillanatokban is számíthatsz a Samsung márkaboltokra

Beléptünk karácsony hetébe. Gondolom azért akadnak olyan olvasók, akik még a karácsonyfa alá szerzik be az ajándékokat, mert megcsúsztak valahol a folyamattal. Nincs ezzel semmi baj, hiszen nem mindenki kezdi el időben; illetve a kialakult helyre való tekintettel olyanokról is meg lehet emlékezni, akik hiába szerették volna letudni, valahogy nem jött ki a lépés. Közöttük vagyok! Rájuk is azért gondolt a Samsung hazai képviselete, mert afféle last minutes akcióval rukkolt elő, amelyben szinte mindegyik készülékcsaládját leárazták.

Mielőtt azonban rátérnék az árakra, ki kell térnem egy vele egy időben zajló bundle promócióval. Ha a meghirdetett időben vásároltak Galaxy A-, Note- vagy S-szériás terméket, és mellé választatok hozzáillő tokot, akkor a kiegészítő végösszegéből elengednek 30%-ot! Ez azért nagyon jó deal, mert Joy- vagy Glamour-napokkor is maximum 20% marad a zsebünkben. Igaz, ez nem használható fel hordozható kiegészítőkre, vagy más tartozékra; csak tokokra, abból is csak a vásárolt termékhez kapcsolódó azonossal. Nincs kiskapu, hiába agyaltok rajta, már végigjártuk!

A promóció időtartama eléggé szűkös: 2020. december 21. és 24. között, illetve a készlet erejéig. December 24-én a legtöbb Samsung Experience Store nyitva tart 14 óráig, de ha javasolhatom, akkor ennyire nem toljátok ki, mert tényleg limitáltak a készletek.

A középkategóriás okostelefonok:

Az utolsó utáni pillanatban a Galaxy A10-re is befutott egy afféle kiszóróakció, hiszen nagyszülőknek vagy olyan felhasználóknak, akik tényleg csak butatelefont helyettesítenének vele, azoknak tökéletes választás lehet.

Ha viszont többre vágynál, akkor is érdemes lesz körbe nézni, mert a 2020-as Galaxy A-termékcsalád teljes egészében leárazásban részesül. Különösen tudom ajánlani: a Galaxy A41, a Galaxy A51 és a Galaxy A71 trióját, illetve ne feledkezzetek el, hogy a szilikontok és a S View Wallet tok közül választhattok, ha a tartozékon spórolnátok.

Termék:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy A10?60 990 Ft39 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft77 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft87 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft119 990 Ft

A felsőkategóriás okostelefonok:

A lista hiányosnak tűnhet, de csak azért, mert a Galaxy S10 és a Galaxy S20 eltűnt a portfólióból. Mindegyik kifutott, de azáltal, hogy a Galaxy S20 FE árát 200 ezer forint alá lőtték be, szerintem senki se bánja, mert remek telefont lett az árszegmensben. A Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite szintén kiszóró promócióban részesül. Ha az S Pen nem hiányozna, akkor mindenképpen előbbi mellett célszerű le tenni a voksot.

Külön azért megemlíteném a Galaxy Note10-termékcsaládot, ami igaz olcsóbb, de ha mellőzhetitek a toll képességet, akkor inkább a Galaxy S20+-t válasszátok, mégis naprakészebb a hardverje, erősebb a kamerája és minimálisan kompaktabb. És akkor még az anyagkezeléséről nem beszéltem.

Termék:ROM:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft169 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft289 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft349 990 Ft309 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft379 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft269 990 Ft

A felsőkategóriás tabletek:

Karácsony alkalmával a Samsung úgy döntött, hogy a Galaxy Tab S7 termékcsalád bizonyos darabjaira is alkalmaz árlecsapást. A kisebb modellből a Wi-Fi képest, míg a nagyobból a SIM-kártya képest választották, amelyek eléggé jó áron érhetők el. Hasonlóra ne nagyon számítsatok a közeljövőben, így aki bármelyikben gondolkodott, az ugorjon rá a lehetőségre. Másrészről, ilyenkor eléggé vicces látni, hogy az előző flagship generációért mennyi pénzt kérnek…

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft389 990 Ft

Az aktivitásmérők és okosórák:

Tartanám magam a korábban írtakhoz, miszerint, ha aktivitásmérőn agyalnátok, akkor egyértelműen a 2020-as generáció mellett tegyétek le a voksotok, azaz a Galaxy Fit2 mellett.

Okosórák területén is elég szépen alkalmazták az kedvezményt. Galaxy Watch Active 2-t már 75 ezer forintért lehet vásárolni, míg a legkisebb Galaxy Watch3-at picivel többért, mint 100 ezer forint. Szintén érdemes elgondolkodni a titánium változaton, ha ilyenre fájna a szívetek, mert a decemberi árából továbbit engednek el. A szokásos táblázat ráreflektál, mennyi az annyi!

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft11 990 Ft9 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft22 990 Ft20 990 Ft
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft14 390 Ft12 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft67 490 Ft63 790 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft85 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft94 490 Ft88 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft80 990 Ft75 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft107 990 Ft101 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft116 990 Ft116 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840149 990 Ft134 990 Ft126 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850159 990 Ft143 990 Ft135 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE229 990 Ft206 990 Ft194 990 Ft

A vezeték nélküli fülhallgatók:

Zárásképpen pedig jöjjenek a vezeték nélküli fülhallgatók, aminél az új generációs Galaxy Buds Live-ot tudnám ajánlani, a többiek voltak már olcsóbbak is Black Friday-kor.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17044 990 Ft40 990 Ft37 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft52 190 Ft49 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft71 990 Ft67 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18069 990 Ft62 990 Ft58 990 Ft

Íme a promóció kreatívja:

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.

Fókuszba kerültek az olcsóbb termékek

Gyorsan le szeretném szögezni, hogy a Holiday promóción kívül most nem érdemes felsőkategóriás készüléket vásárolni – legalábbis, ha szeretnétek spórolni az ünnepi szezon alatt. Régen voltak ilyen drágák a csúcskategóriások, hiszen a Samsung Magyarország mindig ügyel arra, hogy egyik kedvezmény a másikat váltsa; illetve, ha nincs nagyobb mértékű leárazás, akkor se a nyitóárakon fussanak a készülékeik. Most azonban nincs ilyesmi. Szörnyű ránézni a Galaxy S20 Ultra 500 ezer forint feletti végárára, reméljük hamar észhez térnek és előállnak egy jobbal, mert ennyiért biztosan nem fognak sorban állni sehol sem.

Megkezdődött az ünnepi készülődés. A hazai képviselet az „ezüst hét” keretében az olcsóbb termékeire helyezi a fókuszt, azon belül is a Galaxy A-szériára és az aktivitásmérőkre. Ezen felül, aki szeretne magáénak tudni a régebbi vezeték nélküli fülhallgatóik egyikét, azonknak is kedveskedik – bár hozzátenném, hogy a Black Friday promóciós áraitól eléggé messze vannak.

A lentebb olvasható promóció: 2020. december 7. és 13. között zajlik, illetve a készlet erejéig.

A középkategóriás okostelefonok:

Az összes 2020-as Galaxy A-szériás okostelefon a leárazottak sorában. Még a készülék portfólió részét képezi néhány tavaly modell, helyettük viszont inkább a picivel drágabbak, ám de frissebbek vásárlására ösztönöznék mindenki. Ha pedig valamelyik mellé hozzátartozó tokot is vásárolnátok, akkor érhet egy kellemes meglepetés, ugyanis 30%-ot elengednek a tartozék végárából, így jelentősen olcsóbban tudjátok megvásárolni.

Termék:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft77 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft87 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft119 990 Ft

Az aktivitásmérők:

Az okosórákra nincs kedvezmény, ellenben az aktivitásmérőkre hoztak egy kisebb árleszállítást. Nem túl jelentős, de azért pár ezer forintot lehet spórolni. A teljes kínálatot lecsapták, azonban jelenleg az aranyközépúttal lehet a legjobban járni, azaz a Galaxy Fit2-vel, ami korrekt tudástárral rendelkezik, illetve egy idei termék. A többit inkább hagyjátok!

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft11 990 Ft9 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft22 990 Ft20 990 Ft
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft14 390 Ft12 990 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Voltak már olcsóbbak a vezeték nélküli fülhallgatók, de a decemberi árponthoz képest szintén megfigyelhető pár ezer forintos árengedmény. Valószínűleg idén már nem várható rájuk nagyobb mértékű akció, hiszen ilyenkor a készlet eladja magát így is, úgy is.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17044 990 Ft40 990 Ft37 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft52 190 Ft49 990 Ft

Íme a promóció kreatívja:

A decemberi okostelefon árakról…

Túl vagyunk az év legmeghatározóbb időszakán, hiszen a november a Black Friday-őrületre fókuszált 2020-ban is. Kíváncsiak leszünk, hogy a piackutatócégek milyen eladási adatokról fognak beszámolni, illetve a COVID-világjárvány második hulláma mennyire érintette az időszakot. Magyarország se maradt ki azon országok névsorából, ahol megszorítások léptek életbe, viszont szerencsére olyan mértékű bezárás, mint amit tavasszal megtapasztaltunk nem volt. Talán a nagyobb kérdés az, hogy a tavalyi azonos időszakhoz mérten, mennyivel mozdultak el a mutatók? – illetve, melyek voltak a legkelendőbb termékek!

A decembert se szabad félvállról venni, hiszen az év utolsó két hónapjában generálódik a legnagyobb eladás. Most, hogy a kereskedelem online csatornákra átcsapott, amondóak vagyunk, hogy magasabb mutatók fognak mutatkozni, mint 2019-ben. A Samsung Magyarország több termékének az árát megváltoztatta, de ezek csak alapárak. A hónap mindegyik napjára készülni fog különféle promóciókkal, amiről a folytatásban ugyanúgy jönnek a külön cikkek. Nézzük elsőként az okostelefonok szegmensét.

A következő árak: 2020. december 1-je és 31-e között értendők – azon időszakokra, amikor a termékek nincsenek valamiféle promócióban. Lássuk csak!

Érkezik az ünnepi szezon.
Fotó: Samsung USA

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Novemberhez képest december nem hozott sok változást árazás területén a belépőszintnél és a középkategóriánál. Sehol se tudnék elmozdulást kiragadni a felsorolásból. Négy terméknél maradt a nyitóár, hiszen az XCover-termékcsaládnál eleve sosincs leértékelés; illetve a Galaxy A21s és a Galaxy A31 duójának 128GB-os tárhelyvariánsa még frissnek tekinthető, így megtartották a bevezetési árpontjukat.

Termék:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q4-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felső kategóriánál kicsit más a helyzet. Nemsokára megírom, de a Samsung Magyarország egész hónapra kiterjedő promócióba kezdett, mellyel lejjebb nyomta a drágább termékeinek az árait. Gondolok pl.: a Galaxy Note20-ra, a Galaxy Note20 Ultra-ra vagy éppen a Galaxy S20 FE-re. Kiindulva abból, hogy havi leárazást kaptak, ez évben még megtartanám a nyitópontjukat.

Változás vélhető felfedezni ellenben a Galaxy S20+ BTS Edition-jénél, ami 389 990 Ft-ról 349 990 Ft-ra csökkent, elengedve ezzel 40 ezer forintot az alapárából. Szintén csökkentettek a Galaxy S20-nál is, hiszen novemberhez mérten 10 ezret engedtek el. Nyilván közrejátszhat az a tény, miszerint kifutó modellről beszélünk, amelynek készletei az utolsókat rúgják.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft289 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

Igazi Black Friday-hétvégét tartanak a Samsung márkaboltok

November 27-én van az idei valós Black Friday. Nincs mese, ez a hivatalos dátum, hiszen november utolsó péntekjére kell minden évben esnie. Az pedig ma van!  Noha a Samsung Magyarország már előző héten tartott egy Fekete Pénteket és hétvégét, úgy döntött, hogy nem hagyja cserben azokat, akik lekéstek az akcióról, ezért némi módosítással, de ismétléssel áll a márka hívei elé. Megint egy afféle hosszú hétvégének lehet felfogni a lehetőséget. Változást emlegettem, ami egyetlen terméket fog isten igazából érinteni, egy okostelefont, amire külön kifogok térni, azonban előtte lerónám a kötelező köröm, hogy minden a helyére kerüljön.

Hónap végéig tartanak a „Zöld napok”, melynek keretében, ha egy régi készüléket beszámíttattok az újnak a vételárába, akkor bizonyos extra kedvezményre lesztek jogosultak. Ez a promóció a Fekete Péntekkel párhuzamosan zajlik, azaz nincs lehetőségetek összevonni a kettőt, ellenben választhattok, melyikkel jöttök ki jobban. Érdemes fejben tartani!

Az év utolsó Black Friday-ánál is lesz tartozékokra kedvezmény. Lehet örülni, és lehet karácsonyra bevásárolni, mert tényleg nem várható több – eleve az ünnepi időszakban már mindenki mindent megvesz, ártól függetlenül, hogy letudja az ajándékvásárlási körét. Most is:

  • 20% kedvezményt adnak minden Samsung tartozékra és kiegészítőre, illetve
  • 10% kedvezményt minden JBL termékre.

Sajnos a kivételek most sem maradnak figyelmen kívül. Továbbra sem lehet felhasználni okosórákra, vezeték nélküli fülhallgatókra, azaz a Galaxy Buds-termékcsaládra, illetve egyik hordozható T-szériás SSD-re sem. Viszont minden másra mehet, mint pl.: vezeték nélküli töltőpadra, memóriakártyára, tokra, gyári fóliára, stb. Nézzetek szét a Samsung Márkaboltokban, mert megéri.

További másolnám ismét: „Ezen kívül a Bravotel Üzletházak Kft. által üzemeltetett Samsung Experience Store-okban (Dowtown SES, Polus SES, Allee SES, Köki SES, Győr SES) van ugye lehetőség BusinessBox által biztosítást kötni a vásárolt termékekre (akár barna- és fehérárura is!), melyeknél 10%-ot engednek el a szolgáltatás végösszegből, ha a promóció időszaka alatt biztosítjátok a kiszemelt elektronikai terméket. (A biztosítás költségéről keressétek fel a hozzátok legközelebbi SES-t.)”

A promóció: 2020. november 27. és 29. között érhető el, valamint a készlet erejéig.

OKOSTELEFONOK:

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Nem csak a belépőszintű okostelefonok, hanem a középkategóriások is remek árazást kaptak. Mondjuk, itt ne keressétek az előzőhöz képesti különbséget, mert nincs. DE! …ha készlet hiányból fakadóan lekéstél volna a kiszemelt Galaxy A-szériás termékedről, akkor bizony ugyanazon az áron meg pótolhatod a vásárlásod. A Galaxy A51 és a Galaxy A71 ilyen árminimumon november előtti időszakban sosem járt és idén már nem fog, ezt biztosan állíthatom. (Elég csak felcsapni a tavaly decemberi árakat!)

Termék:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft58 490 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft114 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

Kezdeném a kiemelt termékkel, a Galaxy S20 FE-vel, ami csak november 27-én olyan ármélypontra érkezik, amire biztosan tavasz beköszöntéig nem fog. Csak egyetlen nap erejéig 199 990 Ft-ért kínálják a Samsung Experience Store-okban, ami annyira baráti, hogy ha felsőkategóriás terméken agyalsz, akkor a lehető legjobb dealre találták személyében. Szombaton és vasárnap visszakúszik az ára, szóval ne késsetek le róla.

Az előző héthez képest bővült a lista. A kifutó státuszú Galaxy S10+ ára szintén bezuhant 200 ezer forint alá, amiből jobbára már csak Kerámia Fehér, Prizma fehér és zöld érhető el a legtöbb helyen, de ha azt vesszük alapul, hogy a Galaxy S10 éppenséggel 219 990 Ft-on próbálna érvényesülni, akkor miről is beszélünk?

Nyomott áron kínálják a Galaxy Note10-eket és a Lite-familiát. Most érdemes megrágni, melyik mellett rakjátok le a voksot.

Termék:Belső tárhely:Novemberi ár:November 27-én:November 28-29-én:
Galaxy S10 Lite128GB179 990 Ft149 990 Ft149 990 Ft
Galaxy S10+128GB244 990 Ft199 990 Ft199 990 Ft
Galaxy Note10 Lite128GB174 990 Ft149 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Note10256GB259 990 Ft219 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Note10+256GB319 990 Ft269 990 Ft269 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft199 990 Ft219 990 Ft

TABLETEK:

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Az alap tabletek közül kikerült a 2019-es Galaxy Tab A10.1, de cserében a többiekhez nem nyúltak.

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft58 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft79 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Érdekes jelenségnek lehetünk szemtanúi a felső berkekben is, hiszen csak és kizárólag a Galaxy Tab S6-termékcsalád tagjai kerültek fókuszba, azaz mind az alapmodell, mind a Lite változat. Áraik az előző heti promóciót másolták.

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft119 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft139 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft206 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft224 990 Ft

OKOSKIEGÉSZÍTŐK:

Ej, de szépen kibővült a felhozatal. Kezdeném a sort a Galaxy Watch Active okosórával, ami árminimum közeli értékre került a 44 990 Ft-os árazásával. Tökéletes karácsonyi ajándék lehet annak, akinek még korábban nem volt okoskiegészítője.

Bekerült a leárazott termékek közé a Galaxy Watch 3 termékcsalád. Igaz csak a rozsdamentes acél órákból engednek el 15 ezer forintot, ami nem hangzik „hű de sok”-nak, azonban muszáj azt is mérlegelnetek, hogy augusztusban mutatták be, azaz nem szabadna még hozzányúlni annyira a vételárához. A tendencia azt mondatná, hogy novemberben teljes áron kéne pörögni, hogy aztán a következő hónapban, de inkább a jövő év elején csökkenhessen. Másrészről, ez pont egy szíjnak az értéke, ha valaki esetleg szilikonra vágyna.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft59 990 Ft44 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft80 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft89 990 Ft74 990
Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft81 990 Ft74 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft114 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft124 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840149 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850159 990 Ft144 990 Ft

A vezeték nélkül fülhallgatóknál kisebb kiegészítés történt, hiszen az előző héten csak a Galaxy Buds került leárazásra, most mellécsapták a Galaxy Buds+-t is.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft40 990 Ft29 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft49 990 Ft44 990 Ft

Íme a promóció kreatívjai: