Címke: Galaxy A52s 5G

Így reklámozzák a Galaxy A52s 5G-t

Miután a globális chiphiány szinte az össze okostelefongyártót ostromolja, alternatív megoldásokba kezdenek, hogy a felhasználók igényeit ki tudják elégíteni. A Samsungnak se kellett több, hiszen a Galaxy A52 5G helyére elhozta a Galaxy A52s 5G-t, aminél beszélhetünk ráncfelvarrásról, de istenigazából az áll a háttérben, hogy a Snapdragon 750G 5G lapkához nehezen jutnak már hozzá azáltal, hogy a Qualcomm átállt az újabbnak, a Snapdragon 778G 5G gyártására. Mellette persze még felfedezhető a Wi-Fi 6 tanúsítvány, valamint a QZSS műholdas rendszerre történő kapcsolódásnak a lehetősége, de ezek csak afféle jóságok, amelyekkel pluszban bővült a képességtára az utódnak.

Idehaza nagyjából ugyanazon az áron futnak – ha éppen akciózva vannak, így nem kérdéses, melyiket kell választanotok. Megmutatnám, hogy a hazai képviselet, milyen ajánlókkal próbálja az 5G-s testvért népszerűsíteni.

A szeptemberi okostelefon árakról…

A legutolsó árfigyelő cikkünk óta negyedév telt el, így amondó vagyok, hogy nézzük meg, milyen termékek kerültek bevezetésre; illetve, miként alakultak a tavalyi szériáknak az árazásai – mégis csak megjöttek az utódok, amelyek hatására az árgörbéknek ingadoznia kellene. A júniusi helyzetjelentéshez képest eléggé megkopasztottam a listát, hiszen a Galaxy S20-ak már csak szürkeimportban vannak jelen Magyarországon, míg a Galaxy Note10-nek nincs relevanciája 2 éves ciklusukat elérve. Tehát ezeket a termékeket lehúztam, ahogy az összes Galaxy Ax1-es terméket, mert már megérkeztek a Galaxy Ax2-k.

Még az elején jegyezném meg, hogy a most következő árfigyelő arra fókuszálna, hogy a nyitóárhoz képest szeptemberben hol tartanak a rendes áraik a termékeknek. Ergo, ha valamiféle promóció éppen befigyel, akkor ezekhez képest is előnyösebb árcetliket kaphatnak. Nemsokára pedig hozom szokásomhoz hűen az éppen aktuális Samsung márkaboltokra és a Samsung.com hivatalos webshopjára fókuszáló promóciós híreket.

A jelenlegi árpontokat: 2021. szeptember 1. és 30. között értsétek!

A Galaxy Z Flip3 5G kreatívja.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Érkezett két frissítés. Az egyik belépőkategóriában, ugyanis a Galaxy A12 Mediatek processzorával ellátott terméke elhagyja a piacot, hogy a Galaxy A12 Nacho névre keresztelt utódvariáns vegye azt át, amelyben immáron a gyártó saját lapkakészlete köszön vissza. Remélhetőleg az Exynos 850-nel sokan elégedettebbek lesznek, hiszen ez az egyik olyan terméke a Samsungnak, amellyel alacsonyabb árszegmensben szeretne érvényesülni. A másik frissítést közép-felsőkategóriában kapjuk, mivel a Galaxy A52s 5G hasonló mód processzorcserén esett át – valamint hozzányúltak a Bluetooth tanúsítványához is – hogy még kelendőbbé tegyék.

A sokak által várt Galaxy A42 továbbra sincs jelent a magyarországi piacokon. Ne várjátok, van helyette más opció.

Termék:Típusszám:2021/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy A20eSM-A202F64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 Nacho 32GBSM-A127F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A22 128GBSM-A225F89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A22 5G 128GBSM-A226B95 990 Ft87 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A52 128GBSM-A525F139 990 Ft124 990 Ft
Galaxy A52 5G 128GBSM-A526B169 990 Ft154 990 Ft
Galaxy A52s 5G 128GBSM-A528B169 990 Ft
Galaxy A72 128GBSM-A725F174 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Xcover 5SM-G525F109 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q3-as árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A Galaxy S20 FE sikerét azzal próbálják töretlenné tenni, hogy a sokak által annyira keresett Snapdragon procival értékesítik. Részben helytálló a stratégia, ugyanis 170 ezer forintért jómagam se vennék mást. A Galaxy S21-termékekre akadnak promóciók, de magát az árukat nem akarják lejjebb vinni, ami azért fura, mivel már túl vannak a féléves premieren.

Megérkeztek a következő generációs összehajtható készülékek, melynek hatására minimálisan olcsóbbak lettek az elődök, de csak minimálisan – mert már kb. alig találni hivatalos forgalmazásban. A szürkét felejtsétek el!

Termék:Típusszám:2021/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy S20 FE [Snapdragon] 128GBSM-G780F249 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S20 FE 256GBSM-G780F274 990 Ft224 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft
Galaxy Note 20 256GBSM-N980F354 990 Ft289 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GBSM-N986B484 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft481 490 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GBSM-F916B749 990 Ft629 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 128GBSM-F711B399 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 256GBSM-F711B419 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 256GBSM-F926B699 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 512GBSM-F926B729 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q3-as árakon vásárolhatók.

Már kapható a Galaxy A52s 5G, ezáltal eltűnhet a kínálatból két termék is (frissítve)

Magyarországi piacra is megérkezett a Galaxy A52s 5G készülék, ami múlt péntek óta kapható a Samsung hivatalos csatornáin, mint pl.: a Samsung Experience Store-okban vagy éppen a Media Markt-okban. Talán egy fokkal nagyobb meglepetés az, hogy a hivatalos eshop-ban egyelőre még csak a „Rendeld elő most!” felirat szerepel a „Kosárba” szöveg helyén, de valószínűleg a hét második felében a saját webshopjuk is feltöltésre kerül.

UPDATE: immáron a Samsung webshopjában is vásárolható a termék!

A Galaxy A52 5G előrendelésére hívja fel a látogatók figyelmét a Samsung eShopja.
Forrás: Samsung

A Galaxy A52s 5G ráncfelvarrása lesz a Galaxy A52 5G-nek, ugyanis chipsetet váltott a gyártó. A Qualcomm maradt; viszont a Snapdragon 750G 5G lapka helyén immáron a Snapdragon 778G 5G köszön vissza. Az erősebb lapkakészletnél változtattak a klaszterelésen. Most már egy 2.4GHz-es Kryo 670 Pro magmodul veszi át a durvább feladatokat; az energiatakarékosságért a négymagos 1.9GHz-es Kryo 670 Silver gondoskodik; míg az átlagos használatot a hárommagos 2.2GHz-es Kryo 670 Gold látja el. Természetesen új grafikai modullal vértezték fel, amelynél az Adreno 642L található. Ezen kívül frissítettek a Bluetooth tanúsítványán, ugyanis a v5.0-át lecserélték v5.2-re. Más téren nem található módosítás, hiszen ugyanúgy kezeli a 25 wattos gyorstöltést, mint az elődje, illetve megtartották a méretes akkumulátortelepjét is.

(A processzorra visszakanyarodva azt azért még elújságolnám, hogy a CPU egymagos terhelésnél 11%-kal, míg többmagosnál 40%-kal hoz erősebb mutatókat a Geekbench5 tesztjei során. A grafikus modul azonban még ennél is jobban teljesít, ugyanis 83%-kal múlja felül a SM7225 számait, ami cseppet sem elhanyagolható.)

Magyarországon mind a négy színében elérhető lesz, ami meglepő, ugyanis az elmúlt években az a trend volt a jellemző, hogy egyet mindig kihagynak a színportfólióból; viszont ettől most elálltak, ami ígéretesnek hangzik. Mutatnám, mivel számoljatok:

Termék:ROM/RAM:Nyitóár:Színvariáció:
Galaxy A52s 5G6/128GB169 990 FtKirály Fekete (SM-A528BZKDEUE)
Király Fehér (SM-A528BZWDEUE)
Király Lila (SM-A528BLVDEUE)
Király Menta (SM-A528BLGDEUE)

Ha a teljesítményt helyezzük előtérbe, akkor nem kérdéses, hogy a Galaxy A52 5G-nek nincs relevanciája a Samsung középkategóriás készülékportfóliójában. Árpont szempontjából ugyanott nyitott, így, ha van lehetőséged, akkor a korábbi (SM-A526B) generációt engedd el, és helyette választd a frissebb chipsettel felruházottat. Egyébként a Samsung Magyarország megkezdte a kifuttatását, szóval lassan nem lesz más választásotok, csak a jobb mellett dönthettek.

Van az a szóbeszéd, hogy a Galaxy A72LTE változata is kifutóvá válhat, bár erre utaló jelek egyelőre nincsenek. Annyi viszont biztos, hogy a hazai képviselet nagy hangsúlyt fektet a felső középkategória versenyképességével – ha már az Oppo és a RealMe betört hozzánk!

Zárószóként, talán annyit jegyezném meg, hogy a Samsung eshopjában, ha készülékbeszámítással vásárolnád meg a Galaxy A52s 5G-t, akkor 15 ezer forint értékű kupont kapsz a leadott terméked után, amivel csökken az új készüléked nyitóárát. Mindenképpen éljetek az ajánlattal, ami október 3-ig érvényes.

Már kifuthat a Galaxy A52 (5G)?

Köztudott, hogy globális méretű chiphiányban szenved a tech világa. A gyártók próbálkoznak megoldást találni a fennálló készlethiányra, azonban ez csak több-kevesebb sikerrel jön össze. Nagyon úgy fest, hogy a Galaxy A52 termékcsalád is csapdájába került, ugyanis, ha a lentebbi készletekre vettek egy pillantást, akkor leolvashatjátok, hogy a Bravophone Kft. által üzemeltetett Samsung Experience Store-okban eléggé kiábrándító a helyzet, mert ha szeretnétek vásárolni, akkor se túlságosan menne – legalábbis a netes készletfigyelőjük ezt mondatja.

A készletek kiapadásának egy másik oka is lehet, amire a the_tech_guy csapata figyelt fel. A szokásos BIS minősítés között bukkant fel egy újabb verziószám, az ‘SM-A528B/DS’, ami valószínűsíthető, hogy a Galaxy A52-nek vagy a Galaxy A52 5G-nek lesz egy újabb generációja, afféle ráncfelvarrott formában.

Pillanatnyi helyzetjelentés a Galaxy A52 készletei kapcsán.
Forrás: sestore.hu

Természetesen az sincs kizárva, hogy szó sincs helyettesítő termékről, hanem csak a piaci igények lefedése érdekében hoz egy újabbat, mint ahogy azt általában szokták. A belépő- és a középkategóriában egyáltalán nem újdonság, hogy egy-egy modell kap erősített, illetve gyengített variánst. A legjellemzőbb példát a 2019-es évből a Galaxy A20 szolgáltatja, amiből kaptunk Galaxy A20e-t (ez érkezett elsőként Európába), valamint Galaxy A20s-t is.

Az interneten megindult a találgatás, hiszen annyira nem egyértelmű, hogy az LTE vagy az 5G variáns szegmensét erősíthetie?! Ugye az ‘SM-A525F’ takarná a Galaxy A52 LTE-t, míg az ‘SM-A526B’ a Galaxy A52 5G-t. Ha a korábbi évet vesszük alapul, akkor a ‘7’-es végződés utal az LTE változat ‘s’-es újragondolására, de mivel a minősítésben ‘SM-A528B’-t írtak, így a Galaxy Világa stábja is azt a csoportot erősíteni, akik szerint a Galaxy A52s 5G kopogtathat a kapualjban.

Nem csak ez a kérdés áll fenn! …hanem az is, hogy milyen hardveres változás lesz az alapmodellhez képest?! Ugye az ‘s’ vagy éppen az ‘e’ hordoz magában módosítást, csak éppen, az nem tisztázott egyelőre, hogy milyen jellegűvel számoljon a közönség.

Véleményünk szerint a termék a hazai piacon is debütálni fog, mégis csak ‘B’ végződéssel látták el, amelynek többsége az európai régiót érinteni szokta.

Az ‘SM-A528B/DS’ bejegyzése az indiai régióban.
Forrás: the_tech_guy